Örömhír és az ünneprontó
Nem csak a zsidó sajtót, de a magyar médiát is bejárta az örömhír, miszerint Köves Slomó rabbi lánya férjhez ment. Azonban nem sokkal az esküvő után – amit én magam vezettem, ahogy én adtam össze a menyasszony szüleit is, sőt nem sokkal korábban én vezettem az apai nagyszülők zsidó esküvőjét is – megjelent a közösségi médiában egy blogger írása, miszerint „Ilyenkor az egyszerű jámbor zsidók nem esznek, nem isznak, nem örömködnek, stb. Sziván hónap 20. napja egy évezrede kíséri a zsidó népet. Kivéve, ha a vezető rabbi és az orthodox vallási bíróság vezetője úgy dönt, hogy aznap világra szóló esküvőt celebrál”.
Valóban igaz lenne, hogy egy évezredes szokással mentünk szembe, amikor nagy örömmel ünnepeltük két fiatal egybekelését és ezzel egy új zsidó család megteremtését?
Mi történt sziván 20-án?
Ahhoz, hogy egyáltalán érthető legyen a kérdés, szükségünk lesz némi háttérinformációra, hiszen ma már az „egyszerű, jámbor zsidók” jelentős többsége sem tudja, mi is történt sziván 20-án.
Ezt a napot először az orleans-i Jákob rabbi nyilvánította böjtnapnak, annak a 32 zsidónak az emlékére, akiket 1571-ben a franciaországi Blois-ban egy vérvád során meggyilkoltak. Később egész Franciaországban ezen a napon emlékeztek meg az első keresztes hadjárat idején (1090–1096) meggyilkolt mártírokra is.
A francia zsidók böjtnapját 1651-ben vette át a Lengyel-Litván Unió zsidó közösségeinek rabbijait tömörítő Váád Árba Árácot és tette meg a Hmelnickij féle kozák felkelés áldozatainak emléknapjául a lengyel és ukrán zsidók számára.
Magyarországra „hivatalosan” 1946 májusában érkezett a böjtnap, amikor a Pesti Ortodox Rabbinátus kijelölte sziván 20-át, mint a Holokauszt áldozataira való emlékezés napját. Vagyis követték a lengyel rabbikat és egy új böjtnap kijelölése helyett egy már meglevőt vettek át és bővítettek ki, amire azért is alkalmas volt sziván 20. mert a magyar zsidóság deportálásának idejére esett[1].
Az esküvő időpontjának kiválasztása
Arról, hogy egy esküvő melyik napon lesz a két család dönt, mégpedig elsősorban az alapján, hogy a menyasszony mikor tud mikvébe menni, és spirituálisan megtisztulni a házasságkötés előtt. Ez annyira fontos, hogy van olyan vélemény[2], miszerint a chupát nidá, vagyis az olyan esküvő, ami előtt a menyasszony a havi vérzése miatt nem tudott alámerülni a mikvében, nem is érvényes. Még az olyan közösségek, mint a miénk, ahol ezt az álláspontot nem fogadják el, és érvényesnek tartják a chupát nidá esküvőt, mindent megtesznek, hogy elkerüljék ezt a helyzetet[3].
Így amikor felkértek az esküvő levezetésére, nekem csak azt kellett mérlegelnem ütközik-e ez a háláchával vagy sem, ehhez pedig a Sulchán áruchot kell megnézni. Csakhogy ez a mű jóval a Hmelnickij pogrom előtt született, így csak a kommentárjaiban találhatunk említést sziván 20-ról.
Minden folyó a maga irányába folyik
Az első említésnél Dávid Hálévi Szegál (1586–1667) lvovi rabbi azt írja a Turé záháv kommentárjában[4]: „Szerintem emiatt a böjt miatt, amit a három ország vezetői más rabbikkal együtt kihirdették, hogy minden évben sziván 20-án böjtöljenek azért, mert sok rossz dolog történt bűneink miatt, a tóraolvasás a reggeli imában mindenképpen a Vájchál, vagyis a böjtnapi tóraolvasás[5] legyen, és ne a heti szakasz legyen felolvasva még akkor sem, ha hétfőre vagy csütörtökre esik, mert ez egy nagyon komoly böjtnap”. Az, hogy megemlíti, hogy a három országnak a rabbijai hirdették ki, ez egy kicsit arra utal – bár nem mondja ki –, hogy csak rájuk vonatkozik, így pl. Magyarországon nem kötelező, mert nem volt része ennek.
