Múlt heti témánkat folytatva, melyben a szabad ég alatti imádkozás különlegességeit kezdtük el vizsgálni, most egy, a hétköznapi ima kapcsán felmerü­lő kérdést tekintünk át.

Az Ámidá után minden nap Táchánunt, bűnbánó könyörgést mondunk, majd utána folytatjuk a 6. zsoltárral (Sámuel imája – Zsidó imakönyv 70–71., 79. oldal). Ehhez előírás szerint ráhajtjuk fejünket a jobb karunkra (nöfilát ápájim) és úgy mondjuk a zsoltárfejezetet, ami a leborulás egy részleges változata.


RöMÁ: csak a Tóra jelenlétében borulunk le

A RöMÁ (Sulchán áruch OC 131:2.) idézi azt a szokást, hogy csak akkor borulunk le ilyen módon, ha egy helyiségben tartózkodunk egy Tórával. Ennek alátámasztásául egy bibliai verset idéz: „És megszaggatta Józsua a ruháit és arcával a földre borult az Örökkévaló ládája előtt…” (Jósuá 7:6.), ami arra utal, hogy azért borulhatott le, mert ott volt előtte a frigyszekrény. Olyan esetben tehát, ahol nincs előttünk Tóra, nem lehet leborulni, így ilyen esetben felemelt fejjel mondjuk a Táchánunt.

 

A zsinagóga udvara

Felmerült a kérdés, hogy mi a helyzet a zsinagóga előtt levő udvaron tartott ima során.

A Sulchán áruch szerint (uo.) a zsinagóga udvara a zsinagóga részének számít, ha nyitva van az őket közvetlenül összekötő kapu. Esetünkben tehát a Táchánunt lehet a részleges leborulás pozíciójában imádkozni, csak nyitva kell hozzá hagyni a bejárati kaput.

 

A távollévők is a közösség részei

Azok, akik otthon imádkoznak, abban az időben, amikor a közösség imádkozik a zsinagógában, szintén leborulhatnak, „mert olyannak számít, mintha velük együtt imádkozna, hiszen még egy vasfüggöny se tudja elválasztani a zsidókat az Égi atyánktól” (RSZ SÁ uo. 3.), amennyiben a zsinagógában megvan a minjen. Ezért azok, akik együtt imádkoznak velünk zoomon a virtuális Vasváriban, ugyancsak leborulhatnak.

 

A Rebbe szokása

Egyesek az alábbi történetből azt a véleményt szűrik le, hogy a Lubavicsi Rebbe nem ezt a hagyományt követte, hanem azt kabbalisztikus szokást, mi­sze­rint mindenhol lehet leborul­ni (lásd Káf háchájim 131:40.; Ávodát Efrájim 1. kötet 143–146. oldal). Egyszer későn indult vissza a temetőből az apósa sírjánál tett látogatásról, ezért megállt egy haszid tulajdonban levő nyomdánál imádkozni. Ekkor lehajtotta fejét a Táchánunnal a részleges leborulás pozíciójába (lásd Hitkásrut folyóirat 146. szám 15–16. oldal).

Szerkesztőm, Steiner Zsófia azonban felhívta rá a figyel­me­met, hogy ez jelentheti azt is, hogy a Rebbe tudta, hogy vele egy ­időben a zsinagógájában minjenben imádkoznak minchát a haszidok, és ezért „csatlakozhatott” hozzájuk (lásd Hitkásrut uo. 633. szám 17–18. oldal). Azonban az is lehet, hogy elfogadta azt a harmadik nézetet, ami a fenti két vélemény közötti kompromisszumnak számít, miszerint ott is le lehet borulni, ahol állandó jelleggel vannak zsidó könyvek (lásd Ávodát Efrájim uo. 165–169. oldal).

 

A kabbalisztikus vélemény az elfogadott

Amikor még az iskolaudvaron imádkoztunk, ahol helyben nem volt Tóraszekrény és nem volt zsi­nagógai minjen, akikhez kapcsolódhattunk volna, ak­kor az első vélemény szerint nem tudtunk részlegesen leborul­ni a Táchánun alatt. Az sem segített volna, ha a harmadik kompromisszumos véleményre hagyatkozunk, hisz’ az épületben vol­tak állandó jelleggel zsidó könyvek, de sem az udvaron, sem a tornateremben, ahova esős időben behúzódtunk, nem tárolnak ilyesmit. Vagyis a fent említettek közül az első és harmadik vélemény is kizárta, hogy a részleges leborulással imádkoz­zunk. Utólag azonban beszéltem mesteremmel, Gávriél Zinner rabbival a kérdésről, aki szerint az elterjedt szokás a kabbalisztikus vélemény, vagyis min­dig leborulunk még ott is, ahol se Tóratekercs nincs és még zsidó könyvek sincsenek.

Oberlander Báruch

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Megszakítás