A Gut sábesz 4142. számában írtunk a Klauzál téri tömegsírok sorsáról és arról, hogy ez milyen befolyással van ma a kohénokra. A cikknek nagy visszhangja volt és ennek hatására új információk jutottak a birtokomba, amiért köszönettel tartozom mindazoknak, akiktől ezeket az adatokat kaptam.

A Klauzál téri elhantolások szabályozása

Az első dokumentum egy 1945. január 4-én, a gettó felszabadulása előtt 13 nappal született utasítás, melyet a Magyarországi Zsidók Szövetsége Ideiglenes Bizottságának Temetkezési Osztálya adott ki. Ebből kiderül, hogy már korábban is temettek el halottakat a Klauzál téren egy erre kijelölt területen.

Utasítás a gettóban lévő halottak eltemetésére vonatkozólag.

A gettóban elhaltak eltemetéséről a házparancsnokok intézkednek olyképpen, hogy a házakban előforduló haláleseteket nyilvántartásba veszik. Amennyiben az elhalt ismeretlen volna, úgy személyleírást vesz fel. Minden halott lábcédulával látandó el. Lehetőleg kartonra írandó az összes személyi adat.

A haláleseteket naponta egyszer összesítve az illetékes körzeti elöljáróságnak írásban bejelentik.

A házparancsnok köteles a Klauzál téren a körzet részére kijelölt területen a sír megásásáról és a halott elföldeléséről gondoskodni. A sírok 2 méter mélyre ásandók és szorosan egymás mellett, közök nélkül készítendők el. Minden egyes sírban 10 cm. földréteg elválasztással 3 halott helyezendő el. A kórházakban elhaltak eltemetéséről a kórházparancsnokok fenti módon gondoskodnak. Uccán talált hullákat a rendészet köteles az illetékes körzeti elöljáróságokhoz bejelenteni és a körzeti elöljáróság gondoskodik azoknak a fenti módon való elföldeléséről.

A sírásáshoz szükséges szerszámok elsősorban a házakban lévő Légó szerszámokból fedezendők. Amennyiben a helyszínen nem állanának megfelelő szerszámok rendelkezésre, úgy másodsorban a körzeti elöljáróságtól és harmadsorban a műszaki osztálytól igényelhetők azok.

A halottak kiszállításához további intézkedésig koporsók a Temetkezési Osztálytól igényelhetők. A Temetkezési Osztály koporsót csak akkor bocsájt rendelkezésre, ha a sír már megásatott.

Budapest, 1945. január 4.

A Magyarországi Zsidók Szövetsége

Ideiglenes Bizottsága

Temetkezési Osztálya

 

Dombi Gábor, akitől ezt a dokumentumot kaptam, azt az információt is megosztotta velem, hogy „a gettóban és a felszabadulás után is Trebitsch Márkus, a neológ Chevra Kadisa (Szent Egylet) főtitkára volt a temetkezés irányítója” (lásd még Randolph L. Braham: A népirtás politikája, Budapest 2015, 2. kötet 1132. oldal).

A levél végén az utalás a koporsók igénylésére felkeltette a figyelmemet, mivel valószínűtlennek tűnik, hogy a gettóban nagy mennyiségű koporsó állt volna rendelkezésre ekkor. Talán valami előírásnak akartak megfelelni vagy reménykedtek, hogy lesz megoldás a helyzetre.

A temetések felelősei

Az, hogy kiderült, hogy a Magyarországi Zsidók Szövetsége volt a felelős a temetésekért, elvezet bennünket egy kérdés megfejtéséhez, ami az előző cikkben megoldatlan maradt. Ott Lebovits Jáákov rabbi 1948. április 1-i levelét idéztük, miszerint: „Sajnos itt Pesten elvitték a csontokat a MAZS által és semmit nem csináltak a rabbinátus által, így semmiféle felelősséget nem tudunk vállalni érte”.