Ávrahám Ábele Gombiner (1637–1682), aki szintén lengyel rabbi volt, a Mágén Ávrahám című kommentárjában már jobban kifejti ezt[6]: „El kell gondolkodni, hogy amikor Lengyelországban sziván 20-án böjtölnek, akkor egy szeudát micvát, egy micva lakomát, [pl. egy brit milá, vagy más ünnepi alkalom miatt,] lehet-e enni, vagy sem”. Egy másik helyen[7], ahol a történelem során kihirdetett és hagyománnyá vált böjtnapokat sorolja föl a Sulchán áruch, hozzáteszi a Mágén Ávrahám: „Szoktak böjtölni sziván 20-án egész Lengyelországban, náhárá vönáhárá upásté”. Ez a talmudi kifejezés[8] kb. azt jelenti, hogy minden folyó a saját irányában folyik, vagyis ahol ez a szokás, ott ezt kell követni. Vagyis mindkét helyen hangsúlyozta, hogy csak „egész Lengyelországban” ez a szokás, és ott kell ezt követni. Magyarországon azonban ez nem volt szokás.
A Sáré tsuvá[9] szintén foglalkozik ezzel a böjtnap részleteivel. Azt is vizsgálja, Lengyelországban miért éppen sziván 20. lett kijelölve, amikor több mint két éven keresztül tomboltak Hmelnickij és gonosz követői? Két választ ad erre. Az első, hogy átvették a korábbi, Franciaországban már létező böjtnapot mivel ez egyszerűbb, mint egy új böjtnapot létrehozni. A második válasz nagyon érdekes. Eszerint a döntés oka, hogy sziván 20. a zsidó naptár sajátosságai szerint soha nem esik szombatra, így nagyon „alkalmas” böjtnapnak, hiszen nem fordulhat elő, hogy el kell tolni.
A böjtnap jelentősége csökken
Több mint száz évvel ezelőtt, Jiszráél Méir Hákohén Kágán rabbi (1838–1933), a Sulchán áruch kommentárjában, a Misná brurában azt írja[10], hogy „a sziván 20-i böjt nem állandó böjt, mert csak kevesen tartják meg, ezért ez a hetiszakasz szempontjából nem számít böjtnapnak”. Ezek szerint ez az évezredes hagyomány már több, mint száz éve erősen veszített jelentőségéből.
Mesterem a békéscsabai származású Gávriél Zinner rabbi a Nité Gávriél című könyvében[11] idézi Slomo Halberstam rabbit (1907–2000), a bobovi rebbét, aki szerint Galíciában szoktak rendezni ilyenkor esküvőket, „mert ez csak Lengyelországra és Németországra [valójában Franciaország – a szerk.] vonatkozik, ahol a bajok történtek, Galíciára nem”. Ezt a véleményt idézi Yitchák Yoszéf rabbi, Izrael államnak a napokban leköszönt szfárádi országos főrabbija is[12], bár nem név szerint.
Magyar szokások Magyarországon és külföldön
Krausz Sálom rabbi (1917–2010) a szatmárudvari rabbi Divré Sálom című responsum könyvében[13] szerepel egy 1975-es írása, amit egy magyar holokauszt túlélőnek címzett válaszul arra a kérdésre, hogy aki sziván 20-án tartja szüleinek a járcájtját, részt vehet-e egy esküvőn ezen a napon. Krausz rabbi (aki a kérdezővel együtt Brooklynban a mi környékünkön lakott gyerekkoromban), miután részletesen foglalkozik azzal a kérdéssel, lehet-e esküvőre menni a járcájt napján[14], jelzi, hogy mivel ebben az esetben sziván 20. nem biztos, hogy a tényleges halálozási évfordulója a holokausztban mártírhalált halt szülőknek, ezért a nap szabályait könnyebben lehet kezelni.
A responsum végén egy hosszabb bekezdésben foglalkozik sziván 20-val, amiről azt írja, hogy nem egy általános böjtnap és már majdnem teljesen megszűnt. „Noha a belzi rebbe azt mondta, ne tartsanak esküvőt ezen a napon és a szatmári rebbe is feljegyezte, hogy Lengyelországban szoktak böjtölni, de mégis lehet könnyíteni, mivel mi magyarok nem szoktuk tartani ezt a böjtöt”.
A fenti megjegyzés Jiszáchár Dov Rokéách rabbira (1851–1926), a harmadik belzi rebbére vonatkozik, aki apja, a második belzi rebbe Jehosuá Rokéách rabbi (1825–1894) nevében az mondta, hogy sziván 20. nem rendeznek esküvőket[15].
