Szivárvány: rossz hír, vagy öröm?

Tisztelt Rabbi!

A napokban nagyon szép szivárványt láttunk, dupla ívűt, és az egyik ív teljes volt. A szivárvány arra emlékeztet minket, hogy ha nem kötött volna Isten Noáchhal szövetséget, most özönvizet hozna a világra. Felmerült hát a kérdés, hogy szabad-e nézni a szivárványt az áldás elmondása után? Rosszat jelent, vagy épp ellenkezőleg, megtérésre indít-e minket a szövetség jelképe?

Anna

Kedves Anna!

A szivárványról két ellenkező dolgot találunk a Talmudban. Az első: „Aki nem sajnálja az Isten tiszteletet (kóvedját), jobb lenne neki, ha meg sem született volna”(Chágigá 2a.). Kire vonatkozik ez? Arra, „aki nézi a szivárványt a felhőkben”, hisz az van írva (Jechezkél 1:28.): „Mint a szivárvány látszata, mely a felhőben szokott lenni esőnek napján, olyan volt a fénynek látszata köröskörül. Az az Örökkévaló dicsősége alakjának látszata” (Talmud uo. 16a.).

Máshol pedig azt írja a Talmud (Bráchot 59.): „Aki látja a szivárványt…, annak áldást kell mondania. Mit kell mondania? Áldott… aki emlékszik a szövetségre”. Az áldás teljes szövege: „Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, Világ Ura, aki megemlékezik szövetségéről, hű szövetségéhez, és betartja szavát!” (Sámuel imája – Zsidó imakönyv 120. oldal). Itt arról van szó, hogy amikor Noé kijött a bárkából, az Örökkévaló szövetséget kötött vele, hogy többet nem fog özönvizet küldeni a világra (1Mózes 8:21.). Ebből pedig úgy tűnik, hogy nincs baj azzal, ha valaki látja és megnézi a szivárványt.

A fenti kérdés miatt azt írja a Sulchán áruch (Orách chájim 229:1.): „Aki látja a szivárványt, mondjon [áldást]… de nem szabad nagyon nézni”. Vagyis különbséget tesz aközött, hogy valaki „látja” vagy „nézi” a szivárványt.

Ehhez még hozzátesz a Chájé ádám (63:4.), hogy nem illik szólni másoknak, hogy van szivárvány, hisz ezzel rossz hírt terjeszt, hisz ez az jelenti, hogy ha nem volna az isteni ígéret, akkor most jött volna újabb özönvíz a világra (idézi a Misná brurá 229:1.).

A fentiekben taglaltak az áskenáz zsidók hagyománya. Épp ellentétes azonban a szfaradi zsidók szokása: ők kifejezetten szólnak egymásnak, hogy tudjanak áldást mondani, es örüljenek az isteni szövetség teljesülésének (Jálkut Joszéf 3. kötet 229:1.).

 

 

  • Küldés emailben