A MAZS rövidítés feloldását legutóbb még nem sikerült megfejteni, Carciente Joel azonban rámutatott, hogy Braham fent említett könyvében (uo. 1663. oldal) szerepel, hogy a „MZSSZ: Magyarországi Zsidók Szövetsége, a Központi Zsidó Tanács hivatalos elnevezése”. Úgy vélte, talán erre utalt Lebovits rabbi. Szerintem ez nagyon is lehetséges, és minden valószínűség szerint megfelel a rabbi által héberül leírt rövidítésnek: מאזש, melyet én korábban MAZS-ként írtam át latin betűkkel (de valójában jobb lett volna, ha מאזס-ként írta volna át). Lebovits rabbi levelében tehát arra célzott, hogy a kihantolást és az újratemetést nem az ortodox hitközség Chevra kadisája szervezte és irányította, hanem a neológ hitközségé.

Az ortodox Chevra Kadisa munkája

Lebovits rabbi levele azonban félreérthető, hisz első olvasásra úgy tűnik, mintha az Ortodox Hitközség Chevrája egyáltalán nem vett volna részt a budapesti temetkezésekben és aztán a kihantolásokban. A dokumentumok viszont azt bizonyítják, hogy ez nem így volt, nagyon sok munkát végezték a háború alatt a temetésekkel és a háború után az exhumálásokkal. Lebovits rabbi valójában arra utalt, hogy ők csak az ortodox halottakért voltak felelősek.

Példának álljon itt egy 1946. március 10-én megjelent beszámolójuk, amire Dombi Gábor és Lózsy Tamás hívták fel a figyelmemet.

„…A Gettóban annak lezárása előtt és az ostrom előtt megengedték a halottaknak a temetőkbe való kiszállitását. Az ostrom alatt a köztereken, a házak pincéiben stb. történtek ideiglenesen a temetések. A Chevra nevében Bohrer [Jakab] alelnök és Hirschler gondnok vették ki részüket a munkából, akik fáradságot nem ismerve végezték el a cheszed sel ememesszel járó teendőket…

A felszabadulás utáni idő is sulyos feladatok elé állitotta a Chevrát. A teendők soha nem tapasztalt mértékben megnövekedtek, mivel az utcák, lakásokban mindenfelé temetetlen halottak feküdtek. A kiszállitás is le küzdhetetlen akadályokba ütközött, igy sok esetben ideiglenes megoldáshoz kellett folyamodni és részint a Dob-u. 25. sz. ház udvarán, részint a házak légópincéiben, részint pedig köztereken ideiglenesen eltemettetni a holttesteket, ahonnan azokat később exhumálták…

Csak márciusban sikerült a várossal megállapodást kötni a holttestek kiszállítására vonatkozólag.

Eleinte a villanyos mozdonnyal történt a kiszállítás, a gyűjtőhely a Corvin áruház épülete volt, ahol az orth. holttestek részére külön helyiség állott rendelkezésre, az állapot kb. 3 hétig tartott; ekkor a város gyűjtőhelyül a régi Kerepesi [ma Salgótarjáni úti] temetőt jelölte ki; az orth. halottak számára itt is külön helyiség állott rendelkezésre.

A kocsival való kiszállítás májusban kezdődött; eleinte közös kocsi szállította a mi halottainkat is, míg végre júliusban sikerült elérnünk, hogy a város a Chevrának külön kocsit bocsájt rendelkezésre.

Az elmúlt 2 évben a Chevra 533 temetést végzett… A temetésekből 118 exhumálás, amelyekben a Szeretetház áldozatainak exhumálása és temetése benn foglaltatik. Az elhunytak közül 36 deportált, kb. 30 bombatámadás áldozata, 10 nyilas áldozat a Városmajori és Szeretetházi áldozatokon kívül. A szeretetházi és Városmajori áldozatok exhumálásáról a ’Náci és nyilas rémtetteket vizsgáló bizottság’ filmfelvételt készített.”

Az Orthodox Chevra Kadisa temetkezési feljegyzései között is fontos információk találhatóak. (Köszönet jár Lózsy Tamásnak, aki rábukkant ezekre.) Így pl. ez a szöveg rávilágít arra, hogy az exhumálások még évekkel a felszabadulás után is zajlottak: „Az 1947. április 1-3-i Klauzál téri exhumálások alkalmával felszínre került holttestek, akikről feltételezhető, hogy orthodoxok voltak”.

