Kedves Baruch rabbi!
Péntek este voltak kidus vendégeink egy Pest megyei településről. Már többször felmerült bennem, hogy meg lehet-e hívni magunkhoz valakit szombati étkezésre, úgy, hogy tudom (sejthető), hogy kocsival fog érkezni? Mi van, ha esetleg rá is kérdez, hogy „nálatok hogy lehet” parkolni?
Péter
Kedves Péter!
Ez egy nagyon fontos kérdés, amivel modernkori rabbinikus irodalom sokat foglalkozik.
Létezik egy olyan tórai tilalom, miszerint „a vak elé ne vess gáncsot” (3Mózes 19:14.). Ezt a talmudi bölcsek (Torát kohánim uo., idézi RáSI a kommentárjában) a szó szerinti értelmén túl úgy magyarázták, nem szabad átvitt értelemben véve sem akadályt tenni valaki elé, aki nem lát át egy helyzetet pl. azzal, hogy rossz tanácsot adunk, félrevezetjük és ezzel kárt okozunk neki. Továbbá (Ávodá zárá 6b.), ez nem csak a mindennapi élet ügyeire, hanem vallási dolgokra is vonatkozik, vagyis nem szabad a másik zsidó számára olyan helyzetet teremteni, hogy áthágjon egy bibliai tilalmat. Ilyenkor a vallási kérdésekkel tisztában nem levő társunk olyan, mintha vak lenne, nem látja át, hogy milyen súlyos a cselekedet, amit tesz.
A talmud klasszikus példája erre, hogy a názirnak, fogadalomtevőnek, akinek nem szabad bort innia (4Mózes 6:3.), tilos egy pohár bort a kezébe adni. Azonban azt mondja a Talmud (uo.), hogy ez csak arra vonatkozik, amikor a názirnak ezen kívül nincs más lehetősége hozzájutni a borhoz. Pl a folyó egyik oldalán van a názir, a bor pedig a túlparton, akkor nem szabad átjuttatni neki, ha nélkülem nem tudna hozzáférni. Ha azonban nélkülem is hozzá tud férni a borhoz, akkor nem vonatkozik rám a bibliai „a vak elé ne vess gáncsot” (völifné ivér) tilalom.
Azonban még mindig vonatkozik rá egy rabbinikus tilalom, miszerint nem szabad segíteni egy másik embernek aktívan abban, hogy áthágja a törvényt, akkor sem, ha nélkülem is meg tudná tenni (Gitin 61a.; Sulchán áruch RSZ 347:3.).
Moshe Feinstein rabbi (1895–1986) szerint (Igrot Mose responsum OC 1. kötet 99. fejezet) itt még van egy további tilalom, a mészit, a felbujtás tilalma, vagyis nem szabad rábeszélni valakit, hogy áthágjon egy törvényt (lásd Szánhedrin 29a.).
Nézzük, hogy értelmezhető ez a szombati meghívások tükrében!
Az előző lubavicsi rebbe azt a döntést hozta, hogy: „nem kell a rabbinak lemondani egy péntek esti közösségi tanulást, azért, mert attól lehet tartani, hogy valaki kocsival fog érkezni, hanem ha tudja, hogy van olyan, aki utazik sábeszkor, akkor keresse meg a módját annak, hogy megtanítsa őket, hogy ez tilos és vegye rá őket, hogy ne szegjék meg a szombatot” (lásd irásom: Heárot ubiurim 1060. szám 68. oldal).
Ehhez kapcsolódóan adott választ veje, a Rebbe, a melbourne-i lubavicsi közösségnek, akik hasonló témával fordultak hozzá. Mint írták a megelőző évben nagy szimchat torai hákáfot táncot rendeztek az iskolában, ám voltak olyanok, akik kocsival érkeztek. A Rebbe útmutatását ahhoz kérték, hogy hogyan kell eljárniuk abban az évben. A Rebbe válaszában (Igrot kodes 114. kötet 95. oldal) egy nagyon egyszerű megoldást javasolt: egy pár nappal egy ilyen esemény előtt meg kell jelentetni egy hirdetést az újságban, lehetőleg maga a program hirdetésével együtt, amiben leírják, hogy magától értetődően sábeszkor és ünnepnapon nem szabad kocsival menni, valamint rávilágítanak, hogy ellentmondásos, ha valaki egy tórai eseményre úgy megy el, hogy azzal megszegi a Tóra útmutatásait. Azonban az a gondolat – tette hozzá a Rebbe (uo. 155. oldal) – hogy emiatt ne rendezzenek szombati kidusokat vagy rövidebbre fogják a hákáfotot, az teljességgel ki van zárva.
