Tisztelt Rabbi!

A Népszabadságban (2016. május 22. szombati mellékletben) megjelent Szellemkapu a sátánhoz című cikk nyomán arra lennék kíváncsi: létezik-e a zsidóságban ördögűzés? A dibukok által megszállt emberek eseteiről lehet ilyenkor szó?

Üdvözlettel

Tamás

 

 


Kedves Tamás!

A zsidóságban ördögűzés nem nagyon létezik (lásd Maimonidész Misna Ávodá zárá 4:7-hez, A bálványimádás törvényei 11:16.). A dibukok sem ártó szellemek, és hosszú évek óta nem történt olyan eset, amely bizonyítottan egy dibuk számlájára volna írható.  

Bűn és bűnhődés

Maimonidész (Misna kommentárja, Bevezető a Chélek traktátushoz 11. tétel, Sámuel imája – Zsidó imakönyv 103. oldal) a 13 hittételben felsorolja a jutalom és a büntetés tételét is. Isten ugyanis nem csak megparancsolta a micvákat, hanem figyelemmel is követi az ember cselekedeteit: ahogy a Biblia több szövege is alátámasztja ezt, a jó tettekért jutalmaz, a rosszért büntet (3Mózes 26. fejzet, 5Mózes 28. fejezet).

A Talmud (Kidusin 39b.) szerint a megígért jutalmat nem ebben a világban kapjuk, hanem a túlvilágon. Ezért is lehet olyan cádik, akinek rossz sora van (lásd Bráchot 7a.). Maimonidész (A megtérés szabályai 9:1.) ehhez hozzáteszi, hogy Isten ugyan nem ad jutalmat ebben a világban a jótettekért, de sok esetben, ha látja az ember igyekezetét, akkor fentről is segíti anyagi jóléttel, nyugalommal és békével, hogy még több micvát tudjon tenni.

A gonoszokról a Talmudban (Sábát 33b.) az áll, hogy a gehennomba, pokolba kerülnek, legfeljebb 12 hónapra. Innen ered, hogy a Gyászolók kádisát csak az első évben mondjuk az elhunytak után, mert bízunk benne, hogy ennyi idő alatt mindenképpen eljutott a végső megnyugváshoz (Sulchán áruch, Jore déá 376:4. végén).

Chájim Vitál rabbi (1542–1620) idézi mesterét, Jichák Luria rabbit (1534–1572), a szent Árizált, a Kabbala egyik leghíresebb mesterét, aki szerint egyes esetekben a bűnös lélek a gehennom előtt más büntetést is elszenved. Ennek egyik formája a gilgul, amikor a lélek újra visszatér ebbe a világba. Vagy emberként újjászületve, amikor lehetősége nyílik helyrehozni a korábbi életében elkövetett bűneit; vagy más formában (pl. állat, növény, tárgy). Ez szenvedés a léleknek, aki így egy meghatározott ideig bűnhődik. Ha új „testét” valamilyen micvára használják, akkor hamarabb is „szabadulhat” (lásd erről Sáár háGilgulim 22. hákdámá).

Az újhelyi csodarabbi, Teitelbaum Mózes (1758–1841) vissza is emlékezett korábbi életeire, melyek egyikében Korách lázadása idején élt (lásd 4Mózes 16. fejezet). Unokája, a máramarosi Teitelbaum Jekutiél Jehudá rabbi (1808–1883) kérdésére azt is elmondta, hogy ő sem a lázadók, sem a Mózest védelmezők közé nem tartozott, hanem egy harmadik csoport tagjaként semleges maradt. Mint mondta, ezért azt a büntetést kapta, hogy leszármazottai között gyakoriak legyenek a viták (lásd Éc Cháim folyóirat 15. szám 334–335. oldal). (Ami az unokái között zajló, rebbeség öröklése körüli viták ismeretében bizonyítottnak is vehető…)

A gilgul harmadik esete, amikor büntetésként test nélküli lélekként, dibukként kell tévelyegnie a világban. Az ilyen lelket rossz angyalok üldözik, és ez mindennél nagyobb szenvedést jelent neki.  Ezért próbál emberi testbe bújni a dibuk, ami bizonyos védelmet nyújthat neki. A beférkőzésre sokszor az illető ember egy-egy vétke ad lehetőséget, de a dibuk ilyenkor abban reménykedik, hogy a jócselekedetei az ő javára is fognak szolgálni.

Több dibuk történet leírásából kiderül, hogy a dibuk célja eljutni egy szent emberhez, aki segíthet neki, hogy megszabaduljon a szenvedéseitől. Ezért szokták egy cádikhoz vinni azt, akibe dibuk költözött. A cádik megállapítja, hogy milyen vétkek adtak lehetőséget a dibuknak, majd megparancsolja neki, hogy hagyja el a testet, annak fejében, hogy a cádik majd Kádist mond érte és Tórát tanul a lelki üdvéért (lásd Gedalyah Nigal: „Dybbuk” Tales in Jewish Literature [héber], Jeruzsálem 1994).

Dédnagyapám testvére Ausch Jichák (1860?–1944), a bonyhádi ortodox hitközség rasekolja (elnöke), 1895. február 20. Galíciában egy üzleti útján a Szeniawa-i Jechezkél Halberstam rebbénél (1813–1898) szemtanúja volt egy ilyen dibuk kezelésnek. Később emlékül részletesen le is írta az egész történetet (megjelent könyvében: Torát Jichák 1. kötet, Brooklyn 1981, 8–9. oldal; magyarul lásd Deutsch Gábor: Virág, szár, gyökér 55–59. oldal). Ez volt az egyik utolsó dibuk, amiről tudomásunk van.

Úgy tűnik, hogy mivel ma nincsenek olyan nagy csodarabbik és cádikok, mint régen, ezért a tévelygő lelkek nem számíthatnak segítségre, ha testbe költöznének, így mára teljesen eltűntek az ilyen esetek. Az egyetlen, világsajtót is bejárt dibukról kiderült, hogy megrendezett eset volt.

Üdvözlettel

Oberlander Báruch

 

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.