Tisztelt rabbi!
Az izraeli események hatására alakítottunk egy zsoltármondó csoportot harminc nő részvételével, amelyben mindenki néhány zsoltár elmondását vállalta magára minden napra Izrael biztonságáért és a Messiás eljövetelének siettetéséért. Két kérdés merült föl a csoportban, amire szeretnénk választ kapni. Az egyik az, hogy ha kimaradt valamiért egy nap valakinek, akkor pótolhatja-e a rá jutó zsoltárokat másnap úgy, hogy mindegyiket kétszer mondja el.
Köszönjük a válaszát!
A thilim csoport nevében: Zsófi
Kedves Zsófi!
A hagyomány szerint a Töhilimnek, Dávid zsoltárainak a mondása különleges imának számít, ami meghallgatásra talál. Ezt abból is látjuk, hogy az imakönyv szövegének nagy része válogatott zsoltárfejezetekből áll össze. Ha egy zsoltárfejezet sokat ér, akkor képzelhetjük, milyen különleges ereje van, ha az összes zsoltárfejezetet végigolvassuk. Viszont nem mindig és nem mindenkinek van annyi ideje, hogy végig tudja olvasni az egész könyvet. Ennek megoldására jöttek létre a Töhilim csoportok, ahol felosztják a zsoltárokat a tagok között, így az összeset el lehet olvasni naponta egy bizonyos célért.
Emlékszem, Mendel fiam esetére nem sokkal azelőtt, mielőtt elhunyt. Esti imát szerveztünk a szobájába, mert nagyra értékelte a közösségi imát (lásd Sulchán áruch RSZ 90:17.), de nem tudott elmenni már a zsinagógába. Az ima során sajnos nagyon erős fájdalmai támadtak. Mindenki nagyon megsajnálta, és ott helyben eldöntöttük, hogy felosztjuk magunk között a Zsoltárok könyvét úgy, hogy egy negyedóra alatt el is olvastuk az egész könyvet. Rögtön ezután hirtelen elmúltak a fájdalmai.
A kérdések megválaszolása előtt tisztázzuk, hogy tényleg úgy számít-e a csoportos olvasás, mintha az egészet elolvasták volna mindannyian, hiszen mindenki csak 2-3 fejezetet olvas el. Ezzel a kérdéssel foglalkozott a Rebbe 1949-ban egy hasonló eset kapcsán (Igrot kodes 3. kötet 39. oldal, 4. kötet 126–127. oldal). A Tánjában (Kuntrész ácháron 163a.), a haszidizmus alapművében említi az Álter rebbe a Talmud felosztását, melynek során úgy fejezi be egy csoport a Talmud áttanulmányozását egy év alatt, hogy mindenki csak egy traktátust tanul meg. A Rebbe meglepő forrást idéz válaszul, amelyből kiderül, hogy ha csoportosan történik a tanulás, akkor tényleg olyannak számít, mintha mindenki külön-külön tanulta volna végig az egészet.
A Talmud azt mondja a szombatszegés kapcsán, hogy csak akkor felelős érte az ember, ha a teljes munkát elvégezte. De ha csak egy felet, akkor nem. Ezért, ha ketten ugyanazt a munkát együtt végzik, akkor nem felelősek a szombatszegésért. Ettől még nincs megengedve, hogy ily módon szombatot szegjenek, de nem jár nekik komoly büntetés érte. Kivétel ez alól, ha külön-külön nem lettek volna képesek elvégezni az adott munkát, mert abban az esetben viszont mindketten annyira felelősek, mintha külön-külön végezték volna el (Sábát 92b. Misna).
Hasonlóképpen többet ér, ha valaki részese egy nagy közös Talmudtanulásnak, vagy épp zsoltárolvasásnak, mintha csak egy részt végzett volna el egymaga, mert így mindegyiküknek része van a nagy közös munkában.
Igyekezni kell azonban, hogy az ember tartsa magát ahhoz, amit vállalt. Ha az a cél, pl. a mi esetünkben, hogy az izraeli helyzet miatt minden nap elmondjuk együtt az összes zsoltárt, akkor nem helyes, ha az ember egyik nap nem olvas, mert akkor az egész csoport imájából fog az ő része hiányozni, hisz nem lett az egész könyv elolvasva. Azonban, ha már úgy alakult, hogy valamilyen kényszerhelyzet miatt nem tudta elolvasni, akkor másnap pótolja és mondja el a részét kétszer. Így összeáll végül az egész könyv, csak nem egy, hanem két nap alatt.
A másik kérdés, hogy ha valaki a csoport mellett más zsoltármondó összefogásban is részt vesz, akkor mondhatja-e ugyanazokat a zsoltárokat úgy, hogy mindkét körbe beleszámítanak, vagy inkább mondja el őket kétszer.
