Két játékverzió:
lengyel és magyar
Gyerekkoromban két szabály szerint játszottuk: volt a „pojlis” vagyis lengyel verzió és az „ungáris”, a magyar verzió. A két verzió a héber betűk jiddis nyelvű feloldásában tér el egymástól alapvetően. Ezek ugyanis egy-egy utasítást takarnak. A játék előtt „bankot” képzünk, amibe mindenki betesz egy pénzérmét (vagy cukorkát, csokoládét, mogyorót, attól függ, miben játszunk). A magyar verzióban: nun – nist (semmi), gimel – gánc (egész: viszi az egész bankot), hé – hálb (fél: a pörgető viszi a fél bankot), sin – stel vagy stel én (adj, adj egyet: a pörgető betesz egyet a bankba). A lengyel verzióban a betűk jelentése más: nun – nem (viheted: viszi az egész bankot), gimel – gornist (gánce: viszi az egész bankot), hé – ? (semmi), sin – stel (adj egyet: a pörgető és minden játékos betesz egyet a bankba és a pörgető jön újra).
Szabad-e pénzben játszani?
Kicsit „lelőve a poént” azt mondhatjuk: szfárádiaknak tilos, áskenázoknak van rá lehetőségük. Ugyanis a Sulchán áruch szerint (CM 370:1–2.) tilos szerencsejátékot űzni és ezzel pénzt szerezni, mert ez kísértetiesen hasonlít a lopáshoz és a bölcsek megtiltották. Miért hasonlít a lopáshoz? Mert minden ember, aki ilyesmiben részt vesz, azért megy bele, mert bízik benne, hogy ő fog nyerni, és nem teljes szívvel határozta el, hogy átadja a másiknak a pénzét (uo. 207:13).
A RöMÁ (uo.) egy olyan véleményt idéz, ami szerint csak az a szerencsejáték tilos, ahol van rá lehetőség, hogy tegyek valamit azért, hogy nyerjek és ne kelljen fizetnem. Ha pusztán a vakszerencsén múlik a győzelem és semmit nem tudok tenni érte, akkor előtte végleges döntést kell hoznom arról, hogy kész vagyok átadni a pénzemet vereség esetén, így ez nem számít lopásnak.
[Ez az oka annak, hogy Ovádjá Joszéf (1920–2013) szefárd izraeli főrabbi szerint a szefárdiaknak nem szabad lottózniuk sem, mert őrájuk nézve kötelező a Sulchán áruch szigorúbb véleménye (Jábiá omer responsum 7. kötet CM 6. fejezet).]
Ugyanakkor minden vélemény szerint tilos kizárólag szerencsejátékból megélni, mert az olyan ember nem tesz semmit, ami produktív (uo. 370:3).
A RöMÁ fent idézett véleményére tudunk mi, áskenázi zsidók hagyatkozni és akár pénzben játszva is trenderlizni, hisz a pörgetés kimenetele teljesen vakszerencse. De könnyen lehet, hogy a fent említett szerencsejáték-tilalom miatt alakulhatott ki az a szokás, hogy az emberek csak filléres összegekben játszák a trenderlit (lásd még SÁ JD 162:1. RöMÁ; Nité Gávriél, Chánuká 51:3.), míg mások – hogy elkerüljék a szerencsejáték látszatát is – dióval, mogyoróval, csokoládéval képzik a bankot (Minhágé MáHáRIC hálévi 32. fejezet 16. lábj.).
És a kártyázás?
A trenderli zsidó szokásként terjedt el és meg van engedve, de mi a helyzet egy másik kedvelt szerencsejátékkal, a kártyázással? Meglepő módon Magyarországon még a jesivákban is elterjedt időtöltés volt, ám borzasztó skandallumnak számított a hanukai kártyázás, hisz csak fölöslegesen elrabolja az időt a Tóra-tanulástól.
A rabbik nagy erővel léptek fel ellene, ám Hunfalván például Rosenberg Smuél rabbi (1842–1918) megengedett két estét a játéknak, így a többi estén könnyebb volt tiltani (Toldot Smuél 29. oldal, lásd még Párdész Eliezer uo. 685–709. oldal).
Oberlander Báruch