Előző számunkban Andrásnak kezdtünk válaszolni, akinek az volt a kérdése, hogy hogyan tud tfilint rakni, ha egy kézműtét miatt be van kötve a tenyere. Áttekintettük, a tfilinrakás mely elemei számítanak tórai parancsnak, mikor kell az áldást mondani és mik a szabályai az elválasztórétegnek, a chácicának. Ebben a számban folytatjuk a tfilinrakással kapcsolatos tudnivalók és a konkrét helyzettel kapcsolatos teendők megismerését.

 

Tfilinrakás bekötött kézzel

Az alapelvek figyelembevételével tekintsük át, mi történik, ha valakinek be van kötve a keze, vagy éppen az alkarja.

Mivel a tfilinrakás legfontosabb eleme az, hogy a felkarra rögzítjük a tfilint, ha ezt tudja teljesíteni, akkor minden megkötés nélkül fölrakhatja áldással.

Amikor a tekerésnél elér a bekötözött részhez, akkor tekerje rá ugyanúgy, mint máskor, csak óvatosan, hogy ne sértse meg a sebet.

 

Bekötött felkar vagy fejsérülés esete

Ha a felkarján van a probléma, akkor elsőként meg kell vizsgálni, hogy kicsit magasabbra téve hozzá tud-e érni a bőréhez a tfilin (uo. 8.). Ha ez nem megoldható, akkor meg kell próbálni úgy föltenni, hogy legalább maga a doboz érjen a bőréhez, ha ez sikerül, mondhat áldást, még akkor is, ha a szíj, amivel rögzíteni fogja a dobozt, már a kötésre fog kerülni (Misná brurá 27:16.). Ha ez se megoldható, akkor a kötésre kell rátenni a tfilint áldásmondás nélkül és utána eltakarni, hogy mások ne lássák és ne vonjanak le belőle hibás következtetést ( uo.).

Még ha vastag kötés, vagy akár gipsz is van a kézen, akkor is az az elfogadott vélemény, hogy rá lehet tekerni a szíjat áldás nélkül (Minchát Jichák responsum 2. kötet 46. fejezet; PT uo. 91. lábj.).

Ugyanezek elvek érvényesek abban az esetben, ha a feje van bekötve valamiért.

 

Karórára lehet e tfilint rakni?

A témában további kérdés merül föl, hogy le kell-e venni a karórát vagy át lehet tekerni rajta a szíjat. Van olyan vélemény, hogy mire az ember a szíjjal a csuk­lójáig eljut, addigra föltette a felkarjára, végigtekerte az alkarján és már csak az ujjak vannak hátra, így nyugodtan át le­het vezetni a karórán az imaszíjat (Jábiá omer responsum 2. kötet OC 2. fejezet; Jöcháve dáát responsum 3. kötet 2. fejezet). Az elfogadott vé­lemény azonban az, hogy az ember igye­kezzen a lehető legtökéletesebben teljesíteni a micvákat, ezért vegye le az órát teljesen, vagy tegye a másik karjára (PT uo. 9.).

 

A hosszú haj és a kopaszodó fej

Előfordulhat bizonyos esetekben, hogy a fejre való tfilinnél a haj képez elválasztóréteget. Ilyen eset pl. ha valakinek nagyon hosszú a haja (lásd PT uo. 10.), amitől ráadásul előfordulhat, hogy nem tudja rendesen a fejére rögzíteni a tfilint.

A másik problémás eset, ha valakinek a haja nem a természetes helyén van, hanem pl. egy kopasz folton át van fésülve egyik oldalról a másikra. Ilyenkor a tfilinrakás idejére vissza kell fésülni a természetes helyére (lásd uo.).

 

Túl rövid szíj

Végül vizsgáljuk meg, mi a teendő, ha a tfilinnek olyan rövid a szíja, hogy nem lehet az alkaron hétszer körbetekerve az ujjakra is rátekerni! Ahogy fentebb említettük, a micva elsődleges eleme a felkarra, majd a középső ujjra való rögzítés, így, ha nem lehet hétszer rátekerni az alkarra és az ujjra is, akkor addig, ameddig az ember nem szerez be új, megfelelő hosszúságú szíjat, lehet kevesebbszer tekerni, lényeg, hogy alul és fölül az előírásnak megfelelően legyen rögzítve (PT uo. 17. végén).

Kívánom, hogy mindenki egészségesen és sérülésmentesen rakhasson tfilint nap nap után!

Oberlander Báruch

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 38. szám – 2023. június 15.

 

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Megszakítás