Ezen a héten – sorozatunk korábbi részeitől eltérően – nem a Holokauszt idején felmerült kérdésre keresem a választ. Most egy aktuális vészhelyzet, az Izraelt érő rakétatámadások kapcsán felmerülő kérdésekkel foglalkozunk. Rabinovits rabbi, aki két, zsidó vallásjoggal foglalkozó könyv szerzője, gyakorta fordul hozzánk háláchikus kérdésekkel. Most két olyan problémát vetett fel, amelyek őt, mint kohént érintik.

Rakétatámadás papi áldás közben
Egyik kérdése arra vonatkozott, hogy mi a teendő, ha a kohén elkezdi mondani a papi áldást a sáchárit,reggeli ima során, és közben megszólal a sziréna. Mint elmondta, náluk, Rechovotban, ha megszólal a légitámadást jelző sziréna, körülbelül egy perce van az embereknek biztonságos helyre menekülni. Mi a teendője ilyenkor a kohénnak: mondja végig a papi áldást, vagy haladéktalanul menjen az óvóhelyre?  Ha ez utóbbi, amikor a riadó véget ér, és vissza lehet menni a zsinagógába, hol kell folytatnia: ahol félbehagyta, vagy újra kell kezdeni? Ha pedig újrakezdi, kell-e rá áldást mondania ismételten?

 Mikor és hol mondjuk a papi áldást?
„Áldjon meg az Örökkévaló, és vigyázzon rád! Világítson rád arcával az Örökkévaló, és legyen kegyes hozzád! Fordítsa feléd arcát az Örökkévaló, és adjon neked békességet!” – ezek azok a mondatok, amellyel a kohén megáldja a zsidókat.

A kérdés megértéséhez tudnunk kell, hogy a 613 tórai micva egyike azt írja elő a kohénok számára, hogy áldják meg a zsidó népet (Maimonidész, Széfer Hámicvot, tevőleges parancsolatok 26.; Széfer Háchinuch 378. paracsolat). Ennek pontos szövege is rögzítve van a Tórában (4Mózes 6:24–26.). Manapság, nálunk, a diaszpórában, az askenáz zsidóknál csak jom tovkor szoktunk düchenolni, vagyis kohanita áldást mondani. Ezzel szemben Izraelben minden nap, a reggeli imában elhangzik a kohénok áldása. A törvényhozók keresik a magyarázatot, miért alakult ki ez a szokás. Egy magyarázat szerint az van előírva, hogy az áldást örömmel kell elmondani. Év közben, amikor a kohén is el van foglalva a napi problémákkal, pénzügyi gondokkal. Akkor nehéz valódi örömmel elmondania az áldást. Jom tovkor azonban ott van az igazi öröm, ilyenkor meg tudja áldani a közösséget,  Izraelben azonban minden oka meg van rá, hogy hétköznap is boldog legyen, már attól a tudattól önmagában, hogy a Szentföldön él. (Lásd RöMÁ Orách chájim 128:44.)

Csak az élet legyen szemünk előtt!
A kérdésünkre visszatérve, úgy gondolom, ha megszólal a sziréna, akkor abba kell hagyni a papi áldást, ott ahol éppen tart, és rögtön el kell indulnia az óvóhelyre. Ennek oka az, hogy ilyenkor életmentésről,pikuách nefesről van szó – ilyenkor nem szabad semmi másra tekintettel lenni, vagy a menekülést valamitől függővé tenni, hanem az élet mentésére kell koncentrálni. Ez egy ismert alapelv a pikuách nefes témájában.

Az orvosnál a szaktudás számít
Párhuzamba hozható ez azzal, amit a lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson (1902–1994) mondott egy beszédében (Szichot kodes 5737 I. kötet 341-345. old.). A Rebbe Reb Jichák Zev Soloveitchik (1886–1959), briszki rabbit idézte, akihez azzal a kérdéssel fordultak, hogy ha van két orvos, mindkettő egyformán nagy szakember, de az egyik vallásos, a másik nem vallásos, akkor melyiket kell választani?  Soloveitchik rabbi szerint, ha orvosról van szó, az, hogy vallásos vagy nem vallásos, irreleváns. A Rebbe feltette beszédében a kérdést, hogy ha mindkét orvos egyformán jó szakember, akkor miért nem a vallásost kell választani, akinek a hite hozzátenne csak a munkájához? A válasz erre az, hogy, ha az ember egy orvosnál mást is figyelembe venne a szaktudáson kívül, akkor előfordulhatna, hogy olyankor is a plusz szempont alapján döntenének, amikor a vallásos kevésbé jó szakember. Félő tehát, hogy a vallásosság eltereli majd a figyelmet a lényegtől, tehát mindig a jobb orvost kell választani, tekintet nélkül más körülményekre. Hasonlóképen, ha a riadó megindulásakor más szempontokra is figyelünk, akkor ez elterelheti a figyelmünket a lényegről, arról, hogy amint megszólal a sziréna, azonnal el kell indulni az óvóhelyre még a papi áldást mondó kohénnak is.