Azonban a szintén fent idézett Teitelbaum Joél rabbi (1887–1979), a szatmári rebbe nem csak azt mondta, hogy „Lengyelországban szoktak böjtölni”, hanem azt is, ahogy egy másik forrás idéz a nevében: „mivel Magyarországon nem szokták ezt a böjtnapot tartani, ezért lehet esküvőt tartani ezen a napon, míg a lengyeleknek, akik megtartják ezt a böjtöt, nem szabad, hanem várjanak estig, ami már sziván 21-nek számit”[16].
Mások, pl. a magyar származású Wozner Sámuel rabbi (1903–2015) és Slomo Zálmán Auerbach (1910–1995) jeruzsálemi rabbi szintén megengedték[17].
Ami érdekes, hogy a rendeletben, amit a pesti rabbik írtak, szó van a böjtről, a mondandó imákról stb.[18], de nem esik szó arról, hogy ezen a napon ne lehetne esküvőt tartani, míg más közösségek (pl. Dunaszerdahely, emléknap sziván 27.) ezt külön kikötötték[19].
Miért nem böjtölnek ma már sziván 20-án?
Ahogy látjuk, sem a szatmári sem a szatmárudvari rabbi nem is említi, hogy a pesti rabbinátus kötelező böjtöt írt elő sziván 20. napjára a magyar zsidóknak a holokauszt emlékére. Ez kapcsolódik ahhoz, amiről írtam a Holokauszt és Háláchá című könyvemben[20], hogy bár a ’40-es években nagyon komoly böjtnap volt sziván 20. Magyarországon, de viszonylag gyorsan, egy pár évtized alatt jelentőségét vesztette. Ugyanez a folyamat zajlott le az amerikai magyar zsidó ortodox közösségben is.
A ’90-es években, sőt talán még a 2000-es évek elején is a Kazinczy zsinagógában Kesztenbaum Áron Hers, a közösség saktere szokott drósét tartani. Akkoriban, talán még voltak, akik böjtöltek ezen a napon, de utána megszűnt, nem is ismerek ma senkit, aki sziván 20. böjtölne, se lengyel származásút, se magyar származásút.
A fentiekből látszik, hogy sziván 20., mint böjtnap a magyar ortodox körökben sem gyökeresedett meg hosszabban[21], pláne a neológoknál, akik eleve soha nem is fogadták el, hanem egy másik dátumot jelöltek ki (ami mára szintén feledésbe merült)…[22]
A Rebbe véleménye: legyen minél előbb esküvő
A korábban már idézett Nité Gávriélben[23] szerepel, hogy a lubavicsi Rebbének Menáchem Mendel Schneerson rabbinak (1902–1994), szintén az volt a véleménye, ne tartsanak esküvőt ezen a napon. A források alapján[24] utánanéztem ennek a véleménynek, így kiderült, hogy 1978-ban egy sziván 20-ra tervezett eljegyzésről szóló értesítésre azt válaszolta a Rebbe, „biztos, hogy ez naplemente után lesz megtartva” – vagyis azt kérte, hogy néhány órával tolják későbbre, hogy naplemente után legyen csak az eljegyzés. Ebből feltételezhetjük, hogy még inkább ellenezte volna egy erre a napra tervezett esküvő megtartását. Azonban 1984-ben már, amikor valaki írta a Rebbének, hogy az esküvője sziván hó 20-án lesz, a Rebbének nem volt ellenvetése, úgy tűnik, elfogadta, hogy ezen a napon esküt tartsanak. De mi változott meg néhány év alatt?
Szerintem a válasz erre nagyon egyszerű. A Rebbe a ’80-as években egyre inkább hajlott arra, hogy az esküvőket minél hamarabb megtartsák. Ezért úgy vélte, hogy hacsak a Sulchán áruch nem tiltja explicit az esküvők tartását az adott napon, akkor el kell tekinteni mindenféle egyéb, nem kötelező szokástól, még ha létező szokás is volt Lubavicsban. Azt írta, ebben a nemzedékben nem jó, ha egy fiú és egy lány hosszabban el van jegyezve, hanem minél előbb tartsák meg az esküvőt[25]. Ez a szemléletváltás lehet az oka annak, hogy másként reagált a Rebbe ’78-ban, mint ’84-ben.
