A mindennapi döntések meghozói: a világi vezetők
A talmudi leírás szerint (Mögilá 26b.) a közösség „világi” vezetését egy hét emberből álló testület (sivá tuvé háir, mai megfelelőjük: elöljárók) látja el, akiket a közösség nevez ki, konszenzusos vagy többségi döntés alapján. Több vélemény szerint szavazati joggal csak az adófizetők rendelkeztek, nem pedig minden család minden tagja (Talmudic Encyclopedia [héber] 19. kötet 86–87. oldal).
Ez a testület a teljes közösség nevében tevékenykedett, és nemcsak a mindennapi vezetésre voltak jogosultak, hanem különböző rendeleteket is hozhattak, illetve ők bonyolították le az új rabbi megválasztását is (uo. 77–84. oldal). Döntésük ellen nem lehetett fellebbezni, mert ők az egész közösség nevében beszéltek (uo. 72–77. oldal) – azonban rendeleteik csak akkor voltak érvényesek, ha a rabbi jóváhagyta őket (Talmud, Bává bátrá 9a.; Tuvé háir 12:2.; TE uo. 97–99. oldal). Vagyis minden olyan helyzetben, mely morális, tórai útmutatást igényelt, a rabbi felülvizsgálatára volt szükség, azonban a mindennapi operatív tevékenységbe nem folyt bele. Erre az adta a lehetőséget, hogy a testület tagjai csak megbecsült emberek lehettek, akiknek az erkölcsi feddhetetlenségét soha nem kérdőjelezték meg (ET uo. 86. oldal; Tuvé háir 2. fejezet). Így a napi teendőket önállóan is elláthatták, hiszen biztos volt, hogy a háláchát követve fognak majd dönteni, és csak a nagyobb horderejű kérdésekben volt szükségük a rabbi útmutatására.
A neológ rabbik szerepének átalakulása
Ez alapján a modell alapján működtek a zsidó hitközségek évszázadokon keresztül. Ez volt a helyzet (a korábban említett állami megkötéseket leszámítva) Magyarországon is addig, amíg meg nem alakult a kongresszusi zsidóság. Az új neológ irányzat azonban lefokozta a rabbit, a hitközség vezetőjéből alkalmazottat csináltak, aki a zsinagógai rendért felel. Innentől a rabbijaik véleményét nem kell kikérni a hitközség dolgaiban és az elöljárók nem feltétlenül olyan személyek, akik a vallásgyakorlás mellett kötelezték el magukat.
Ez volt az egyik kulcskérdés, amely megerősítette az ortodox és neológ szakadást, mivel előbbiek továbbra is elvárták, hogy a rabbi a hitközség spirituális vezetője legyen, akinek mérvadó a véleménye (erről nagy irodalom van, lásd pl. Zchor jömot olám 1. kötet 338. oldal, Jakov Katz: Hákerá sölo nitáchá [A végzetes szakadás] 10. fejezet, Schweitzer Gábor fent említett írása és máshol).
A magyar zsidóság hagyományos vezetési modellje
A szakadás után az ortodox irányzat úgy épült fel, hogy az országos vezetés részben rabbikból, részben pedig a közösség nagyra becsült, befolyásos tagjaiból állt (lásd Zchor jömot olám 2. kötet 167. oldal). A hitközségi vezetés hagyományos magyar modelljének legfontosabb eleme, hogy a hit alapján áll, vagyis a világi vezetők is vallásos emberek, akik a magánéletükben is elkötelezték magukat a hagyományos életmód mellett és mindent szeretnének megtenni a vallásos zsidóság fejlődéséért, virágzásáért. Eszük ágában sincs olyat tenni, ami nem felel meg a háláchának, még akkor sem, ha az valamilyen formában hasznos lehetne a hitközségnek.
Az ő elkötelezettségük azonban önmagában nem volt elég, fölöttük állt a rabbi, aki a végső döntést meghozta minden olyan kérdésben, amit fontosnak ítélt. A világi vezetők végezték a mindennapi munkát úgy, hogy időről időre beszámoltak tevékenységükről a rabbiknak és útmutatást kértek tőlük a jövőre nézve. A rabbik nem is vették szívesen, amikor bürokratikus dolgokba vonták be őket, mert ezt időpazarlásnak tekintették. Teljes bizalommal kellett lenniük az elöljárók iránt, hogy idejüket a rabbinikus teendőiknek tudják szentelni: pl. a tóratanulásnak és -tanításnak vagy annak, hogy tanácskozásra és magánbeszélgetésekre fogadják a hozzájuk fordulókat. Az országoshoz hasonló rendszerben működött minden egyes ortodox hitközség.
Rabbik és elöljárók munka közben
A kárpátaljai Huszton a nagy tudásáról messze földön híres Schik Mózes rabbival (1807–1879), a MáHáRáM Sikkel történt egy eset, mely jól példázza a fentieket. Egyszer bejelentkeztek hozzá a hitközségi vezetők, akik néhány fontos témát akartak vele megtárgyalni. A megbeszélés nagyon elhúzódott, annyira, hogy egyszer csak a rabbi idős édesanyja megunta a dolgot. Benyitott a szobába és szomorúan azt mondta: „Drága fiam, ha ilyen sokáig fogsz tárgyalni a hitközségi vezetőkkel, akkor nem fog maradni időd a tanulásra és tudatlan ám hoorec maradsz!”
Gyerekkoromban láttam ugyanennek az éremnek a másik oldalát is: az elöljáróság által végzett felelősségteljes és időigényes munkát, mivel édesapám a pápai hitközség egyik vezető elöljárója volt élete végéig. Munka után gyakran csak gyorsan megvacsorázott és sietett a megbeszélésre, ahol az elöljárók maguk között megvitatták a fontos témákat. Csak akkor mentek be mesteremhez, Grünwald József rabbihoz (1903–1984), hogy kikérjék véleményét, amikor megszületett a döntésük és az áldását akarták kérni hozzá.
Oberlander Báruch
