Mi a határa az életmentés bibliai parancsának?
A tórai előírás azt mondja[1]: „Ne állj tétlenül felebarátod vérénél!” A Talmud[2] ezt úgy magyarázza, hogy amikor az ember látja, hogy valaki életveszélyben van, pl. megtámadta egy vadállat, vagy fuldoklik, akkor mindent meg kell tennie a lehetőségei szerint, hogy megmentse.
Ebben a témában a Talmud[3] a következő teoretikus esetet hozza fel: „Ha ketten járnak az úton [a sivatagban], és az egyiknek a kezében egy kancsó víz van, ha mindketten isznak belőle, akkor mindketten [szomjan]halnak, de ha az egyikük megissza, akkor ő eléri a lakott területet… Ákivá rabbi azt tanította, »Élhessen testvéred melletted!«[4], vagyis a Tóra arra utal, hogy a te életed előbbre való testvéred életénél”.
Ebből a talmudi passzusból kiderül, hogy habár segítenünk kell a bajbajutottakon, de más megmentésének céljából nem kötelességünk életveszélybe sodorni magunkat. Az embernek ugyanis mindent meg kell tennie azért, hogy ő maga életben maradjon és megőrizze az egészségét, ahogy írva van[5]: „Csak vigyázz magadra és őrizd lelkedet gondosan… Vigyázzatok tehát nagyon magatokra”[6]. A fenti példában a víz tehát azt illeti, aki magával vitte. Még akkor is, ha a másik erősebb és képes lenne erőszakkal elvenni tőle a vizet, akkor sem teheti ezt a Tóra szerint, mert a háláchá értelmében a másikat illeti. Ha jogtalanul mégis elveszi tőle, akkor az már a gyilkosság tilalmával ütközhet[7].
Sok vélemény szerint még egy kismértékű veszélyt is vállalnia kell az embernek annak érdekében, hogy a másikat egy nagy veszélyből kimentse. Azonban a saját életét nem kell komolyan veszélyeztetni az embernek valaki más életéért. A veszély vállalásának mértékét illetően vita van arról, hogy kötelező-e pl. vesét adományozni, de vért adni szükség esetén mindenképpen kötelező[8].
Mennyi cödákát kell adni a sajátomból másnak?
Nem csak az életmentés kötelező a zsidóságban, de az is, hogy másokat támogassunk, ha szorult helyzetbe kerülnek[9]. Azonban az adakozásnak a talmudi bölcsek[10] meghatározták a mértékét: az ember a vagyonából 10%-ot köteles adományba adni. Még helyesebb, ha 20%-ot adományoz, de a többit tartsa meg magának. Az adakozás micvájának ugyanis nem az a célja, hogy a szegény ember az adakozó kárára jusson pénzhez. A tisztességes módon megszerzett pénzt az ember tartsa meg magának és csak egy részével segítse a szegényeket.
Ide kívánkozik egy rabbinikus döntés a II. világháború idejéből. Áron Rokeach rabbi (1880–1957), a belzi rebbe Galíciából Magyarországra menekült az üldöztetés elől (1943. május 20-án érkezett). Ideje nagyobb részét Pesten egy Kertész utcai lakásban töltötte. Mielőtt továbbment a Szentföldre 1944. január 20-án, kihirdette, hogy ha az adakozás által életet lehet menteni, akkor nincs megszabott határa az adomány mértékének, ezzel biztatva az embereket, hogy ha tehetik, segítsék minden erejükkel a veszélyben lévőket[11].
Az életmentés és az adakozás esetében külön felelősséggel tartozik az ember a rokonokaiért, elsőbbséget élveznek másokkal szemben, ahogy ez a prófétai tanításából kiderül: „…Ne zárkózz el a testvéredtől”[12].
A sorban állás törvényei – szabad-e előre furakodni, amikor mindenkinek jut, csak többet kell várni?
Elfogadott alapelv a legtöbb helyen, hogy érkezési sorrendben kerülnek sorra az emberek, akár vásárlásról, akár ügyintézésről van szó. Íratlan törvény, hogy aki később jön, az beáll a sor végére. A háláchá szerint nem etikus ügyeskedni, kikerülni a sort vagy előre furakodni.
Ezt egy tórai mondatból vezet le[13]: „Igazságot, igazságot kövess!”, amiből a Talmud[14] azt vezeti le, hogy két féle igazság van: az egyik a szabályok igazsága, amit a törvények írnak elő, a másik a kompromisszumok igazsága, ami a közös megegyezéseken alapul. A Sulchán áruch[15] szerint dicséretes, ha egy per esetében inkább kompromisszumra törekednek a felek, mint bírósági ítéletre. Ugyanis a törvényi ítélet esetén egy fentről jövő kényszer rendezi a viszonyokat, közös megegyezés esetén azonban az emberek maguk jutnak kompromisszumra, ami erősíti a közösséget és az egészséges társadalom jele.