Ezek szerint ugyan a szervezők nem lesznek felelősek a szombatszegésért pusztán azzal, hogy szerveznek egy előadást vagy programot a zsinagógában, és valaki magától úgy dönt, hogy erre kocsival érkezik. Azonban, ha azt látják, hogy vannak, akik saját elhatározásukból úgy döntenek, hogy még szombatszegés árán is részt akarnak venni a programon, akkor feladatuk megtanítani őket és felvilágosítani arról, hogy ez miért nem helyes.
Mi a helyzet akkor, ha nem magától dönt úgy valaki, hogy elmegy, hanem kifejezetten meghívom a programra, és ő a meghívásomnak eleget téve kocsival jön el? Ebben az esetben nagyobb a felelősségem érthető módon, mert én vettem rá, hogy jöjjön el. Azonban még ebben az esetben sem kell ezt a „vak elé ne vess gáncsot” hatása alá vonni, hiszen nélkülem is lehetősége van kocsival bárhova menni szombaton, ám a rabbinikus tilalom vonatkozhat rá, hiszen én segítek neki áthágni a törvényt.
A lubavicsi sliáchok és közösségek között elterjedt a New York-i központi lubavicsi zsinagóga, a 770 vezetőjének Zálmán Simon Dvorkin rabbinak (1900–1985) az utasítása, miszerint akkor lehet meghívni péntek estére olyan valakit, aki kocsival jönne és menne haza, ha a sábesz beállta előtt meg tud érkezni, és felajánljuk neki, hogy nem kell hazamennie, nálunk töltheti az éjszakát. Ebben az esetben, ha úgy dönt, hogy nem marad, hanem kocsival hazamegy, az már nem a mi felelősségünk. Slomo Zálmán Auerbach (1910–1995) jeruzsálemi rabbi még hozzátette (Minchát Slomo responsum 2. kötet 4:10:2.), hogy ha a zsinagógának van parkolója, azt semmiképp nem lehet nyitva hagyni a sábeszkor kocsival érkezők számára – gondolom, azért, mert ezzel hivatalosan jóvá hagynánk a szombati utazást.
Ha pedig a vendég olyan távolságra lakik, amit reálisan meg lehet tenni gyalog, akkor megint csak nem a mi felelősségünk, ha úgy dönt, hogy kocsival közlekedik.
Van olyan rabbi (lásd Tsuvot vöhánhágot 1. kötet 358. fejezet), aki azzal próbált érvelni, hogy akkor is meg szabad hívni valakit, ha messze lakik és nem tudunk felajánlani neki éjszakai szállást, abban az esetben, ha nincs más lehetőség, hogy közelebb tudjuk hozni őt a sábeszhez és a zsidósághoz. Azonban a rabbik többsége ezt az érvelést nem nagyon fogadta el.
Még két dolgot szeretnék ehhez hozzáfűzni. Az évek során indirekt formában megengedtem magamnak, hogy meghívjak valakit, aki messze lakik, pl. azt mondtam: „ha a környéken jársz, gyere el hozzánk”. Illetve, ha tudom valakiről, hogy szombaton kocsival közlekedik, akkor azt szoktam neki mondani, hogy igaz ugyan, hogy tömegközlekedést sem szabad használni szombaton, de sokkal kisebb szombatszegés, mint vezetni, aminek során „saját kézzel” termeljük meg az áramot, amivel a kocsit működik.
A szombattartás különlegességét hangsúlyozza az a talmudi mondás is (Sábát 118b.), miszerint, ha az egész zsidó nép megtartana két szombatot, akkor eljönne a megváltás. Adja az Örökkévaló, hogy ez mihamarabb, napjainkban bekövetkezzen!
Oberlander Báruch