Egy későbbi, 1948. március 18-i beszámolóban pedig ez szerepel: „Az elmúlt évek borzalmait még mindig érezzük a Chevra tevékenységében… Helyben [vagyis Budapesten] is folyt az ostrom áldozatainak exhumálása, a Klauzál téren 9 ortodox egyén tetemét találták meg, akiket eltemettünk…”.

Az Orth. Chevra temetkezési könyvből. „Klauzál térről exhumált 5 ismeretlen férfi”. Később hozzáírták héberül: „Ma, 1955, Szlichot első napján [szeptember 16.] a Chevra Kádisá emberei mindenkinek külön sírt állítottak fel. Öt sírkő”.

Mivel az egyik feljegyzés öt, a másik kilenc holttestről beszél, feltételezhető, hogy nem egyszerre tárták föl az egész teret, hanem fokozatosan haladtak.

Temetkezés a Szent István parkban is

Felfigyeltem rá, hogy a fentebb idézett szövegben az szerepel, hogy „köztereken” temették el a halottakat, többes számban, amiből következik, hogy nem csak a Klauzál téren volt temető kialakítva. Ez derül ki az Új élet 1945. december 18-án megjelent számában (6. oldal) található írásból is, amely Holder József magyar jiddis költőnek állított emléket. A lap alján található kiegészítésből kiderül, hogy Holdert: „Az elmúlt hét keddjén [december 11.] helyezték nyugovóra a Rákoskeresztúri temetőben, miután az ostrom alatti ideiglenes temetkezési helyéről, a Szent István Parkból exhumálták”.

***

Találkozásom Slomó Ávinér rabbival

A hét elején Izraelben jártam pár napra az Oirechman családban tartott esküvő apropóján. Vasárnap este Jeruzsálemben szálltunk meg, úgy, hogy hétfőn reggel a Siratófalnál tudjunk imádkozni a fiammal, Hirs Méirrel. Szerettem volna kihasználni a lehetőséget, hogy felkereshessem jesivájában Mordechai Cion rabbit, akihez több éves szoros barátság fűz. A rabbi több könyvéhez kért tőlem ajánlást és már idézett is több responsum választ tőlem a műveiben. Mordechai az Óváros muszlim negyedében lévő, vallásos cionista beállítottságú Áteret Jerusálájim jesivának a munkatársa, a jesiva alapítójának és vezetőjének, Slomó Ávinér rabbinak a személyi asszisztense. Mikor jeleztem, hogy szeretném meglátogatni a jesivában ima után, kiderült, hogy Ávinér rabbinak akkor az Óváros egy másik részében lenne órája, de jelezte, hogy még az órája előtt szeretne velem találkozni, ezért lejönne a Siratófalhoz. Bár szokatlan, hogy egy idősebb rabbi keressen fel egy fiatalabbat, megtisztelőnek éreztem, hogy a vallásos cionisták egyik leghíresebb rabbija, egy 79 éves idős ember eljön, hogy velem találkozhasson. Pár percet beszéltünk, majd ő továbbsietett tanítani.

Ima után elsétáltunk Hirs Méir fiammal a pár száz méterre levő jesivába a Sukon, a muszlim negyedben húzódó piacon keresztül. Hála Istennek épp nyugalmas volt minden, így biztonságban elértünk a jesivába. Nagyon érdekes volt ez a látogatás is, megnézhettem, ahogy a jesiva 70, katonai szolgálatát már letöltött diákja hangosan és szorgalmasan tanul, beszéltem a rabbikkal is. Ezután felmentünk a tetőteraszra, amely a Szikladómra néz: az egész városban ez a legközelebbi pont a Templomhegyhez, ahova egy zsidó még felmehet.