Ha több Töhilim-mondó körben veszünk részt ugyanazokat a fejezeteket vállalva, akkor elég-e egyszer elmondanunk őket vagy annyiszor kell, ahány csoportban vállaltuk.
Hasonló kérdések már fölmerültek a kádismondás kapcsán, most két helyzetet vázolunk.
Valakinek meghalt az egyik szülője, aki után elkezdett kádist mondani, amit majd a szokás szerint 11 hónapig mondani fog (Sulchán áruch JD 376:4. RöMÁ). Időközben azonban meghalt a másik szülője is, kérdés, hogy fejezze-e be a kádist az egyik szülője után és utána kezdje elölről 11 hónapig a másikért, vagy kérjen meg valakit, hogy mondjon helyette a másik szülője után. Az elfogadott vélemény az, hogy mondjon ő maga ugyanúgy kádist továbbra is, és az mindkét szülőre vonatkozik majd (Nité Gávriél – Ávélut 2. kötet 40:14.).
Egy másik megtörtént eset, hogy egy jómódú, gyermektelen hölgy támogatott egy szegény családot, azzal a kikötéssel, hogy majd a halála után a családfő mondja érte a kádist 11 hónapon keresztül, mintha a saját gyereke lett volna. Azonban, amikor a hölgy elhunyt, a családfő saját édesapja után mondott kádist éppen. Kérdés, hogy ezzel a kádissal teljesítette-e jótevőjének az akaratát vagy sem. A válasz az, hogy igen, attól függetlenül, hogy neki más oka is volt a kádismondásra, hiszen a valódi szülei után is elég lenne egyszer mondania (lásd SuT RáNáCH 77. fejezet, de lásd Kerem löDávid responsum 32. fejezet).
Az egyik forrás, amire ezekben az esetekben hivatkoznak, amit ír a Sulchán áruch (uo.), hogy ha épp nincs senki a zsinagógában, aki a szüleiért mondaná a Gyászolók kádisát, akkor mondjon valaki az „az összes elhunytért”. Ez bizonyítja, hogy egy kádist lehet több emberért is elmondani. További bizonyíték az a talmudi gondolat, hogy ros hásáná napján, ami újév és újhold is egyben és mindkettő „az emlékezés napjának” számít, elég egyszer említeni az imában az „emlékezés napja” muszáf áldozatait. A Talmud azt mondja erről (Sábát 93a.): „egy megemlékezés jó erre is és arra is” (lásd még SÁ OC 568:10.).
Előfordul, hogy valakinek fizet egy család azért, hogy elhunyt szerettükért kádist mondjon. Sok vélemény szerint (lásd Igrot Mose responsum JD 1. kötet 254. fejezet; NG uo. 50:12–15.; SÁ EH 62:3. és Pitché tsuvá uo. 6.) ilyenkor csak akkor mondhat több emberért egyszerre és fogadhat el két helyről honoráriumot, ha előre közli velük, hogy ez nem lesz külön kádis csak az ő elhunyt szerettükért, hanem másokéval együtt mondja majd. Ez egy pénzügyi tranzakció és azt kell teljesítenie, amiért fizetnek. Ha a „megrendelő” teljes kádisra számít, akkor nem lehet másképpen teljesíteni a kérését, mint ahogy ő gondolta és amiért fizetett. Mások szerint azonban még ebben az esetben is lehet több emberért mondani kádist anélkül, hogy közölte volna a „megrendelővel”: „ez volt az elfogadott szokás egész Magyarországon, hogy egy kádist mondtak több elhunytért, és hasonlóan tettek a Misnátanulásban, amit az elhunytokért szoktak tanulni, és senki nem emelt szót vagy ellenvetést” (Cic Eliezer responsum 7. kötet 49. fejezet).
Mire következtethetünk ebből a Töhilim csoportokra nézve?
Itt is lehetne azt mondani, hogy ugyanazokat a fejezeteket lehet két csoport számára is elmondani, ha az ember gondol rájuk, miközben mondja a zsoltárfejezeteket. Én azonban inkább hajlok arra az érvelésre, hogy ha összeáll egy csoport, akik új kezdeményezést akarnak létrehozni, akkor meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy önmagában teljes legyen a Töhilim-mondásuk. Nem illendő arra támaszkodni, hogy egy másik csoportban már úgyis elmondjuk az adott fejezeteket. Ha azonban valakinek több csoportban való részvétel ad csak elég motivációt arra, hogy valóban elmondja a vállalt fejezeteket, akkor csinálja így, mert ebből mindkét csoportnak haszna lesz, ha azonban nem mond semmit, akkor mindenki veszít.
Adja Isten, hogy csak örömteli eseményekért, hálaadás miatt mondjunk zsoltárokat, és ne azért, mert ilyen nagy bajban vagyunk.
Oberlander Báruch
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 6. szám – 2023. október 19.
