Ünnepelhetünk-e, amikor mindenki más gyászolja a királynőt?
II. Erzsébet halálával új korszak köszönt be a brit nemzetközösség lakói számára, köztük a korona több százazezer zsidó alattvalójára is. A királynő halála felvetett néhány háláchikus kérdést is. Ezek közé tartozik az, amivel Chájim Joszéf Dávid Weisshez, az antwerpeni szatmári rabbihoz fordult egy Londonban élő zsidó. A királynő halálát követő vasárnapon feltett kérdés arra vonatkozott, hogy lehet-e nyilvános tóraavatást rendezni tánccal és zenével a gyászoló Londonban.
A rabbi írásba adott válaszát úgy kezdi: „Isten őrizz!” Az egyértelmű tiltás után kifejti, hogy az Atyák bölcs tanításaiban (3:2.) az szerepel, hogy „Imádkozz a kormányzat jóllétéért”, ami részint a nem-zsidó uralkodókra is vonatkozik (Ovádjá Bertinoro rabbi kommentárja uo.), részint azt is jelenti, hogy át kell érezni az uralkodó és az emberek fájdalmát is (Rábénu Joná kommentárja uo.). „A történelem során borzasztóan sokat szenvedtünk ilyen dolgok miatt” írja a rabbi, utalva a talmudi történetre (Gitin 57a.), amikor egy uralkodó látta, hogy a zsidók esznek-isznak, és sok gyertyát gyújtanak, mintha legyőzték volna őt, ezért hadseregével megtámadta őket.
Annál is inkább nem szabad nyilvános örömünnepséget tartani, amikor mások gyászolnak – folytatja a rabbi –, mert ez gyűlöletet kelthet, ahogy máshol írja is a Talmud (Táánit 27b. és RáSI uo. az Én Jáákovban), hogy bizonyos esetekben nem szoktak böjtölni a környező népek ünnepnapján, mert ez veszélyt hozhat a zsidókra.
Weiss rabbi a továbbiakban Schreiber-Szófer Mózes (1762–1839) pozsonyi rabbit idézi, aki 1835. március 12-én, Eszter böjtjén nyilvános gyászbeszédet tartott I. Ferenc osztrák császár és magyar király halálára (Drásot Chátám Szofér 2. kötet 795–797. oldal): „Nagy gyászbeszédet kell tartani, most, hogy meghalt a nagy király, a jámbor, a dicséretes”. Weiss rabbi úgy fogalmaz: „A fentiekből az következik, hogy kötelező tartózkodni a nyilvános örömtől, például egy hüpe (esküvői szertartás, amit hagyományosan a szabad ég alatt tartanak) vagy egy tóraavatás során”.
Noha más rabbik csodálkoztak ezen a túl szigorúnak tűnő ítéleten, én úgy vélem, hogy nem arról van szó, hogy kötelező lenne gyászszokásokat gyakorolni, hanem arról, hogy nem szabad a zsidóknak úgy viselkedni, ami bántó a többségi társadalomnak, ezáltal gyűlöletet keltve ellenünk. Ezt pedig csak ott helyben lehet megítélni és eldönteni, mi megengedhető és mi nem az. Ahogy a háláchában találjuk sokszor (Sulchán áruch OC 334:26., JD 139:15., 148:5., 12., 158:1.), hogy a gyűlöletkeltést figyelembe kell venni döntéseinkkor és mindenáron el kell kerülni.
Oberlander Báruch
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 54. szám – 2022. szeptember 15.