Zsidó-arab jó szomszédi kapcsolat

Magának az épületnek nagyon különleges története van, 1886-tól itt működött a Torát Chájim nevű jesiva egészen az 1936-39-es pogromokig. 1948-ban, Izrael megalapítása, után elesett az Óváros és a zsidókat elüldözték otthonaikból, senki nem maradhatott közülük Jeruzsálemnek ezen a részén. Később, 1967-ben, a hatnapos háború alatt, amikor az izraeli katonák felszabadították az Óvárost, a jesiva épületének földszintjén élő arab lakók kimentek az utcára és az első izraeli katonának egy kulcsot nyújtották át, mondván: megvédtük a jesivát, íme itt a kulcsa, visszaadjuk. A katona neve Chaim Herzog volt, aki később Izrael Állam hatodik elnöke lett. Ez volt az egyetlen jesiva vagy zsinagóga a környéken, ami a berendezéssel és a szent könyvekkel együtt épségben vészelte át a húszéves arab megszállást. Ez idő alatt, ahányszor vandálok akartak betörni a jesivába, az ott élő arab család megvédte az épületet. Amikor megköszönték nekik, hogy megőrizték a jesivát, azt válaszolták: nem mi őriztük meg a jesivát, a jesiva őrzött meg minket. A család azóta is az épület földszintjén lakik és nagyon jó viszonyt ápolnak a jesiva tagjaival. 1983 óta újra jesiva működik az épületben – többek között itt tanult a magyar születésű Hirschberg Gábor (Gávriel) is, akit 1997-ben arab terroristák gyilkoltak meg.

Ávinér rabbi híres arról, hogy nagyon szigorúan tiltja az arab szomszédokkal való ellenségeskedést. Ezt mutatja a következő történet is: egyszer szóltak Ávinér rabbinak, hogy az épület tetejéről valaki követ dobott egy arab szomszédra. A rabbi elgondolkozott, és azt mondta: ki van zárva, hogy az ő tanítványai közül lett volna valaki. A katonai nyomozás be is bizonyította, hogy igaza volt – felvételek alapján megállapították, hogy nem egy ottani diák volt a tettes. Ennek ellenére Ávinér rabbi személyesen akart átmenni a szomszédokhoz elnézést kérni, azonban a katonák biztosították róla, hogy mivel tudják, mennyire szigorúan tilt minden ilyesmit, már elnézést kértek a jesiva nevében.

Egy kohén rabbi megengedő álláspontja a Klauzál téri játszóról

Szerencsére még egyszer lehetőségem nyílt találkozni a rabbival, aki visszaért a jesivába, mielőtt mi elindultunk volna. Így kihasználtam a lehetőséget, hogy hosszasabban elbeszélgethessek vele. Szokásom, hogy amikor találkozom egy rabbival, akkor felhozok egy olyan témát, amivel épp foglalkozom, és átbeszélem vele. Most is így tettem, és elmondtam neki a helyzetet a Klauzál téri játszótérről, hangsúlyozva, hogy ez komoly gond, ami érinti a kohénokat. Ávinér rabbi nagyon érdekesnek találta a kérdést, mivel – mint megtudtam – ő maga is kohén. Így különösen örültem, hogy hallhatom a véleményét a témáról, amiben minden bizonnyal sokkal járatosabb, mint én, aki nem vagyok kohén.

Ávinér rabbi nagy érdeklődéssel hallgatta végi a történet részleteit, egy percre elgondolkozott, majd azt mondta: semmi probléma nincs itt egy kohénnak, hisz ez egy „száfék tumá birsut hárábim” – ez az ismert talmudi elv (Szotá 28a–b.) azt mondja, hogy ha egy dologról nem biztos, hogy tisztátalan, akkor magánterületen tisztátalannak tekintjük, közterületen pedig tisztának. Abban a pillanatban, ahogy Ávinér rabbi kiejtette az első szavakat, megdöbbentem, hogy ez az alapelv elkerülte a figyelmemet. Mivel a Klauzál tér nem magánterület, az emberek járnak-kelnek ott és a tisztátalanság ténye nem biztos, ezért az egész terület tisztának számít. Bár ez nem egy logikára épülő alapelv, a Talmud a Tórából vezeti le a házasságtöréssel gyanúsított nő esetének leírásából (4Mózes 4.). Véleményét megerősítendő Ávinér rabbi azt is mondta, hogy ha Budapestre látogatna, ő is elmenne a Klauzál térre.

Ezek alapján, visszatérve a cikk elejére, hogy miért nem lehet ma már erről hallani – azért, mert ez nem egy bizonyított tisztátalanság, így nincs tilalom a kohénok számára, hogy járjanak ott, illetve gyerekeiknek, hogy a játszótéren játsszanak.

Oberlander Báruch

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 44. szám – 2022. július 7.

 

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.