Edith Eva Eger átélte a földi poklot. 16 évesen hurcolták el családjával együtt Auschwitzba, ő azonban túlélte a borzalmakat, és a holokauszt után új életet kezdett.

Edith Eva Eger pszichoterapeutaként a traumák feldolgozásának egyik legismertebb alakjává vált, munkájával emberek ezreinek segített szembenézni múltjuk fájdalmával és megtalálni belső szabadságukat. Élete során nemcsak túlélőként, hanem tanítóként is példát mutatott. Azt hirdette, hogy mindig van választásunk, még a legkegyetlenebb körülmények között is.

Tegnap, családja körében hunyt el. Az aish.com tíz életbölcsességet osztott meg tőle, amelyek ma is kapaszkodót nyújtanak mindazoknak, akik a szenvedésből keresik a kiutat.

1. Nem krízisek vannak az ember életében, hanem kihívások.

Az élet tele van szenvedéssel és küzdelemmel, ám a kihívások egyben lehetőséget is jelentenek arra, hogy az ember reményt találjon a reménytelenségben. A küzdelem ajándék és lehetőség, hogy megtaláljuk a sötétségben a fényt. „A szenvedések erősebbé tettek” – vallja.

2. Mindig van választási lehetőségünk.

Nem az a fontos, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy ezzel mihez kezdünk. Az élet nehéz. „Sosem felejtem el, hogy mi történt velem. Elfogadtam. Nagyra becsült sérülésemnek nevezem” – mesélte. Az élet választás kérdése. Meghalni sokkal könnyebb. „Az életet választottam” – mondta.

3. Éld meg minden napodat.

„Semmi sem bizonyos. Ez az egyetlen életed van és soha nem tudhatod, mi lesz holnap… A reggeli napfény többé nem tér vissza, örülj hát minden percnek.”

4. Figyeld meg, hogy mire figyelsz.

Gondolatainkkal képesek vagyunk valóságot teremteni. A gondolataink átrendezése hatással van az életünkre. „Aki megváltoztatja a gondolkodását, megváltoztatja az életét.” Azt mondta az édesanyja, amikor a marhavagon a haláltábor felé vitte őket: „A gondolataidat senki sem veheti el tőled”.

5. A depresszió ellentéte önmagunk kifejezése, mert ami kijön a testből, nem teheti beteggé azt.

Az embernek át kell élnie az érzelmeit. Minden érzelem legitim, nincs köztük jó vagy rossz. „Amit nem érzel, nem tudod meggyógyítani sem. Sírj. Menj el a tengerhez és üvölts. Vagy üvölts az autóban, aztán kacagj, mint a hiéna… Az én Istenem engedélyt ad nekem, hogy bármely érzelmet megélhessek anélkül, hogy ítélkezéstől kellene tartanom miatta.”

6. Szeresd magadat és gondoskodj magadról.

Szeretettel és lelkesedéssel születünk, ám életünk során megtanulunk gyűlölni és azt is megtanuljuk, hogy vagyunk mi és vannak ők. „Senki nem helyettesíthet téged, szeres hát önmagadat”. Nincs szükség mások elismerésére, ne hagyd, hogy mások lehúzzanak.

7. Válogasd meg, hogy kire haragszol.

„Ha az ember dühös lesz, átadja az erejét másnak. Amikor az ember dühös, nem hallja önmagát. Mindig megválogatom, hogy ki részesülhet a dühömből. Oldd fel a haragodat. A harag kényelmetlen. Nem szeretem. Haladnunk kell tovább.”

8. A megbocsátás önmagadnak adott ajándék.

„Nincs megbocsátás düh nélkül.” Csakis Isten bocsáthat meg, ám „nem rendelkezem isteni erőkkel… A megbocsátás ajándék a számomra, hogy ne kelljen tovább cipekednem. A megbocsátás spirituális szabadságot ad az embernek”.

9. Isten mindig jelen van.

„Auschwitzban megtaláltam Istent. Az én Istenem mindig velem van. Isten azt mondta nekem, hogy minden időszakos, semmi sem állandó… Istennek terve van velem. Nemcsak az, hogy túléljek, hanem az is, hogy utat mutassak másoknak, hogy hasznos legyek a számukra. Az én Istenem reménnyel, fénnyel, szeretettel és együttérzéssel teli.”

10. Ne add fel.

„Mi, zsidók sosem adjuk fel. Az elődeim túlélték a sivatagot és a holokausztot is. Azt mondom tehát: mássz továbbra is felfelé, a hegyre és soha ne állj meg… Igen, én vagyok. Igen, képes vagyok rá. Igen, megteszem.” Dr. Eger a mai napig halad felfelé és azon igyekszik, hogy jobb hellyé tegye a világot. Még mindig kíváncsi arra, hogy mi történik holnap.

Fotó: Dr. Edith Eva Eger Facebook

Meghalt Dr. Edith Eva Eger, búcsúzunk tőle

Edith Eva Eger 98 éves korában, hosszú és teljes élet után tért vissza Teremtőjéhez.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.