II. Erzsébet királynő halála kapcsán érdemes megvizsgálni a zsidó vallás véleményét a királyokról és királynőkről: ki számít uralkodónak és kell-e különbséget tenni férfi és női koronás fők között?

A Talmud (Bráchot 58a.) és a Sulchán áruch (OC 224:8.) felsorol különböző áldásokat, melyeket akkor kell mondani, ha az ember különleges dolgokat lát, mint a tenger vagy a szivárvány. Ezek között szerepel egy áldás, amit egy uralkodót látva kell mondani. Az áldás szövege: „Áldott vagy… aki a halandó embernek részt adott a dicsőségéből” (Sámuel imája – Zsidó imakönyv 120. oldal). Kell-e ez alapján áldást mondanunk, ha úgy hozza a sors, hogy találkozunk az új uralkodóval, III. Károllyal?

Régen a király definíciója nagyon egyszerű volt: az ország vagy birodalom teljhatalmú ura volt. Az évek során azonban az uralkodók hatalma fokozatosan csökkent, így felmerült a kérdés, hogy mennyi hatalommal kell rendelkeznie ahhoz, hogy még királynak számítson. A középkori bölcsek (Orchot chájim, Bráchot 49. paragrafus; Mágén Ávrahám a -hoz 224:5.) erre azt a választ adták, hogy „király az egy olyan vezető, aki halálra ítélhet valakit és senki nem tudja felülbírálni a döntését” (lásd még Példabeszédek 16:14.).

Ez a definíció működhetett az újkorig, azonban eljött az idő, amikor a rabbinikus irodalomban felmerült a kérdés, hogy egy modern állam vezetőjére, aki nem dönthet életről és halálról, kell-e vagy lehet-e áldást mondani. A válasz az, hogy ha az államelnöknek alá kell írnia a bíróság által meghozott halálos ítéletet, akkor biztos, hogy királyi hatalom van a kezében. Arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy minek számít az az államelnök, akinek csak kegyelmi jogköre van egy halálos ítélet kapcsán (Böér Mose responsum 2. kötet 9. fejezet). Az elfogadott vélemény az, hogy mondanak uralkodóra szóló áldást egy ilyen elnökre is (Jöcháve dáát responsum 2. kötet 28. fejezet), ahogy pl. az Egyesült Államokban, ha vallásos zsidó vezetők mentek találkozni az elnökkel, akkor elhangzott az áldás (www.jewishvirtuallibrary.org/report-on-meeting-of-jewish-leaders-with-roosevelt-december-1942).

A brit uralkodók hatalma 1649-ben, a rövid életű Angol Köztársaság kikiáltásával megrendült és azóta fokozatosan gyengült, mára lényegében csak reprezentációs jogkörük van. Ennek ellenére, amikor II. Erzsébet királynő 1957-ben New Yorkban járt, Lebovics Jáákov (1896–1980) nagykaposi rabbi úgy vélekedett, hogy el kell mondani a jelenlétében az áldást (Misnát Jáákov responsum 2. kötet 224:8.). Noha az Egyesült Államokban a királynőnek nem volt hatalma, mégis el lehetett rá mondani az áldást, mivel a pozsonyi Chátám Szófer szerint (Responsum OC 159. fejezet) a külföldre látogató uralkodóra is áldást kell mondani, még akkor is, ha a hatalmát az adott országban nem gyakorolhatja. Minden vélemény egyetért abban, hogy e téren nincs különbség női és férfi uralkodó között (Misnát Jáákov uo., Böcél háchochmá responsum 2. kötet 19. fejezet, Böér Mose uo.).

Mivel Angliában 1965 óta nincs halálbüntetés, újra felvetődik a kérdés: uralkodónak számít-e háláchikus szempontból III. Károly király? Srágá Fájvis Schneebalg (1932–2000) manchesteri rabbi szerint (Srágá háméir responsum 7. kötet 81. fejezet) még ha nincs is halálbüntetés az országában, ak­kor is kell rá áldást mondani, ha „királyi dicsőség” övezi. Mivel „még a mai napig megadják az uralkodóknak a nekik járó tiszteletet, például itt Angliában a királynő őfenségének megvan a nagy dicsősége, mint régen, akkor miért ne mondjanak rá áldást?” (lásd még Sévet hálévi responsum 1. kötet 35. fejezet). Más vélemény szerint azonban a dicsőség nem elég, ha nincs a kezében élet és halál feletti döntés joga (Böér Mose uo.). Amint a brit zsidóság vezetői találkoznak az új királlyal, ki fog derülni, mi lesz a bevett gyakorlat.

Oberlander Báruch

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 1. szám – 2022. szeptember 29.

 

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.