Halasszuk-e az esküvőnket a koronavírusjárvány utánra?

Olvasóinknak nem újdonság, hogy a háláchá mindig reflektál napjaink aktuális eseményeire. Fokozottan igaz ez olyan veszélyhelyzetekben, mint a mostani világjárvány. Világszerte nap mint nap fordulnak új kérdésekkel a rabbikhoz a zsidó közösségek tagjai: már most tetemes – és folyamatosan bővülő – irodalma van a kérdésnek, ahogy a rabbik megválaszolják ezeket a felmerülő problémákat. Oberlander Báruch rabbi online előadássorozatának (a Virtuális Bét Midrásban) nyomán, ezekből a kérdésekből válogatunk. Cikkeink a témák háláchikus vetületét vizsgálják, minden esetet egyedileg kell elbírálni, figyelembe véve többek közt az adott ország járványügyi szabályozását és az egészségügyi szakemberek iránymutatásait is.

 

 

Két ország, két esküvő, két dilemma

Sok pár szembesül most azzal, hogy hiába szervezték meg álmaik esküvőjét, nincs lehetőségük úgy és akkor megtartani, ahogy szerették volna. Az alábbiakban két konkrét esetet mutatok be, amikkel hozzám fordultak kollégáim.

Az első esetben Ukrajnából kerestek meg egy pár kérdésével. Volt egy kisebb és egy nagyobb problémájuk annak kapcsán, hogy megtartsák-e a kitűzött időben az esküvőt vagy halasszák el. A kisebb gond az volt, hogy csak nagyon szűk körű esküvőt tudnának tartani a járvány miatt a tervezett hatalmas vendégsereg helyett. A másik, nagyobb probléma az volt, hogy a menyasszony szülei sem utazhattak volna a városba a szertartásra és azt kérték a fiataloktól, mindenképp halasszák el az esküvőt, hogy ott lehessenek a lányukkal a hüpe (esküvői baldachin) alatt, amikor megházasodik.

A vőlegény és a menyasszony inkább a szűkkörű, időben megtartott szertartás mellett voltak, de nem akarták megsérteni a szülőket sem. A kérdés, amivel megkerestek az volt, hogy háláchikusan rendben van-e az a kompromisszumos megoldás, hogy tartsanak egy kis esküvőt az eredeti időpontban, és később, amikor elmúlik a járvány, rendezzenek egy nagy ünnepséget egy szimbolikus hüpe szertartással.

A másik kérdés Németországból érkezett: itt a vőlegény egy német kisvárosban élt, ahol kevés zsidó lakik, a menyasszony pedig Izraelben. Az esküvő Izraelben volt megszervezve. Csakhogy a vőlegénynek Izraelbe érkezésekor az akkor érvényes rendelkezések értelmében két hét karanténba kellett volna vonulnia, és így lemaradt volna a saját esküvőjéről… Így az tűnt jó megoldásnak, hogy a menyasszony utazik Németországba és ott tartják meg az esküvőt. Neki azonban nagy fájdalmat okozott, hogy így le kellett volna mondania a megálmodott nagy lakodalomról, nem lettek volna, akik táncolnak az esküvőjén, és így tovább. A kis szertartás helyett szerette volna elhalasztani az esküvőt későbbre.

Fontos leszögezni, egy esküvőt nem lehet kényszeríteni: ha a pár el akarja halasztani, nem lehet őket az azonnal házasodásra kényszeríteni, és fordítva, ha meg akarják tartani, nem lehet őket a halasztásra kötelezni. Az esküvő lényege, hogy akarattal, szeretettel, örömmel történjen meg. A két említett esetben azonban a jegyesek rabbinikus útmutatást kértek arról, mi lenne a helyes eljárás. Ebben az esetben a háláchikus szempontok mellett az érzelmi érvekre is figyelmet kell fordítani.

Egy kis kitérő: az esküvő dátumának kijelölése

Az esküvő dátumának kijelölésekor figyelembe kell venni fontos háláchikus szempontokat is. A legfontosabb, hogy a menyasszony el tudjon előtte menni a mikvébe, vagyis a szertartás legalább nyolc nappal a menstruációja vége után kell, hogy legyen. Bár nem általánosan elfogadott az a vélemény, hogy nem lehet megtartani az esküvőt, ha menyasszony nidá állapotában van (Sulchán áruch, EH 61:1.), ezzel együtt mindenáron törekedni kell rá, hogy rituálisan tisztán mehessen férjhez. Sőt még a tiszta napokban sem lehet például a következő napot kijelölni pl. a szertartásra, hisz a Bölcsek tartottak attól, hogy maga az az öröm, hogy kijelölték az esküvő dátumát okozhat egy kis köztes vérzést (dán chimud). Így legalább hét tiszta napot kell hagyni a dátum kijelölése után úgy, hogy annak lejártakor még tudjon a mikvében alámerülni az ara (SÁ JD 192:1.).