1 vagy 3 áldást mondanak a papok?
Elsőként tekintsük át, mit mond erről a háláchá! A Sulchan áruchban (uo. 128:27.) azt találjuk, hogy a kohénnak nem szabad a papi áldásban mást elmondania, mint a fent említett előírt három, „Jövorechecho”-val kezdődő Tórai verset. Ha többet mondana, az olyan volna, mintha kiegészítené a micvát – ez pedig bibliai tilalom, „Ne tegyetek hozzá az igéhez” (5Mózes 4:2). Emellett a Sulchán áruchegyik kommentárjában (Misná brurá uo. 105.) az áll, hogy ha nem szabad többet mondani, akkor kevesebbet sem, hiszen a Tórában (uo.) az is van írva, hogy „ne vegyetek el belőle” egy micvából.

Kétféle módon tekinthetjük a papi áldást. Vehetjük a rá mondott bróchét és a három mondatot egy egységnek, vagy tekinthetjük egy olyan áldássorozatnak, ami több különálló áldásból áll.

Az első értelmezés szerint, amíg a kohén nem mondta el a három mondatot, addig még egyáltalán nem teljesítette a papi áldás micváját. Ez alapján, amikor visszatér az óvóhelyről, újra kellene kezdenie az egészet és új áldást is mondani rá előtte.

Véleményem szerint azonban a második nézőpont a helyes értelmezés, vagyis az egész birkát kohánimegy több önálló áldásból álló sorozat, amit megelőz a magára a micvára mondandó áldás. Ha tehát elmondta a micvára vonatkozó áldást, és egyet, vagy többet a papi áldásokból, akkor azokat már „letudta”, a veszély elmúltával csak a kimaradt áldást vagy áldásokat kell elmondania.

Hasonlít ez egy kicsit ahhoz, ha az ember Szukkotkor bemegy a sátorba, hogy megegyen három szelet kenyeret. Ha elmondta a szukkában való étkezés áldását és evett valamennyit, akkor a további kenyerek elfogyasztása előtt nem kell újra meg újra elmondani a sátorra vonatkozó áldást még akkor is, ha közben megszakította az evést pl. beszélgetéssel (Sulchán Áruch Háráv uo. 592:7.).

Természetesen, ha elmondta az áldást a papi áldás micvájára, de még nem kezdte el mondani az első mondatot sem, amikor megszólalt a sziréna, akkor újra előről el kell mondania. Ha már belekezdett, akkor gond nélkül lehet folytatnia.

 Életveszélyes-e a rakéta?
Rabinovitch rabbi második kérdése szintén a kohanitákra vonatkozott. Mint tudjuk, tórai tilalom mondja ki, hogy a kohénoknak tilos egy fedél alatt lennie egy halottal (3Mózes 21:1.). A rabbi arra volt kíváncsi, hogy mi teendője, ha hirtelen az egyetlen elérhető óvóhelyen, ne adj Isten, van egy holttest. Szabad-e oda bemennie, vagy sem?

Tilos halottal érintkezni

A kohaniták halottal való érintkezésének kérdését már tárgyaltuk ebben a sorozatban (Gut sábesz 16. év. 37. szám). Ahogy korábbi írásunkban részletesen kifejtettük, a Tórában az áll erről a kérdésről, hogy a kohénnak nem szabad egy fedél alatt lennie, vagy két méternél jobban megközelítenie egy halottat. Ugyanakkor a háláchá rögzíti, hogy életmentés esetén, hogy a három fő micván kívül minden más törvény hatályát veszti (Sulchán áruch, Jore déá 157:1.) – vagyis a kohén is lehet halott közelében.

Kérdés, hogy ha megszólal a sziréna, akkor valóban előáll-e olyan vészhelyzet, amely felfüggeszti a micvákat? Hiszen, hála Istennek, eddig minimális áldozattal jártak a támadások.

A Talmud (Jomá 83a.) és a Sulchán áruch (Orách chájim 329:3.) azt mondja, hogy nem csak a biztos életveszély esetén szabad megszegni a micvákat, hanem egy feltételezett vagy valószínűsíthető életveszély esetén is. a Konkrét eset, amit a Talmud említ ennek kapcsán a következő. Ha szombaton összeomlik egy ház, de nem lehet tudni, voltak-e benne emberek, vagy sem, és ha voltak, túlélték-e a balesetet. Ilyen esetben is meg kell fogni az ásót és addig ásni, míg meg nem bizonyosodunk róla, hogy megmentettük, akit menthető volt.