A sorban állás rendje is egyfajta társadalmi konszenzus, amit a sorban állókat kötelezi[16]. Senkinek nincs joga azt mondani, hogy az ő ideje drágább és ezért előbbre kell kerülnie: csak a sorban állók közös döntésén alapulhat, ha valakit előre engednek.
Érdemes megjegyezni itt, hogy a sorbanállás rendje az eladót nem kötelezi[17].
„Amikor a szegény ember kinézte a zsömlét” – szabad-e kikerülni a sort, ha nincs elég a kinézett dologból
Amikor a boltban van elég áru, akkor a sorban állásnak csak az időveszteség a tétje. Amikor azonban nincsen ott elég elérhető termék, akkor a tét az, hogy ki fog hozzájutni az áruhoz. Ehhez kapcsolódik a híres talmudi téma, aminek az a neve, hogy a „áni möhápéch böchárárá – szegény ember, aki kinézte magának a zsömlét”[18]. Ez vonatkozik, arra, ha valaki valamit kinézett magának, amiből csak egy van, de még nem sikerült végbe vinnie az adott dolog (munka, ingatlan vásárlás vagy bérlés, tárgy stb.) megszerzését. A zsidó jog a megszerzést a birtokba vételtől számítja. Az, hogy valaki kinézett magának valamit még nem teszi tulajdonossá, vagyis, ha más szerzi meg, az nem számít lopásnak. A Talmud szerint azonban, ha egy szegény ember nézett ki magának valamit, amiből itt nincs több, és megállapodtak[19], akkor tilos őt megelőzni és gonosz, aki ezt megteszi, mivel a szegénynek nem lesz lehetősége utánajárni, hogy máshol szerezze be a zsömléjét.
* * *
Ezek után vegyünk példának egy oltóközpontot!
Első eset: nem kell előre bejelentkezni az oltóközpontban, van bőven oltás, több, mint amennyi ember várható, de hivatalosan csak egészségügyi dolgozókat oltanak ma. Beállhat-e a sorba egy nem egészségügyi dolgozó?
A háláchá egyetért azzal, hogy a társadalomnak prioritásokat kell felállítani az egészségügyben, hogy rendezett és hatékony legyen az erőforrások felhasználása[20]. Ez azonban nem veheti el a magánembertől azt az alapjogát, hogy gondoskodjon magáról, ha úgy gondolja, hogy életveszélyben van ő is valamilyen szinten, mivel az embernek nem kell az életét veszélyeztetni a másik ember megmentése érdekében[21]. De természetesen csak oly módon gondoskodhat magáról, amivel nem károsít meg másokat.
Ebből következik, hogy alapjában véve elfogadható az az elv, hogy a betegek és a velük foglalkozók élveznek elsőbbséget az oltásoknál. Azonban abban az esetben, ha az oltási program haladása nem túl gyors, és a rendelkezésre álló oltóanyagnak mindig csak a 20-30%-át használják fel, vagyis a raktárakban mindig van további 70-80%, akkor, ha valaki soron kívül oltáshoz jut, nem veszi el senkitől a lehetőséget. Ebben az esetben ugyanis a sorrend ugyanis csak a várakozási időt hosszabbítja meg, vagyis, aki soron kívül beoltatja magát ilyen helyzetben, az nem vette el senkitől, csak gondoskodott a saját életéről és egészségről
Második eset: amikor az oltóközpontba 100 oltás érkezik és ugyanennyi embert értesítettek név szerint, hogy menjen oltásra az adott napon. Szabad-e beállnia valakinek, akit nem hívtak be, tudva, hogy így a 100. embernek már nem fog jutni oltás?
Ebben az esetben, amikor egy fiatalabb, vagy más okból az oltási rendben éppen nem soron levő ember beáll a sorba egy jogosult helyett, akkor ő egy magánál veszélyeztetettebb embertől veszi el az oltást, akinek ki volt jelölve az adott oltóanyag, veszélyeztetve ezzel az életét. Ez már a gyilkosság tilalmával ütközhet, és mindenképpen gonosznak számít, mert olyan ez, mint az, aki elveszi a szegény embertől a zsömlét, amit az kinézett magának.
