Mivel a sertés sejtösszetétele és több szerve is nagyon hasonlít az emberére (ezt a Talmud is említi, Táánit 21b.), ezért már eddig is használtak sertésből vett szövetet pl. a szívbillentyűt. A sertésből emberbe történő szervátültetés során eddig az állat bizonyos szerveit használták fel, a mostani fejlesztés pedig azt teszi lehetővé, hogy emberi szerveket tenyésszenek ki állatokban.
Minden ehhez hasonló tudományos fejlesztés kapcsán felmerül a kérdés, nem lépjük-e vele át azt az etikai határt, ahol már „Istent játszunk” – és ha igen, szabad-e Istent játszanunk? A válasz az, hogy minden olyan lehetőség, amit Isten beépített a természet rendjébe és, amit az ember jó célra tud használni, az önmagában bizonyíték arra, hogy az Örökkévaló megadta az engedélyt, hogy azt felhasználjuk, amennyiben az nem ütközik konkrét bibliai vagy talmudi tilalomba. Maimonidész (1138–1204) híres Tóratudós és orvos hasonlata erre az, hogy ugyanúgy, ahogy természetes elvetni a búzát, hogy gabonát termeljünk, az is természetes, hogy az orvostudomány is fejlődik (lásd a Misnához írt kommentárjában, Pszáchim 4:10. Erről részletesen: Kóser-e a laborburger c. írásomat, Gut sábesz magazin, 16. évfolyam, 1. szám).
Ez a mostani újítás azért is különleges, mert a disznó külön említésre kerül a Tórában (3Mózes 11:7., 5Mózes 14:8.), mint nem kóser állat, amit tilos fogyasztani. Ezért merült fel sokakban az a kérdés is, hogy szabad-e egy zsidó embernek akár szervátültetés céljából kapcsolatba kerülnie egy sertéssel.
Ennek megválaszolásához ismernünk kell azt az alapelvet, hogy ha életmentésről van szó, akkor akár meg is ehetnénk azt a disznót (Talmud, Jomá 83a.), így egyértelműen szabad a szerveit
is átültetni. Ha a cél csak az életminőség javítása, akkor is engedélyezett, mert a tórai tilalom a disznó megevésére, nem pedig a más jellegű felhasználására vonatkozik (pl. cipőkészítés, stb.). Az evés pedig a „rendeltetésszerű” fogyasztásra vonatkozik (Pszáchim 24b.), vagyis, ha valami rendes ételként a szánkon át elfogyasztva kerül a szervezetünkbe – így pl. nem-kóser alapanyagból készült infúziót is lehet beteg embernek intravénásan adni, stb. (lásd Áchiezer responsum 3:61.). Sőt, ha lehet választani, az ilyen szervek felhasználása előnyösebb, mert a holttestből történő átültetés korlátozott háláchikusan (lásd erről: Egység 92. szám 18. oldal). Különösen kényes terület az emberi embriók felhasználása, hiszen az abortusz egyfajta gyilkosságnak számít (Szánhedrin 57b.).
A fent már említett etikai kérdésen túl felmerül az is: szabad-e szenvedést okozni ilyen kísérletekkel az állatoknak, hiszen a Tóra tiltja az állatkínzást (Sulchán áruch, Chosen mispát 272:9.). Azonban Isten a teremtéskor kijelentette (1Mózes 1:28.): az állat- és a növényvilág alá van rendelve az embernek, és így szabad felhasználnunk azt az emberiség javára, az emberi élet jobbítása érdekében (SÁ, Even háezer 5:14.).
Felmerül az is, nem kell-e tartanunk Frankenstein-féle teremtmények létrehozásától, ám úgy vélem, a laboratóriumi kísérletek szigorú szabályozása garancia arra, hogy ez nem fog megtörténni.
Háláchikus kérdés lehet továbbá, hogy ez a technológia nem számít-e kilájimnak, fajták közötti tiltott keverésnek. Ez a kérdés felmerült a génmanipuláció háláchikus vizsgálatakor is, annak kapcsán, hogy lehet-e géneket áthelyezni egyik élőlényből a másikba, hisz a fajok keverése bibliai tilalom (3Mózes 19:19.). Az elfogadott vélemény szerint mivel a Tóra úgy fogalmaz, hogy „barmodat ne párosítsd más féle fajúval” ez azt jelenti, hogy kétfajta állat testét nem szabad összepárosítani, azonban nem vonatkozik a génekre, csak teljes élő állatokra (lásd erről Minchát Slomo responsum 2. kötet 97:27., Nismát Ávrahám 4. kötet 215-216. oldal. Lehetséges, hogy a növények esetében mégis keverésnek számít, erről lásd uo.). A mi esetünkben elvileg nem történik keveredés a sejtek szintjén, akárcsak egy béranya esetében, az állat testében egy emberi szervet növesztenek, genetikai keveredés nélkül. A tulajdonképpeni keveredés a szervek szintjén történik, de ez sem számít tiltott dolognak a fentiek alapján.