Az esküvő dátumának misztikus vonatkozása

A mi két esetünkben azonban már ki volt tűzve a dátum, amiről a zsidó misztika úgy tartja, hogy nem szabad megváltoztatni. Ez számos forrásban merül fel, így például a ljadi-i Snéor Zálmán rabbi (1745–1812), az Álter rebbe ezt írja ennek kapcsán (Igrot kodes 123. fejezet): „Szent mestereimtől azt tanultam, hogy egy házasságot nem szabad lemondani pénzügyi problémák miatt”. Később hozzáteszi: „Isten őrizz, hogy elhalasszunk egy esküvői dátumot.”

A Midrás Pinchászban azt olvassuk (idézi Nité Gávriél, Siduchim 46. fejezet 3. lábj.), hogy „ha egyszer ki volt jelölve egy dátum, és nem tartották be, akkor nehéz lesz megtartani az esküvőt.”

Ha ki volt jelölve egy dátum, de nem tartottak aznap esküvőt, az olyan, mintha az ember sorban állna valamiért, de elhagyná a helyét, azzal kockáztatja, hogy esetleg elveszti az az esélyét arra, hogy sorra kerüljön. Ha eljött a lehetősége az embernek az esküvőre, de nem élt vele, az olyan, mintha átadná másnak a szerencséjét. A Zohár szerint (3:219b–220a.) a fiú és a lány ősei jelen vannak a hüpénél és megáldják őket, amiről azt mondja Chánoch Henich rabbi (1800–1884), az olesko Rebbe (idézi Nité Gávriél uo.): a kitűzött időponton ők eljönnek, és ha nincs esküvő, akkor nem lehet tudni, hogy eljönnek-e megint.

Mesterem, Zinner Gávriel rabbi szerint (Nité Gávriél uo. 4. és 6. lábjegyzet) a halasztás tilalma arra vonatkozik, ha teljesen hivatalosan volt kijelölve egy dátum és azt jó ok nélkül, könnyelműen halasztják el. Például, ha a menyasszony nem tud mikvébe menni a hüpe előtt, csak később, és emiatt egy héttel később tartják csak meg az esküvőt, ez nyomós indok és elfogadható a halasztás miatta. Probléma akkor van, ha meg lehetne tartani a hüpét, de a felek nem veszik komolyan.

Nyomós indok is sokféle lehet, például a lubavicsi Rebbének írt egyszer egy vőlegény, mert a hadsereg kiképzésre küldte, ami miatt el kellett volna halasztani az esküvőt. Ha azonban a tanfolyamot kihagyta volna, az derékba törhette volna a karrierjét. A Rebbe a hadsereg fontosságát figyelembe véve elfogadta az érvet és az emiatt tervezett kéthónapos halasztást, ám azt kérte, hogy az eredeti dátumon a családok üljenek össze és „kezdjék el” az esküvő ünneplését (Igrot kodes 7. kötet 38. oldal).

Térjünk vissza a két esetünkre!

A szülők iránti tisztelet

Az első esetben meg kell vizsgálnunk, hogy a „tiszteld anyádat és apádat” parancsolata (2Mózes 20:12., 5Mózes 5:16.) vonatkozik-e arra, hogy elhalasszanak a kérésükre egy esküvőt. A Sulchán áruch (JD 240:25. RöMÁ) tárgyalja azt a kérdést, hogy a szülőknek van-e vétójoga, ha nem tetszik nekik a jövendő vejük vagy menyük. A háláchá szerint ilyen esetben nem kell a szülőkre hallgatnia a házasulandó feleknek, mivel a házasságnak – ami egy micva (Maimonidész, A házasság szabályai eleje 1. parancsolat) – az alapja a szeretet, amit nem lehet sem megparancsolni, sem megtiltani, ha nem ütközik valódi háláchikus szabályba. Egy másik háláchát is említ a Sulchán áruch ugyanott, ami szerint egy gyerek akkor is elmehet egy másik városba jesivába, ha a szülei ellenzik, mert a tanulás – ami szintén micva (Maimonidész, A Tóra-tanulás szabályai eleje 1. parancsolat) – akkor megy csak igazán jól, ha a tanulónak belső motivációja van.

A háláchikus érvelésen túl, gyakorlati szempontból vizsgálva a helyzetet, a szülők kérésével, hogy halasszák el az esküvőt akkorra, amikor már nem lesz járvány, az a baj, hogy senki nem tudja megmondani, mikor fog ez bekövetkezni. Arra is kell számítani, hogy a járvány végeztével olyan sok lesz az esküvő az elmaradtak miatt, hogy nem lehet majd termet kapni, így még tovább kell halasztani majd stb.

