A rabbi válaszol

A Vasvári Pál utcai zsinagóga WhatsApp csoportjában osztottam meg egy nagyon egyedien dekorált jeruzsálemi szukkáról készült videót. Ahogy a képernyőfotókon is látszik, a szukkoti sátrat különböző tórai és újkori jelenetekkel díszítették, amiken a szukkoti sátorba látogató spirituális ún. uspizin vendégek (lásd Sámuel imája – Zsidó imakönyv 385–386. oldal) történetét jelenítik meg. Meglepő módon hatalmas vihar kerekedett a kérdésből a csoportban. Az ízlésbeli kérdésen túl olyan háláchikus és nevelési kérdések merültek fel a parázs vita során, melyek feldolgozása egy egész kis sorozatra való Kérdezd a rabbit cikket tölt meg. Kezdjük az első kérdéssel: hogy kerül a csizma az asztalra, vagyis szobrocskák egy szukkába?

A háromdimenziós figurális ábrázolás tilalma a zsidóságban

Közismert, hogy a zsidóság tiltja a háromdimenziós figurális ábrázolást. Ennek az elvi alapja az a tórai mondat, hogy „Vigyázzatok tehát nagyon magatokra; mert nem láttatok semmi alakot, amely napon szólt hozzátok az Örökkévaló a Hórében a tűz közepéből…” (5Mózes 4:15.).

A tilalom két részből áll, egyrészt arra vonatkozik, hogy az ember ne készítsen szobrot, mert az bálványimádáshoz vezethet. Erről szól a tilalom a Tízparancsolatban: „Ne csinálj magadnak faragott képet, bármely alakját annak, ami az égben van fönt és ami a földön van alant és ami a vízben van a föld alatt. Ne borulj le előttük és ne szolgáld őket…” (uo. 5:8–9.). Másrészt tiltja, hogy az égitestekről készítsünk szobrokat, mert ez közelebb viszi az embert ahhoz, hogy az Örökkévalót is valamilyen fizikai alakban képzelje el: „Ti láttátok, hogy az égből beszéltem veletek: Ne csináljatok mellettem (oti) ezüst isteneket, meg arany isteneket ne csináljatok magatoknak” (2Mózes 20:19–20.), a Talmud szerint (Ávodá zárá 42b.) a „mellettem” vonatkozik az égitestekre, hozzátéve (uo. 43b.), hogy az ilyenek készítése azt a gyanút keltheti, hogy bálványszoborként készítette azokat az ember.

Ebbe a tilalomba esik az emberábrázolás is (uo. 42b.), mivel az emberi alak isteni képmásának számít (1Mózes 1:26.; lásd RITVÁ a Talmudhoz uo. 43b.), valamint mert Isten valamilyen „emberalakban” jelenik meg a próféták látomásaiban (Jechezkél 1:26.), ezért lesz az emberábrázolás is tilos, ahogy Isten ábrázolása sem megengedett (SáCH a SÁ JD-hoz 141:21.).

Az elfogadott vélemény a Sulchán áruchban (uo. 141:4.), hogy az emberábrázolási tilalom csak a háromdimenziós ábrázolásra vonatkozik, de festeni szabad emberi alakokat (égitesteket azonban tilos). Ennek ellenére voltak olyan haszid mesterek, akik misztikus okokra hivatkozva ellenezték a fényképezést (lásd Hegjoné hápárásá 1. kötet 94–101. oldal; Minhág ávoténu böjádénu – Sonot 449–451. oldal).

Amikor az oroszlánok tartják a kőtáblát a zsinagógában

A Sulchán áruch egyes kommentárjai azt írják, hogy zsinagógákban állatok és emberek ábrázolása csak olyan magasan engedélyezett, ahol ima közben nem ötlik az ember szemébe (SÁ RSZ 90:22.). Hasonlóképpen sokan nem támogatták a szépen díszített máchzorokat, ünnepi imakönyveket sem, mert elvonják az ember figyelmét az imádkozásról (Toszáfot a Jomá traktatusához 54a.). A gyakorlatban azonban van sok zsinagóga, ahol az ábrázolása jóval alacsonyabban van elhelyezve. Például sok zsinagógában szokták ábrázolni azt a talmudi misnát (Az atyák bölcs tanításai 5:20.), hogy „Légy bátor, mint a párduc, könnyű, mint a sas, gyors, mint a szarvas, erős, mint az oroszlán, amikor tenned kell Mennyei Atyád akaratát!”.