Érdekes, hogy hasonló kérdés merült fel a menyasszony szüleinek, Köves Slomónak és Dvorának az esküvője kapcsán is, amikor szóba került, hogy chesván hónapban kellene megtartani. Csakhogy a Chábád szokás szerint abban a hónapban nem tartanak esküvőt[26], ezért Dvora édesapja, Nátán Oirechman rabbi tiltakozott az ötlet ellen. Én azonban – a szervezés során a vőlegényt képviseltem – emlékeztem, hogy pár évvel azelőtt éppen én vettem át a Rebbe titkárságán a Mázl tov jókívánságokat tartalmazó levelét az unokatestvérem chesvánban tartott esküvőjére. Elmagyaráztam, hogy a Rebbe félretette ezeket a szokásokat már akkoriban, és azon a véleményen volt, legyenek az esküvők minél előbb megtartva. Végül a Rebbe titkárát, Leibel Groner rabbit (1931–2020) kérdeztem meg, aki azt mondta nekem, hogy a Rebbe véleménye szerint egyértelműen lehet már chesvan hónapban is házasodni, hogy minél előbb legyen meg az esküvő. Így is lett és mára elterjedt ez az egész Chábádban.
Szabad-e sziván 20-án esküvőt tartani Magyarországon?
A Rebbe érvelése a mihamarabbi esküvőről és a magyar rabbik körében elterjedt vélemény együttesen mind arra mutat, hogy sziván 20-án ma Magyarországon nyugodtan lehet esküvőt tartani, különös tekintettel az alábbi négy pontra:
- Magyarországra nem vonatkozott kötelező jelleggel ez a böjt a háború előtt,
- nem tudott fennmaradni és bevett szokássá válni a háború után sem,
- Magyarországon nem élt explicit tilalom a házasságkötésre ezen a napon,
- a magyar rabbik még a ’46-os rendelet után is egyértelműen engedélyezték az esküvők tartását.
(Bár nem tisztem a neológ szokásokról nyilatkozni, úgy vélem, mivel sosem fogadták el sziván 20-át böjtnapnak a magyar holokauszt-áldozatok emlékére, így nálunk nem is merülhet fel ez a kérdés.)
Az igazi évezredes szokás: az ifjú pár megörvendeztetése
Ami azonban valóban a zsidó vallásban a menyasszony és a vőlegény megörvendeztetése különösen szép és nem mellesleg valóban sok évezredes szokás és előírás[27]. Rosszul értelmezett információk terjesztése helyett inkább gyakoroljuk ezt a hagyományt…
Kívánok az ifjú párnak sok boldogságot, gyermekáldást, és hogy hagyják figyelmen kívül a rosszindulatú tudatlanságot és csak menjenek tovább a haszidizmus útján. A zsidóság büszke lesz rájuk.
Oberlander Báruch
[1] Lásd minderről Holokauszt és Háláchá 18. fejezet.
[2] Sulchán áruch EH 61:1.
[3] Uo. 2.
[4] Orách chájim 566:3.
[5] 2Mózes 32:11-14., 34:1-10.
[6] SÁ OC uo. 568:10.
[7] Uo. 580. végén.
[8] Chulin 57a.
[9] SÁ OC uo. 9.
[10] Uo. 566:10.
[11] Niszuin 1. kötet 298. oldal 8. lábj.
[12] Jálkut Joszéf – Szová szmáchot 1. kötet 81. oldal.
[13] 4. kötet 142. fejezet.
[14] Lásd SÁ JD 391:3. végén RöMÁ.
[15] Táámé háminhágimban 418. oldal.
[16] Hábájit böhibánoto 154. oldal 14.
[17] Böjádchá itotáj 63. oldal 67. lábj.
[18] Lásd Holokauszt és Háláchá 138. oldal 347. lábjegyzetben.
[19] Lásd uo. 142. oldal 361. lábj.
[20] 141-142. oldal.
[21] Aki vette a fáradtságot és végig olvasta a blogger által idézett chabad.org-os cikket, az abból is megérthette, hogy a sziván 20-i böjt ma már nem igazán élő szokás, https://www.chabad.org/library/article_cdo/aid/5548614/jewish/Why-the-Fast-on-20-Sivan.htm.
[22] Lásd uo. 139-141. oldal.
[23] Uo.
[24] Hitkásrut 932. szám 15. oldal.
[25] Lásd még NT uo. 48:22. és az 51. lábj.
[26] Széfer háminhágim – Chábád 76. oldal, lásd még NT uo. 14. és a 34. lábj.
[27] Lásd Talmud, Bráchot 6b.; SÁ EH 65:1.
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 44. szám – 2024. július 11.