Fontos további szempont, hogy ha a házaspár nem annyira szigorúan tartja magát a háláchához és már együtt élnek, akkor semmiképp nem javasolhatjuk, hogy halasszák el az esküvőt, mert a Tóra tiltja az ilyen együttélést (SÁ EH 26:1. RöMÁ). Ha pedig vallásosak, akkor figyelembe kell venni, hogy a kényszerű, bizonytalan ideig tartó különélés borzasztó szenvedés lenne a párnak, ezért megint csak jobb, ha mihamarabb megvan az esküvő. Esetünkben, a Sulchán áruch szemléletét alapul véve a szülőknek nincs joga ilyen fájdalmat okozni a gyerekeiknek azzal, hogy halasztásra kérik őket.

Tartható-e később szimbolikus hüpe?

Nézzük a kompromisszumos javaslatot, a későbbiekben megtartott ünnepséggel és szimbolikus hüpével! Általában azt mondjuk, hogy egy ilyen nagy micvából nem szabad viccet csinálni azzal, hogy csak eljátsszuk egy nekünk tetsző időben. Ebben az esetben azonban úgy vélem, megengedhető ez, mert ki lehet vele békíteni a menyasszony szüleit.

A hüpe több elemből áll, nézzük meg, mit lehet „eljátszani” és mit nem? Biztosan semmi probléma nincs azzal, hogy a menyasszony körbejárja a vőlegényt vagy hogy a vőlegény ad neki egy új gyűrűt, ahogy azzal sem, hogy felolvassák a házasságlevelet. A pohártörésnél felmerülhet, hogy nem illik feleslegesen összetörni egy poharat (lásd Talmud, Sábát 129a.), de még ez is megengedhető ebben az esetben. Amit nem lehet megismételni, az a hét áldás (sevá bráchot), mivel bibliai tilalom vonatkozik a fölöslegesen elmondott áldásokra (bráchá lövátálá SÁ OC 215:4.). Vagyis az áldások kivételével az egész esküvői szertartást meg lehet „tartani” újra. (Pontosabban egy áldást el lehet mondani: mégpedig a pohár borra mondottat, hiszen, ha utána isznak a borból, akkor az nem feleslegesen hangzott el.)

Ezzel a megoldással mindenki elégedett volt: a fiataloknak nem kellett elhalasztani az esküvőt és a szülők is hüpe alá kísérhetik majd, a veszély elmúltával a lányukat.

Mi a legfontosabb az esküvőben?

A német esetben maga a menyasszony vonakodott az esküvő megtartásától, mivel az Németországban olyan „semmilyen” lett volna a nagy násznép nélkül – a jiddis mondást idézve – „se nem tejes, se nem húsos”.

A fentebb leírtak alapján azt gondolom, hogy ha a menyasszonynak mindennél fontosabb , hogy sokan vegyenek részt, akkor ez egy komoly ok a halasztásra. Ha azonban hajlik rá, hogy elfogadja, hogy nem ezen múlik egy esküvő, és a vőlegénye a legfontosabb az egészben, nem az ünnepség, akkor nem komoly indok.

A helyzet egy midrási történetet (Sir hásirim rábá 1. fejezet 2. nágilá bekezdése) idézett fel bennem, amiben egy férj úgy döntött, hosszú házasság után el akar válni. Ám úgy vélte, nem illene ennyi idő után csak úgy elválnia ezért azt javasolta, tartsanak egy nagy búcsúünnepséget. Azt is hozzátette, hogy a feleség elviheti a házból azt, ami a legértékesebb számára. A feleség meg is szervezte az ünnepséget és sok bort is készített az alkalomra. Az ünnepségen aztán addig itatta a férjét, amíg az részegen elaludt, ekkor azt kérte a vendégektől, hogy vigyék a férjét a szülei házába. A férj nem értette reggel, amikor felébredt, hogy mi lett vele. Mire azt mondta a feleség: „azt mondtad, elvihetem a házból, ami a legfontosabb. Te vagy nekem a legfontosabb.” A férjet ez úgy megindította, hogy válás helyett kibékült a feleségével.

Én úgy véltem, hogy nem volna helyes elhalasztani az esküvőt, hiszen ki tudja, mikor lesz legközelebb rá lehetőség. Rabbi kollégám végül megtalálta a megoldást: ekkor még Antwerpenben, ahol hatalmas zsidó közösség él, lehetett gyülekezni: ott szervezték meg az esküvőt, így a nagy vendégsereg is megvolt és halasztani sem kellett.

Oberlander Báruch

  • Küldés emailben