Hasonlóképpen nagyon elterjedt, hogy a tóratekercsek ruháját, a frigyszekrény fölötti részt vagy annak a függönyét két oroszlán díszíti, amik a kőtáblákat tartják a mancsukban. Ebben az esetben az is a probléma, hogy ezek már nem kétdimenziós, hanem kidomborodó ábrázolások. Hogyan lehetnek ezek megengedettek ilyen jól látható helyeken? Szofér-Schreiber Chájim (1821–1886) pesti rabbi szerint (Mácháne Chájim responsum 2. kötet JD 29. fejezet), ez csak akkor megengedett, ha nem teljes oroszlánt ábrázolnak (lásd lejjebb).  Tenenbaum Jáákov (1831–1897) putnoki rabbi nevében a fia azt írta (Tél tálpijot folyóirat 5673 284. oldal, lásd még Náháré áfárszömon responsum JD 118. fejezet), hogy arra kérte a közösséget, hogy ne készítsenek ilyen díszítést, és hogy „ne az oroszlán tartsák a kőtáblát, hanem a közösség tagjai”… (lásd még Piszké tsuvot 90:29.; Minhágé kehilot 1. kötet 30–45. oldal; Likuté szichot 25. kötet 309. oldal).

Részleges emberi arckép

A bevezetés után térjünk át a kérdésre, ami az előbb említett nagy vitát kirobbantotta. Hálácháellenesek-e ezek a kis figurák? A Sulchán áruch (JD 141:7.) a ROS (Rábenu Áser) véleményét idézi, miszerint az emberi ábrázolás tilalma „csak egy, az összes testésszel ábrázolt teljes alakra” vonatkozik, ha csak a fej van test nélkül, vagy test fej nélkül van, az nem tilos. Bár a RöMÁ azt mondja, hogy a szokás ezt a véleményt követi, ám a Sulchán áruch kommentárjai szerint (SáCH uo. 32. végén) a szigorú véleményt kell figyelembe venni, vagyis azt, hogy a teljes arc ábrázolása még test nélkül is tilos.

Ehhez egy érdekes történet kapcsolódik. 1735-ben Amszterdamban kinevezték rabbinak Elázár Rokéáchot (1685–1741). Ennek alkalmából kiadtak érmét, az egyik oldalon az arcképével, a másik oldalon pedig idézetekkel és a kinevezése dátumával. Az óbudai származású Jáákov Emdin rabbi (1698–1776) nagyon erősen tiltakozott ellene (Söilát Jábéc responsum 1. kötet 170. fejezet) „amikor rápillantottam, akkor megdöbbentem és erősen csodálkoztam, hogy ez tényleg a rabbi tudtával és akaratával készült-e, akit a maga idejében jámbor embernek ismertek. Pedig megnéztem és ott van egy fej ábrázolás a mellkasig teljes arccal, kidomborítva. Ez véleményem szerint teljesen tilos…”. Állítólag éppen ezért ez a pénzérme jó állapotban nagyon ritka, mert a tilalom miatt tönkretették az arcot rajta. Ennek ellenére előkerültek belőle eredeti, ép példányok.

Az újpesti születésű Gestetner Nátán (1932–2010) izraeli rabbi, miután megnézte az érmét, azt írta (Löhorot Nátán responsum 3. kötet 49:2.), hogy egyértelműen látszik, hogy hiányoznak róla a rabbi fülei. A fül nélkül ez nem egy teljes arckép, így megengedett az ábrázolása. Ehhez kapcsolódik, hogy mikor 1994-ben az Egyesült Államok kongresszusa posztumusz Kongresszusi Aranyéremmel tüntette ki a Lubavicsi Rebbét, akkor olyan aranyérmet verettek, melyen – lubavicsi rabbikkal egyeztetve – profilból látható a Rebbe. [A Kongresszusi Aranyérem az USA legmagasabb polgári érdemrendje, melyet a kongresszus olyan személyeknek adhat, akik kiemelkedő tetteket hajtottak végre „az Egyesült Államok biztonsága, jóléte vagy nemzeti érdekei érdekében”.] Ez az ábrázolásmód biztosan megengedett, hiszen, az arc csak félig látszik (lásd még Náháré áfárszömon uo.).

A videókon látható kis figurákról nem lehet eldönteni, hogy ki van-e dolgozva teljesen az arcuk, nem csak rá van festve, mindenesetre fülük nincsen, így háláchikusan biztosan nem számítanak tilalmas szobornak. Így ízlésünktől és tetszésünktől függően, szabad ilyen kis „tárlatot” készíteni a szukka díszítésére.

Szabad-e szukkadíszítésre használni karácsonyi dekorációt?

A háláchikus források vizsgálatából megállapítottuk, hogy ez a fajta szukkadíszítés nem megy szemben a háláchával. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy ezzel nem oldottam meg teljesen a vitát, ami a Vasvári csoportban kirobbant arról, lehet-e kis szobrocskákból összeállított bibliai jelenetekkel dekorálni egy szukkát, mivel két másik érv is felmerült vele szemben. Ebből az elsőt tárgyaljuk sorozatunknak most következő részében.

