Mózestől a prófétákon át a királyságig
Kezdjük az első rabbival, Mózes mesterünkkel, aki teljhatalommal rendelkezett a zsidó nép fölött. Rabbi volt, aki vallási kérdésekben döntött (2Mózes 18:13., 16.), bíró, aki ítélkezett a vitás ügyekben (uo.), próféta, aki Isten szavát közvetítette és királyi hatalmat is gyakorolt (Maimonidész: A Szentély szabályai 6:11.). Tanítványa és utódja, Jehósua nyitotta meg az utána következő generációk sorát, akik hasonlóképpen nagy hatalommal rendelkeztek, egészen Sámuelig. Ekkor ugyanis megtörtént az első szétválasztás „állam és egyház” között és különvált egymástól a királyi szerep a prófétáétól (lásd 1Sámuel 10:19.). Természetesen ez nem egy, a modern korból ismert szétválasztás, hiszen a zsidó király feladata elsősorban az volt, hogy betartassa és végrehajtsa a tórai törvényeket (Maimonidész: A királyok szabályai 3:5., 4:10., 11:4.).
Valójában a szétválási folyamat már megkezdődött Mózes idejében azzal, hogy apósa, Jitro javaslatára és az Örökkévaló jóváhagyásával a bírósági rendszert épített ki (2Mózes 18:21–26.).
A szmichá felhatalmazás
Azonban amikor vallási kérdésekről van szó, akkor egy bíró egyedül is dönthet (pl. kóser-e egy étel, szabad-e valamit megtenni szombaton, használható-e a tfilin stb.) Ezt a bírót nevezzük héberül rávnak illetve rabbinak.
Ahhoz, hogy valaki betölthesse ezt a szerepet, megfelelő tudással kell rendelkeznie, és meg kell kapnia a felhatalmazását (szmichát) egy vagy több idősebb, tapasztaltabb rabbitól.
Ahhoz, hogy elvégezze a munkáját, nem elég, ha a rabbi készséggel válaszol minden kérdésre, amit hozzá intéznek: neki kell megkeresnie az embereket és tanítani őket. Ahogy a Midrás mondja (Tábá döbé Élijáhu rábá 11. fejezet): „Szükség esetén a szánhedrin tagjainak fém övet kell felvenni, felhajtani a nadrágjukat és Izrael összes városába elmenni egy-egy napra, megtanítani őket a helyes viselkedésre”. A rabbinak többek között erőteljesen fel kell lépnie a káros vagy destruktív viselkedéssel szemben (SÁ CM 2:1., JD 334:1.) és bizonyos esetekben joga van nyomást gyakorolni valakire azért, hogy megtérjen pl. olyan szigorú chérem (kiközösítés) kihirdetésével, mellyel akár megtagadja a fia körülmetélését stb. (uo. 6.). A rabbinak tehát tényleges hatalom volt a kezében, amivel szükség esetén büntetéssel is ki tudta kényszeríteni a vallási előírások betartását.
A rabbinikus feladatok állami korlátozása
A modern korban, ahogy az emberi szabadságjogok iránti igény egyre jobban kibontakozott, már nem fért bele az emberek világlátásába a rabbiknak ez a fajta uralma a híveik élete fölött. II. József 1783-ban hozott rendelete részben elvette a rabbiktól a chérem, a kiközösítés jogát, ezt pedig 1799-ben az uralkodó megerősített és kiterjesztett.
A következő lépés a magyar rabbik hatalmának a megnyirbálásában 1895-ben következett be az állami anyakönyv bevezetésével, mely lehetővé tette a polgári házasságkötést – ezzel együtt megnyílt az út a vegyesházasságok előtt. Azonban ezek mellett a külső korlátok mellett a rabbi még mindig megmaradt a közösségen belül a vallási autoritásnak, aki útmutatást ad a hitgyakorlásban és minden más fontosabb kérdésben.
Ezek után meg kell vizsgálni azt a kérdést is, hogy ki gyakorolta a mindennapi hatalmat a közösség életében: ki és hogyan döntött építkezésekről, közösségi adókról és más egyéb nem vallási kérdésekről.
Oberlander Báruch
