Kedves Rabbi,
a következő kérdésben szeretnék segítséget kérni.
Családunk keresztény, a zsidóságot a kisebb testvér tiszteletével szeretjük
(és természetesen sem zsidót, sem keresztényt nem térítünk).
Apósom második felesége és az ő egész családja vallását nem gyakorló, de a
vallás és a hagyományok iránt érdeklődő zsidó. Feleségemmel szeretnénk, hogy
a közös étkezésekkor (célszerűen előtt és után) közösen imádkozhassunk.
Örömmel mondanánk, illetve énekelnénk a zsidó hagyomány szerinti imákat (nem kívánunk semmit sem összemosni, csak szeretnénk a közösséget ezúton is megélni).
Ilyen - lehetőleg énekelt, ha nem hozzáférhető, akkor mondott - imák
kiválasztásában, ha lehet, hozzájutásban - kérek segítséget.
Előre is köszönettel,

Kedves László!

Nagy szép gondolat az étkezés során áldást mondani. A zsidó hagyomány szerint az étkezés előtt külön-külön a különböző ételek előtt szoktunk rövid áldásokat mondani, illetve az étkezés után egy hosszabbat mondunk.
Ennek a szövege a következő:
Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, aki jóságában szívesen, szeretettel és irgalommal táplálja az egész világot! Ő ad kenyeret minden élőlénynek, mert örök a szeretete. Nagy jóságában sohasem szűkölködtünk, továbbra se szűkölködjünk eledelben nagy Neve kedvéért, mert Ő az Isten, aki mindenkit táplál és ellát, aki mindenkivel jót tesz, gondoskodik táplálékról minden lénynek, amelyet teremtett! Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki mindenkit táplál!
Üdvözlettel
Köves Slomó

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.