Sok zsidó ezekről a szobrocskákkal illusztrált jelenetekről a karácsonyi dekorációkra asszociál. Azonban úgy vélem, ehhez a kérdéshez másként áll hozzá az, aki külföldön, nem zsidók között nőtt fel, és az, aki világ életében Jeruzsálemben élt, vallásos környezetben: ő valószínűleg egyáltalán nem asszociál erre. Ez csak egy szocializációs és ízlésbeli kérdés, így mindenki egyénileg eldöntheti, hogy szeretne-e ilyet látni a szukkájában vagy sem.

Egy hasonló kérdés merül fel a szukkadíszítés kapcsán a responsum irodalomban: szabad-e olyan díszekkel dekorálni a sátrat, amelyeket eredetileg karácsonyra szántak.

A kérdéssel Wosner Smuel (1913–2015) Bné Brák-i rabbihoz fordultak, aki válaszában (Sévet háLévi responsum 2. kötet 57:1.) azt a szabályt idézte a Sulchán áruchból (JD 139:13.), hogy „olyan gyertyát, ami más valláshoz tartozik, nem szabad micva céljára használni, mint a sábeszi és hanukai gyertyagyújtás vagy a zsinagóga világítása” (lásd még Dárké tsuvá uo. 33–35.). A Sulchán áruch egy másik (OC 154:11. és RöMÁ) helyén ezt jobban kifejti: „olyan viaszgyertyát, amit más vallás szertartásához meggyújtottak, de aztán eloltották és egy zsidónak adták, nem szabad használnia a zsinagógában. Ennek ellenére magáncélra felhasználhatja”.

Ebből a második idézetből egyértelműen kiderül, hogy ha még nem használták a gyertyát nem-zsidó szertartáshoz, akkor még akár micva célokra is szabad használni (lásd még Chátám Szofér responsum OC 42. fejezet; SÁ RSZ 649:14.). Ehhez Wosner rabbi hozzáteszi, még akkor is szabad micvára használni a még nem használt gyertyákat, ha kifejezetten nem-zsidó szertartásokhoz ajánlja is a gyártó. Ez alapján minden további nélkül használható az újonnan vásárolt, még nem használt karácsonyi dekoráció is a szukkoti sátrak díszítésére.

Joszéf Sálom Elijásiv (1910–2012) jeruzsálemi rabbi (Láv hámoádim – Szukkot 70. oldal), bár egyetért a megengedő érveléssel, mégis úgy véli, nem illik szukkoti dekorációként karácsonyi dekorációt használni. Egy másik rabbi szerint (Bét Áháron vöJiszráél folyóirat 24. szám 76. oldal) még háláchikusan is problémás az olyan dolgok használata, amelyekről egyértelműen tudható, hogy mire készültek, akkor is, ha még soha nem használták őket. Ehhez hozzáteszi: „azok a külföldi zsidók, akik látták, mire szokták használni ezeket a dolgokat, kizártnak tartják, hogy micva céljára használják őket, ezért szerintem még Izraelben sem illik ezt micvára használni [még ha nem is látták más vallási kontextusban használva]”.

Mindezek ellenére saját tapasztalatból tudom mondani, hogy nemcsak Izraelben, de a diaszpórában is elterjedt ezeknek a használata. Ilyen volt a szüleim szukkájában és az összes szomszédunkéban is. Ennek oka, hogy úgy tartja mindenki, ahogy Wosner rabbi is írja, hogy a gyártó nem kizárólagos céllal gyártja a terméket és a csomagoláson csak egy ajánlott felhasználási forma szerepel, amivel leginkább el lehet adni a terméket, de a vevő úgy használja fel, ahogy akarja (lásd SÁ RSZ 629:7. és az alábbi írásomban: Gut Sábesz 24. évfolyam 2. szám 4. oldal végén).

Szentéletű bölcsek ábrázolása a gyerekek okulására

A kérdés az, hogy az ifjúságnak szánt vallási irodalomban, amiben bibliai és talmudi történeteket dolgoznak fel, illik-e ábrákat készíteni a szentéletű bölcsekről és a biblia nagy alakjairól.

