Nehéz lenne pár bekezdésben összefoglalni a judaizmus tanításait ebben a kérdésben. Így például azt, hogy mit mond a zsidó vallás a halál utáni életről, az emberi lélek minőségéről, az élet kezdetének és végének vallásjogi kérdéséről és a lélekvándorlás vallásfilozófiai jelentéséről.
Ezért aztán nem is ezeket a témákat emelném ki, hanem magát a tényt, hogy érdekes módon maga a Tóra, Mózes öt könyve, a judaizmus és a monoteista vallások alapműve, érdekes módon egyetlen helyen sem említi a halál utáni élet kérdését. Nem beszél sehol – Ádám és Éva egészen más jellegű kontextusán kívül – az Éden és a Pokol témaköreiről, vagy a halál utáni, túlvilági jutalom és büntetés kérdéseiről.
Erre feltehetően az a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy a Tóra, az Élet könyve – héberül így is nevezzük: Torát cháim, azaz az „Élet Tórája”. A Tóra, csakúgy mint maga a Judaizmus az evilági életre, és az evilági életünk során adott isteni feladatokra koncentrál. Mélyen azt tanítja, hogy bizonyos értelemben ez a világ, a fizikai valóság a szellemi világoknál is fontosabb, itt valósul meg ugyanis az egész mindenség teremtésének célja, mégpedig, hogy az ember a saját szabad akaratából, a jó és a rossz közül a jót a válassza. Az „isteni rejtőzködés” világát istenesebbé, jobbá és szebbé tegye.
„Jobb egy megtéréssel és jócselekedetekkel kitöltött óra ezen a világon, mint az egész túlvilági élet.” (Atyák 4:17.)
