Miért visznek újságot az idősek a zsinagógába?


Minden nap, hétköznapon, szom­baton és ünnepnapon egyaránt elmondjuk a záróimában, hogy „…váánáchnu korim umis­táchávim …mi a Királyok Királya előtt hajtunk térdet és bo­rulunk le, az Áldott szentnek adunk hálát…” (lásd pl. Sámuel imája – Zsidó imakönyv 91. oldal).

Valójában azonban, noha előfordul, hogy meghajlunk az imában (pl. uo. 57. oldal), már nagyon régen nem része az istenszolgálatnak sem a térdre-, sem az arcraborulás. Kivételt képez ez alól ros hásáná és jom kipur, amikor a záróima szövegét a Muszáf ámidá ismétlésének részeként mondjuk el (A zsidó újév imarendje 247. és 276. oldal; Engesztelőnap imarendje 278. oldal): ekkor egyszer letérdelünk és fejünket a földre érintve leborulunk, valamint a jom kipuri muszáf Ámidá ismétlésében (uo. 285–286., 289. oldal), amikor megemlítjük, hogy a nép leborult a Szentélyben, amikor a főpap a kimondhatatlan Istennevet kiejtette, akkor mi is háromszor így teszünk.

Ilyenkor, érdekes módon, az idősek le szokták teríteni a földre az előző napi újságot és arra érintik a fejüket (a fiatalok általában inkább párnát vagy hasonlót raknak maguk elé). Mindez nem egy folkolorisztikus szokás, hanem egy bibliai előírás.

A tórai tilalom

Ennek alapja a tórai tilalom, amit a Hertz biblia így fordít (Ibn Ezrá és mások alapján): „…rajzos követ ne helyezzetek el országtokban, hogy leboruljatok rajta” (3Mózes 26:1.). A rajzos kőként említett „even mászkit” RáSI (uo.) szerint olyan kő, amit a padló burkolására használnak. Neve a takarni jelentésű vö­szákoti szóból (2Mózes 33:22.) ered. A Tóra tehát tiltja, hogy kő burkolatra leboruljunk (lásd Tal­mudic Encyclopedia [héber] 1. kötet 81-82. oldal.).
A Talmud szerint (Mögilá 22b.) a histáchávájá, a leborulás azt jelenti, amikor az ember lehasal, még akkor is, ha nem bálványimádásként teszi, hanem Isten előtti leborulásként (RáSI uo.).
A tilalom magyarázata egyes kommentárok szerint az, hogy a bálványimádók így szoktak leborulni kőburkolatra, mások szerint az, hogy így úgy tűnik, mintha a kő tiszteletére borulna le (lásd Encyclopedia uo.). Ezt a fajta leborulást csak a Szentélyben szabad megtenni (RáSI uo.).

A rabbinikus tilalom

A Sulchán áruch (OC 131:8. és Misná brurá 40.) azt írja, hogy a tilalom arra vonatkozik, ha kőburkolat van és lehasal az ember, de a bölcsek megtiltották azt is, hogy kőburkolaton letérdeljünk, vagy hogy másféle burkolaton lehasaljunk. Előbbit azért, mert előfordulhat, hogy térdreborulás helyett mégis lehasal az ember, utóbbit azért, mert félő, hogy ezután kőburkolaton is le fog majd hasalni.
Manapság már nem szoktunk Ros hásáná napján ennél a résznél lehasalni (lásd Chájé ádám 145:35.; Máászé ráv háchádás 16. paragrafus), hanem csak letérdelni és a homlokunkat a földhöz érinteni egy pillanatra (Nité Gávriél, Ros hásáná 63:4.). Ezért, ha a zsinagógának nem kőburkolata van, akkor nem merül föl háláchikus probléma, hiszen se nem hasalunk, se nem kőburkolatra borulunk. Ha kőburkolat van, akkor nem szabad letérdelni és a homlokunkat a kőpadlóhoz érinteni (Mágén Ávrahám 131:20.), ezért mindenképp valamit magunk elé kell tenni, hogy arra tegyük a fejünket.
A rabbinikus irodalom (Sévet háköháti responsum 2. kötet 61:1.; lásd még Or Jiszráél folyóirat 81. szám 331. oldal) említi, hogy sokan a térdük alá tesznek valamit, de ez csak a nadrágunk tisztaságát óvja meg, a rabbinikus tilalom ügyében nem segít, ahhoz a homlokunk alá kell tenni egy elválasztó réteget.

Mi a kőburkolat?

Kőburkolatnak számít pl. a márvány, de a tégla vagy a cement nem, kivéve, ha kavicsokkal van keverve a beton (lásd Mágén Ávrahám uo. 20. végén; Méir oz 131. fejezet végén).

 

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 1. szám – 2021. szeptember 9.

 

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Megszakítás