Áboháb rabbi: „…ezek az arcképek… nem teszik lehetővé a Tóra és az istenszolgálat jobb megértését”

A korábbi időkből Smuel Áboháb (1610–1694) velencei rabbi Dvár Smuel responsum könyvében (247. fejezet) ez szerepel: „Nem tagadnám ön előtt, hogy mindig is fájt nekem, amikor láttam ezeket az arcképeket a szent Tóránk történeteiből. Nem a háláchá miatt, hisz ezek nem teljes arcú képek [lásd a sorozat előző részeiben], hanem a szentséggel szembeni tiszteletlenség miatt, hogy azokat, akik úgy hasonlítanak a szent angyalokhoz, hogy rájuk se pillanthatnánk, hogy lehet, hogy a saját kezünkkel lefestjük, ahogy akarjuk, hamis, elképzelt alakokként, hazug nézőpontból, mindenki ahogy ott és akkor elképzeli, miközben semmi haszon nem származik ebből, és nem teszi lehetővé a Tóra és az istenszolgálat jobb megértését. Tartok tőle, hogy ez is abból a problémából ered, amire az írás azt mondja (Zsoltárok 106:35.): »összekeveredtek a népekkel és eltanulták szokásaikat«”. Úgy vélem, Áboháb rabbi itt azokra az ábrázolásokra gondolt, amelyek sok középkori zsidó vallási témát feldolgozó könyv borítóján megtalálhatóak Mózesről, Áronról és másokról (lásd például Chumás Or háChájim, Velence 1742, ahol Mózes szarvakkal van ábrázolva, mert félreértették a 2Mózes 34:29–30. tórai verset).

Nissim Karelitz rabbi: „a kérdés csak az, hogy hasznos vagy káros a gyereknevelésben”

A téma napjainkban akkor merült fel újra, amikor az ifjúság számára nagy számban kezdtek el megjelenni illusztrált könyvek. Az egyik úttörője ennek Tzipporah Rosenberg (1953–1998) volt, aki visszaemlékezésében leírja (Vösám isá gdolá 104–105. oldal), hogy apjához, Nissim Karelitzhez (1926–2019), a híres bné bráki litván rabbihoz fordult azzal a kérdéssel, hogy szabad-e híres talmudi bölcseket ábrázolni egy-egy, gyerekek számára feldolgozott talmudi történet illusztrálásaként: „A válasz, amit kaptam az, hogy nem az a kérdés, hogy szabad vagy tilos, hanem az, hogy hasznos vagy káros-e a gyereknevelésben. Ha hasznot hoz, akkor szabad, ha kárt okoz, akkor egyértelműen tilos. Mi lehet itt a kár? Ha lerajzolják egy szent talmudi bölcs alakját, akkor ez, Isten őrizz, képes lekicsinyíteni a személyét a gyerek szemében, egyszerűbbnek láttatva. Ha nincs kép, akkor a gyerek tudja, hogy el se tudjuk képzelni, milyen volt a szent talmudi bölcs, egy képpel pedig egyszerűsítjük. Ennek ellenére az a döntés született, hogy ebben az esetben sokkal több a haszon, mint a kár. A talmudi történeteket feldolgozni gyerekeknek ábrákkal kiegészítve, közelebb hozza azt a gyerek szívéhez. Nagyon nagy a vizualitás ereje a gyereknevelésben… Hangsúlyozni kell, hogy ez a válasz nem vonatkozik azokra a nagy emberekre, akik a Tórában szerepelnek. Őket semmilyen körülmények között nem ábrázoljuk.” Emellett Rosenberg egy megjegyzést is írt a könyvekbe: „A könyv végére tettem egy rövid megjegyzést, ami így szólt: »Az ábrák célja, hogy átélhetőbbé tegyük a történetet, nem pedig az, hogy a talmudi bölcsek alakját élethűen visszaadjuk«. Hála Istennek ezt a megjegyzést sok más könyvben is átvették…”.

Ehhez hasonlóan nem tartotta helyesnek a bibliai alakok ábrázolását Joszéf Sálom Eliashiv (1910–2012) jeruzsálemi rabbi (Gádlut hákádmonim 92. oldal alján) és Jáákov Kamenetsky (1891–1986) New York-i rabbi (Széfer Möszáprim 130. oldal) sem.

Tórai alakokat is ábrázolnak a gyerekek oktatására

Itt szeretném megjegyezni, hogy mindezek ellenére manapság a gyakorlatban nemcsak talmudi bölcseket, hanem tórai alakokat is ábrázolnak a gyerekek oktatására, ahogy ezt a fent említett szukka dekorációban is láttuk. Ezt támogatta Chájim Kanievsky (1928–2022) bné bráki rabbi (Divré Sziách 220. szám 1. oldal) is.

A lubavicsi rebbe írásaiból is úgy tűnik, hogy elfogadta ezt az álláspontot, feltételezve, hogy hitelesek az ábrák (lásd Sulchán Menáchem 4. kötet 128. oldal, 5. kötet 61–63. oldal). Tény az is, hogy a lubavicsi könyvkiadásban is található ilyen ábrázolások. Ezenkívül a Rebbe általános útmutatása a nevelés kapcsán az volt, hogy a képeken fontos a reális, természethű ábrázolás, hiszen a valóságot próbáljuk a gyerekeknek megtanítani, nem egy kitalált mesevilágot (Sááré háláchá uminhág 5. kötet 233. oldal).

Oberlander Báruch