Hol kezdődik az életveszély?
Ez egy híres probléma a háláchában, aminek megfejtésére több vélemény is van (lásd Encyclopedia of Jewish Medical Ethics V. kötet 398-399. old.). Az egyik definíciót Slomo Zálmán Auerbach (1910–1995), jeruzsálemi rabbi adta meg (Minchát Slomo respomsum II. kötet 29:4.).  Véleménye szerint életveszélynek az számít, amitől az emberek úgy menekülnek, mint egy veszélytől, vagyis meg kell nézni, hogy az emberek reális veszedelemnek tekintik-e az adott helyzetet. Példaként azt említi, hogy ha egy orvos azt mondja, hogy a kisbabájuk már elég nagy és be lehet adni egy adott oltást neki, akkor a szülők nem fognak azonnal oltásért rohanni. Időpontot kérnek akár 1-2 héttel későbbre és beadatják a vakcinát. Ha viszont azt mondják nekik, hogy most azonnal be kell oltani, mert öt év múlva lesz legközelebb rá mód, akkor azonnal menni fognak, és mindent félretéve beoltatják a gyermeküket. Vagyis ebben az esetben pár hetes késlekedést nem tekintenek vészhelyzetnek az emberek, de jó pár évnyi várakozást már igen.

Egy másik jeruzsálemi rabbi, Eliezer Jehudá Waldenberg (1915–2006) nem értett ezzel egyet (Cic Eliezer responsum IX. kötet 2:22.). Levelében azt írta Auerbach rabbinak, hogy minden ember más, ezért nem lehet az életveszély definiálását erre alapozni. Hiszen van, aki a legkisebb köhögéssel az ügyeletre rohan, míg más komoly bajjal sem fordul orvoshoz. Nem lehet, hogy mindenkinek más legyen a mércéje az életveszélyre.
Megítélésem szerint azonban Waldenbeg rabbi helytelenül értelmezte Auerbach rabbi véleményét, aki nem azt mondta, hogy mindenkit külön-külön kell nézni, hanem azt, hogy mi az a helyzet, amit társadalom általában veszélynek tekint.

Felmerül tehát a kérdés, hogy vészhelyzet-e a hámász légitámadása, ha a sok száz rakéta mindössze néhány közvetett halálesethez vezetett. Ez a nézőpont azonban alapvetően hibás, hiszen nem azt kell nézni, hogy százalékban hányan halnak meg. A mi esetünkben a hadsereg és a biztonsági erők folyamatosan hangsúlyozzák, hogy nem szabad arra számítani, hogy lakatlan helyre esik a rakéta, vagy a Vaskupola meg fogja semmisíteni. Hála Istennek, hogy eddig nem okoztak rengeteg tragédiát, de ez mit sem változtat a helyzet veszélyességén.

A Sulchán áruch szerint (uo. 328:10.), ha az orvosok valamire, amit mi laikusként figyelmen kívül hagynánk, azt mondják, hogy veszélyes, akkor emiatt szabad megszegni a szombatot. Annál is inkább, ha a társadalom és a szakértők valamit egyaránt veszélynek tekintenek, akkor arra vonatkoznak apikuách nefes szabályai. Így tehát kijelenthetjük, hogy a hámász légitámadásai életveszélynek minősülnek, és így ez azt is jelenti, hogy például rakétatámadás idején a kohén minden további nélkül mehet egy olyan óvóhelyre, ahol halott van. Természetesen jobb, ha a veszély elmúlta után körülnéz, hogy tud-e legközelebb máshova menni, ahol nem kell megszegnie a micvát.

Végezetül egy személyes megjegyzést tennék. Több mint tíz éven keresztül ápoltuk Mendel fiunkat, aki lényegében az idő nagy részében súlyos betegnek számított. Akkor vettem észre, hogy ha a legkisebb dolgot is figyelmen kívül hagyjuk, az életveszélyhez vezethet, nekünk pedig tilos veszélyeztetnünk egy életet. Vészhelyzetben mindent meg kell tenni, ahogy a szakértők előírják, soha nem szabad az emberi élettel játszani.

Kívánom, hogy továbbra is álljon fenn ez a csodás állapot Izraelben, és a rengeteg rakéta ellenére ne legyenek áldozatok, és mielőbb álljon helyre Izrael biztonsága!

Oberlander Báruch

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.