Tisztelt Rabbi!
A mai nap egy nagyon érdekes megosztást hozott a facebook, amin egy kutya látható a Tórát körbehordó emberrel.
Számomra a kutya egy tisztátalan állat, egyáltalán nem tartom oda illőnek.
Lenne szíves elmagyarázni, hogy ez elfogadott-e egy zsinagógában, vagy sem?
Köszönettel:
Ottó
Kedves Ottó!
Szemtelen kutyák vagy csupaszív ebek?
A Bibliában és más zsidó forrásokban nem egységes a kutya megítélése. Vannak helyek, ahol a kutya negatív fényben tűnik fel, a megvetés jeleként, pl. „a kutyák erős vágyúak, nem tudnak betelni” (Jesájá 56:11.); „És nagyon megharagudott Abnér Isbóset szavai miatt és mondta: Vajon Jehúdabeli ebnek a feje vagyok-e” (2Sámuel 3:8.); „Mi a te szolgád, hogy fordultál olyan holt ebhez, mint én vagyok?” (uo. 9:8.); a gonoszokat hasonlítják a kutyákhoz (Zsoltárok 22:17., 21.). A Talmudban (Pszáchim 113b.) a kutyákról az szerepel, hogy még egymást is gyűlölik. A kabbalisták pedig „szemtelen kutyák”-ról beszélnek (lásd Sámuel imája – Zsidó imakönyv 310. oldal).
Ugyanakkor más helyeken a kutyák megbecsült állatokként szerepelnek. Pl. az Egyiptomi kivonuláskor a kutyák segítették a zsidókat: „Izrael minden fiaira pedig a kutya sem ölti ki nyelvét” (2Mózes 11:7.), amiért a Midrás szerint (Möchiltá a 2Mózes 22:30-hez) még jutalmat is kaptak. A Talmud (Horájot 13a.) elismerésként említi, hogy a kutya felismeri a gazdáját. Miért az a kutya neve héberül, hogy kelev (כלב), teszi fel egyik talmudi komentátor a kérdést –, és meg is válaszolja azzal, hogy ez a rövidítése annak a két szónak, hogy kulo lév (כולו לב) (MáHáRSÁ Chidusé ágádot Szánhedrin 97a-hoz upné hádor bekezdése), csupaszív. Jób könyvében (30:1.) is említve van, hogy Jóbnak voltak kutyái, akik a nyáját őrizték. Ráadásul a Talmud szerint (Pszáchim 113a.) az ember ne lakjon olyan helyen, ahol nincs ugatós kutya, mert az elősegíti a tolvajokat.
A mai modern világban biztos, hogy pozitívan állunk hozzá a kutyákhoz és mindenhol jelen vannak. Egy nyolc évvel ezelőtti adat szerint 90 millió kutya élt az Egyesült Államokban és 250 ezer Izraelben (Rác káCvi – Áktuáljá 2. kötet 6. fejezet eleje). Rengeteg kutyát tartanak házi kedvencként (erről lásd Sulchán áruch CM 409:3.; Rác káCvi uo. 1. és 4. rész), mások segítőkutyák, pl. vakokat kísérnek vagy betegek mellett dolgoznak terápiás kutyákként, de foglalkoztatja őket a hadsereg, a katasztrófavédelem vagy akár a terrorelhárítás is.
Vakvezető kutyák a zsinagógában
A rabbinikus irodalomban Moshe Feinstein rabbi (1895–1986) tárgyalta elsőként 1953-ban a kérdést, hogy egy vakvezető kutya bemehet-e a zsinagógába a gazdájával. Válaszából kitűnik, hogy nagyon igyekezett megtalálni ennek a lehetőségét, csak annyit tesz hozzá, hogy talán jobb lenne, ha a bejárat mellett ülnének le, hogy ne zavarja a kutya a közösséget.
Más rabbik cáfolták Feinstein rabbi forrásait, melyek 1959-ben jelentek meg Igrot Mose című responsum könyvében (OC 1. kötet 45. fejezet), és megtiltották, hogy a látássérültek a kutyájukkal együtt menjenek be a zsinagógába. Ők azon a véleményen voltak, hogy inkább legyen odabent egy önkéntes, aki segít a vak embernek a zsinagógában és a kutyát hagyják kint az előérben vagy udvarban. Ezen rabbik között volt Mordecháj Jáákov Breisch (1896–1976) zürichi rabbi, aki az 1965-ös responsumában írt erről (Chelkát Jáákov responsum OC 34. fejezet).
A kutya elvonja a figyelmet
Az összes forrás és azok cáfolatai nem tartoznak ide, inkább csak idéznék Breisch rabbi írásából, ami megválaszolja a mi kérdésünket is. Ő a Sulchán áruchból (OC 90:23.) idézi, hogy „nem illik nagyon mintás anyagok előtt imádkozni, mert az el fogja terelni az ember figyelmét az imáról”. Ehhez hozzáteszi (2., 5. bekezdés), hogy „nincs nagyobb figyelemelterelő, mintha a zsinagóga közepén… egy kutya állna. Tényekkel nem lehet vitatkozni. Sokkal rosszabb, mint egy mintás anyag… mert egy kutya a zsinagóga közepén biztosan nevetésre ingerel, a gyerekek elkezdenek majd vele játszani és nincs nagyobb komolytalanság ennél… ki fog nekünk biztosítékot vállalni arra, hogy nem fogja a szükségleteit végezni ima közben… ha meg fogjuk engedni a vak esetében, mert nagy szükség van rá, akkor biztos lesz egy ’rabbi’, aki arra hivatkozva fogja megengedni a [nem vakvezető] kutyákat a zsinagógában, hogy nagy rabbik már megengedték, ha szükség van rájuk…”.
Más rabbi arra is hivatkozott, hogy a kutya az ugatásával megzavarhatja az imát (Mikvé hámájim responsum 5. kötet 19. oldal eleje). Ehhez hozzá kell tenni, hogy más módon is meg tudja zavarni az imát, például azzal, hogy meg akarja kóstolni a lelógó tfilin szíjját (lásd még a témában hosszasan Rác káCvi uo. 2. rész).
Családi kedvencek a zsinagógában
Azonban az világos, hogy a vita a rabbik között csak arról szólt, be lehet-e engedni a vak ember segítőkutyáját a zsinagógába, vagy sem. Azok, akik megengedték kifejezetten keresték, hogy hogyan lehetne ezt megengedni a látássérültek különleges helyzete miatt. 1959-ben a lubavicsi Rebbe erről azt írta (Igrot kodes 18. kötet 456. oldal végén), hogy meg kell keresni ebben a kérdésben a könnyítéseket ahhoz, hogy az illető el tudjon menni és résztvenni a közösségi imában. De egy családi kedvencet a zsinagógába senki nem engedett be, nincs ott helye. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a közösség tagjai közül esetleg valaki fél a kutyáktól és emiatt inkább távol maradna a közösségi imától, ha kutyák lennének jelen. Ha egy kutya el is kíséri a gazdáját zsinagógába, akkor várja meg az ima végét egy biztonságos helyen, az előtérben vagy a zsinagóga udvarán.
Oberlander Báruch