Harmadik eset: amikor az oltóközpontba a nap végén kiderül, hogy maradt 10 oltás, amit nem lehet visszavinni a hűtőraktárba, be kell adni hat órán belül, vagy lejár a szavatossága. A nővér felhívja a 46 éves barátját, Simont, hogy menjen oltatni. Simon azonban tudja, hogy Reuvén, a 86 éves Holokauszt-túlélő még nem kapott oltást. Szabad-e Simonnak elfogadnia a felajánlást, vagy át kell adnia Reuvénnek a lehetőséget?
Ha Reuvén abba a korosztályba tartozik, akiket éppen oltanak és valószínű, hogy napokon belül ő is sorra kerül, akkor biztosan nem kell Simonnak lemondania a lehetőségről, hogy akár egy félévvel hamarabb jusson oltáshoz, mint ahogy az oltási sorrend alapján tehetné. Ha nem ez a helyzet, és valami miatt nem várható, hogy Reuvént hamarosan beoltják, akkor Simonnak joga van mérlegelni, hogy melyikük van nagyobb veszélyben. Hiszen lehet, hogy a fiatalabb nagyobb veszélynek van kitéve, pl. ha dolgoznia kell járni; iskolába járó gyerekei vannak, akiket neki kell hozni-vinni; tömegközlekedéssel jár; zsinagógában imádkozik közösségben stb. Szemben egy olyan idősebb emberrel, aki nyugdíjas, vagy otthonról dolgozik, nincs gyereke, saját autóval jár stb. Így előfordulhat, hogy a 46 éves a jogosultabb, mint a 86 éves. Ebben az esetben Simon nem köteles feláldoznia magát Reuvén kényelméért. De még abban az esetben is, ha Simon nem gondolja, hogy ő nagyobb veszélynek van kitéve, csak úgy látja, hogy számára is valamennyire veszélyes a helyzet, akkor már nem köteles átadni a lehetőséget. Hiszen nem köteles feláldoznia magát és vállalnia a veszélyt a másik emberért, mivel ebben az esetben, törvényesen tud hozzájutni az oltásért, hisz nincs szabályozás arra nézve, hogy kinek kell adni a maradék oltásból, mielőtt lejár és használhatatlanná válik.
Negyedik eset: kevesebb oltás érkezett az oltóközpontba valami okból, mint ahány jogosultat behívtak oltatni. Köteles-e a sorban előrébb álló, de kevésbé veszélyeztett átadni a lehetőséget olyannak, akinek már nem jutna, de veszélyeztetettebb?
Abban az esetben, ha feltehetően néhány napon belül az is megkapja az oltást, aki most kimarad, akkor szép gesztus, ha valaki átadja a lehetőségét jobban rászorulónak, hiszen ezzel nem veszélyezteti a saját életét. Ugyanakkor nem kötelező átadnia, hiszen a másik is meg fogja kapni egy-két napon belül. Továbbá, az embernek nem kell vállalni semmilyen veszélyt a másik ember érdekében.
A fentiekből jól látszik, hogy bár valóban szükség van a hivatalos sorrend felállítására, az egyéni szempontok felülírhatják azt. Hiszen végső soron a világjárványban mindannyian veszélyben vagyunk és jogosultak vagyunk a magunk idejében az oltásra.
Kívánok mindenkinek jó egészséget! Adja az Örökkévaló, hogy az oltások hatékonynak bizonyuljanak és mihamarabb véget érjen a járvány!
Oberlander Báruch
[1] 3Mózes 19:16.
[2] Szánhedrin 73a.; Sulchán áruch CM 426:1.
[3] Bává möciá 62a.
[4] 3Mózes 25:36.
[5] 5Mózes 4:9., 15.
[6] Lásd Encyclopedia of Jewish Medical Ethics [héber] 6. kötet 607. oldal.
[7] Cházon is JD 69:2.
[8] Lásd Pitché tsuva JD 157:15.; Encyclopedia uo. 5. kötet 754–762. oldal; Zsidó jog és etika 72–73. oldal.
[9] 5Mózes 15:7.; SÁ JD 247:1.
[10] Ktubot 50a.; SÁ uo. 249:1.
[11] Lásd még Encyclopedia uo. 6. kötet 469. oldal 200. lábj.
[12] Jesájá 58:7., lásd még SÁ uo. 251:3.
[13] 5Mózes 16:20.
[14] Szánhedrin 32b.
[15] CM 12:2.
[16] Rábénu Menáchem Möiri: Bét hábchirá a Szánhedrinhez uo.
[17] Chukim umispátim – Táchárut iszkit böháláchá 269. oldal.
[18] Kidusin 59a.
[19] SÁ CM 237:1. RöMÁ.
[20] Lásd Encyclopedia uo. 4. kötet 843–850. oldal.
[21] Lásd még Igrot Mose responsum CM 2. kötet 74:1. végén.
Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 140. szám – 2021. március 1.
