Kedves Olvasók!
Ebben a rovatban már sok kérdésre válaszoltam, háláchikus és más témákban, amikre sokszor kapok visszajelzést az olvasóktól. A két héttel ezelőtti cikkemre – amelyben az összetett kezű emoji használatáról írtam – érkezett reakciók száma azonban minden eddigi rekordot megdöntött. Itt most három válaszból idézek, amelyek szerzői három különböző generáció tagjai: egy a közvetlenül a holokauszt után születettek közül, egy valakitől, aki a ’60-’70-es években volt gyerek és egy, a szerkesztőmé, aki a rendszerváltás környékén nevelkedett. Ez a három válasz jól mutatja, hogy hogyan álltak a kérdéshez a magyar zsidók az utóbbi 80 évben legalábbis: teljességgel elutasították.
[…]. Emlékezve gyermek- és ifjúkoromra, amely a Dob utcai Héderben és az Anna Frank Gimnáziumban telt el, soha nem láttam, hogy ezt a mozdulatot bárki is alkalmazta volna. Ez nem függött a vallásosság fokától. Minden esetben egy másik vallás jelképének tekintettük. Az összetett kéz, a térdepelés és a karácsonyfa-állítással együtt szigorúan tilos volt a zsidó gyerekeknek. […]
Feleségem családi anekdotája: az ’50-es évek elején, hogy az unokatestvéreinek legyen teje, kecskét tartottak. A gyerekek együtt játszottak a kecskével, az állat megunta a dolgot és letérdepelt. Az egy kisfiú rákiabált a kecskére: „zsidó tecske nem térdzsepel”, azaz „zsidó kecske nem térdepel”! Feleségem úgy emlékszik, hogy neki még az összekulcsolt ujjakat sem engedték.
Üdvözlettel: Sándor
***
[…]
Meglepett a válasza, tekintettel arra, hogy – tapasztalatból mondom – a ’60-as, ’70-es években ez a kéztartás a zsidó gyerekek számára konkrétan tiltva volt.
Csakúgy, mint az összekulcsolt kéz. Az öregek akkoriban úgy fogalmaztak, hogy: „ez nem zsidós, egy zsidó ne tartsa így a kezét”. […]
Mose Cvi
***
[…]nálunk gyerekkoromban (asszimilálódott, de hagyományőrző pesti zsidó család) ki volt zárva, hogy valaki így tartsa a kezét, föl sem merülhetett. […] így összetéve, mint az emojiban […]se a nagyszüleim, se a szüleim nem engedték volna nekünk és én is szigorúan rászólnék a gyerekeimre, ha összetennék a kezüket. Soha nem használom ezt az emojit épp ezért […]
Zsófi
Kérdés, hogy akkor miért vettem én ezt a dolgot könnyebben, vagy hogy gondolhattam, hogy ezt könnyebben lehet venni?
A magyarázatot talán abban lehet megtalálni, hogy én egy „gettóban” nevelkedtem New York Williamsburg negyedében, ahol mindenki magyar születésű holokauszt-túlélő volt. Az iskolában, ahol tanultunk, még a világi tárgyakat is vallásos, kipát viselő tanárok tanították. Nem is nagyon voltak nem-zsidó szomszédaink. Emiatt változhatott az én hozzáállásom több különböző kérdésben.
A kezek összeillesztése
A kezek összeillesztése emlékeim szerint soha nem merült fel bennem, ez nem volt egy a mindennapokban előforduló mozdulat, és gondolom, a szüleim emiatt nem is szóltak nekem erről. Mivel soha nem láttam, hogy más vallású templomban hogyan imádkoznak, számomra sem vizuálisan, sem érzelmileg nem kapcsolódik semmihez, nincsenek ambivalens érzéseim a mozdulattal kapcsolatban. Ráadásul a mai napig nem találtam a vallási irodalomban semmit erről a kérdésről.
A folytatásból kiderül,
hogy miért tűnik mégis helyesebbnek
elhagyni az inkriminált emojit.
Oberlander Báruch
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 27. szám – 2024. március 14.
