Miért háromsarkú a zsidós frakk?


A Tórában szerepel az a micva (4Mózes 37–41., 5Mózes 22:12.), hogy ha valaki olyan ruhát visel, aminek négy sarka van, akkor „aggassanak [cicit] rojtokat ruhájuk sarkaira”.

Ez egy sajátos micva más előírásokhoz képest, hiszen nem azt írja elő a Tóra, hogy kötelező négysarkú ruhát viselni, ami el van látva rojtokkal, hanem azt, hogy tilos négysarkú ruhát viselni, amíg nem rak rá rojtokat az ember, de dönthet úgy, hogy nem visel négysarkú ruhát egyáltalán (Sulchán áruch OC 24:1.). Azonban a Talmud (Mönáchot 41a.) idézi, hogy az angyal rav Kátinának azt mondta, Isten mérges azokra, akik önszántukból nem igyekeznek teljesíteni a cicit micváját.

A gyakorlatban az a szokás, hogy a reggeli imához mindenki (illetve chászidoknál csak a házasemberek [lásd Möászéf löchol há­má­chánot 8:18.]) nagy tálitban (tálit gádol) imádkoznak. Napközben pedig az istenfélő zsidók kis tá­li­tot (tálit kátán, amit a köznyelv ci­cesz­nek hív) viselnek (uo.) az ingük alatt (Mágén Ávrahám 8:13. a Kabba­la alapján), egyes haszid csoportok tagjai pedig az ing fölött (uo. 8:11., lásd még Likuté szichot 33. kötet 95–104. oldal).

Létezik azonban egy másik ruhadarab, amit gyakorta viselnek vallásos férfiak és beleeshetne a négysarkú ruha kategóriájába. Ez a kapota (más néven szirtuk), ami egyfajta frakk kabátot jelent, amit a litvániai rabbik és ros jesivák, va­lamint a lubavicsi rabbik hétköznaponként viselnek és aminek selyemből készült változata a lubavicsi haszidok sábeszi öltözéke (Sulchán Menáchem 2. kötet 23–24. oldal). Ez abban különbözik a ma­gyar haszidok által használt, szom­baton viselt selyemkaftántól, hogy hátul magasan fel van sliccelve.

Ezeknek az ún. Prince Albert szabású kabátoknak a háta a teljes hossz több mint a feléig át van vágva, így a slicceléstől négy sarkuk képződik. Felmerül a kérdés, miért nincs rajtuk mégsem cicesz rojt. Ebben a kérdésben a RáSBÁ véleményét (Responsum 1. kötet 434. fejezet) követik általában, ami szerint csak az a ruha számít négysarkúnak, ami teljesen nyitott, vagyis át van vágva az anyag a teljes hosszán (lásd Áruch hásulchán uo. 10:16.; Piszké tsu­vot 10:14.). A Sulchán áruch szerint (uo. 7.) viszont csak akkor nem számít négysarkúnak, ha ke­vesebb, mint a fele van átvágva az anyagnak – vagyis az ilyen kápotákra mégis kellene ciceszt tenni. Ezért terjedt el az a megoldás, hogy az ilyen kaftánok egyik hátsó sarka le van kerekítve legalább hat centiméter hosszan és ugyanilyen szélesen, hogy biztosan csak három sarka legyen a ruhadarabnak.

Gyakori, hogy a hosszú télikabátok is fel vannak kicsit sliccelve hátul, azonban ezeknek általában legfeljebb a teljes hossz 20-30 százaléka van felvágva, így semmilyen vélemény szerint nem számít négysarkú ruhadarabnak.

Oberlander Báruch

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Megszakítás