Az UNESCO főigazgatója idén Lvivbe látogatott, ahol bejelentette egy új, az ukrajnai zsidó örökség megóvását célzó kezdeményezés elindítását. A projektet az Európai Unió 2,2 millió eurós (csaknem 900 millió forint) támogatással finanszírozza.
Az ukrajnai zsidóság múltja rendkívül gazdag és történelmileg jelentős, de az immár három éve tartó háború súlyosan fenyegeti a kulturális emlékek fennmaradását. Az UNESCO (az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) szerint az ország zsidó archívumai és emlékezetintézményei alulfinanszírozottak, kockázatkezelési tervek nélkül működnek, és komoly munkaerőhiánnyal is küzdenek. Az új UNESCO-program célja, hogy az ezekben az intézményekben őrzött dokumentumok megmeneküljenek az enyészettől, és a jövő nemzedékei számára is hozzáférhetők maradjanak – számolt be róla az unesco.org.
A zsidó kulturális örökség digitális megőrzése
A program részeként tíz ukrán intézmény vesz részt a sérült vagy veszélyeztetett dokumentumok digitalizálásában. Több mint ötven szakembert képeznek ki a megőrzés és helyreállítás korszerű módszereire, és támogatást nyújtanak tudományos, művészeti és médiaalapú projektekhez, amelyek bemutatják a zsidó örökség szerepét az ukrán kultúrában. A kezdeményezés nemcsak megőrizni, hanem újraértelmezni is kívánja a múltat. Művészek ösztöndíjak révén lehetőséget kapnak arra, hogy a zsidó kulturális örökséget vizuális művészeteken, filmen, irodalmon vagy zenén keresztül dolgozzák fel. Ezek a kreatív együttműködések nyilvános eseményekkel és multimédiás projektekkel zárulnak, amelyek széles közönség számára teszik láthatóvá a zsidó közösségek történeteit.
Nemzetközi felelősség a zsidó múlt védelme
Az UNESCO új kezdeményezése egy sor korábbi védelmi intézkedéshez csatlakozik, amelyeket a szervezet az ukrajnai zsidó örökség megóvására tett. 2023-ban a Babij Jar-i tömeggyilkosság helyszíne is felkerült az UNESCO Világemlékezet-listájára. 2024 decemberében az UNESCO ideiglenes kiemelt védelmet biztosított az emlékhely számára az 1954-es hágai egyezmény keretében. Az új projekt célja, hogy megerősítse Ukrajna archívumait, támogassa a zsidó örökségről szóló tudományos kutatásokat, és biztosítsa, hogy a zsidó múlt ne váljon a háború áldozatává.
Az UNESCO hosszú évtizedek óta kiemelten foglalkozik a zsidó kulturális örökség védelmével szerte a világon. A szervezet több zsinagógát, temetőt, történelmi városrészt és holokauszthoz kapcsolódó emlékhelyet vett fel a Világörökség listájára vagy a Világemlékezet programba. Támogatják a zsidó múlt feltárására és megőrzésére irányuló tudományos és oktatási kezdeményezéseket is. Kiemelten fontos cél a holokauszt emlékezetének nemzetközi megőrzése, különösen az oktatás és a fiatal generációk megszólítása révén.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.