Szeretném hangsúlyozni, hogy ez az írás – a Kérdezd a rabbit rovat címének is megfelelően – nem politikai állásfoglalás, kizárólag a kérdés háláchikus vonatkozását tárgyalom.
A cikk megjelenése után többen megkerestek engem azzal a kérdéssel, hogy melyik tórai tilalomra utalhat a szöveg. Őszintén szólva tanácstalanul álltam a kérdés előtt. Azt gondolom, hogy talán a sokszor emlegetett láson hárá tilalmára gondolhatott a szerző, melynek értelmében nem szabad pletykálni, vagyis rosszat terjeszteni másokról, és nem szabad senkit megszégyeníteni.
De vajon Kun Béláról tilos-e széles plénum előtt azt mondani, hogy istentagadó volt?
A láson hárá tilalma
A láson hárá egy nagyon komoly tilalom a Tórában: „Ne járj rágalmazóként néped között…” (3Mózes 19:16.). Olyan szigorú tilalom ez, hogy nem csak mondani nem szabad rosszat másokról, de meghallgatni sem, ahogy Bölcseink mondják (Éráchin 15b.): a láson hárá három embert öl meg, vagyis három embernek okoz kárt: annak, aki mondja, annak, akinek mondják és elhiszi és annak, akiről mondják. A láson hárá tilalmának célja egy békés, nyugodt, morális alapokon álló közösség létrehozása, amiben nincs széthúzás.
A rossz ember
rossz hírének terjesztése
A háláchá szerint, ha valaki közismerten „rásá”, gonosz ember, aki nem követi a törvényt, kárt okoz másoknak, istentagadó stb., akkor nemcsak szabad, de el is kell mondani róla a rossz dolgokat, hogy figyelmeztessük az embereket. A Cháféc chájim szerint (Láson hárá 8:5. a talmudi Ávot dörábi Nátán 16:5. alapján) ennek egyik forrása a következő bibliai vers (Zsoltárok 139:21.): „Nemde gyűlölőidet, Örökkévaló, gyűlölöm és az ellened támadókkal veszekszem”.
A Cháféc chájim hangsúlyozza azt is (uo. 7.; 4:7., 7:5.), hogy csak istenfélő emberről nem szabad rosszat mondani, olyan valakiről, aki ledobta magáról az istenfélelem jármát és többé nem érdekli sem morál, sem etika, sem vallási kötelezettség, el lehet mondani a rossz dolgokat, hogy ezzel másokat elriasszunk attól, hogy az ő útján járjanak (Talmud, Jomá 86b. és Mögilá 25b. végén alapján). De ilyen esetben is csak olyat szabad terjeszteni, ami első kézből származó, biztos információ, nem csak egy kósza pletyka, és csak abban az esetben, ha biztos, hogy tiltott dolgot tett az illető. Ilyenkor sem szabad eltúlozni, felnagyítani a bűnét. Semmiképp sem szabad a bűnöst szembe dicsérni, majd a háta mögött kibeszélni (uo. 8:6. és a lábjegyzetben Böér májim chájim 15.).
Fontos kiemelni, hogy rosszat mondani még a bűnösről is csak akkor szabad, ha ennek az a célja, hogy másokat tanítsunk vagy megvédjünk, például egy olyan esetben, ha valaki nem etikusan viselkedik nőkkel stb. Ha azonban nincs remény arra, hogy a rossz hírének terjesztése másokat jó irányba terel, akkor nem szabad rosszat mondani a bűnösről sem. Csak úgy pletykálni minden ok nélkül ebben az esetben sem szabad (Böér májim chájim uo., lásd meg 8:8. és Zsidó jog és etika 116–118. oldal).
A fentiek fényében egyértelmű, hogy ha egy rabbi Kun Bélát rossz tettein keresztül szeretné bemutatni a közösségnek, hogy mennyi rosszhoz vezet az az út, amin ő járt, akkor nem csak, hogy nem hágott át egy Tórában leírt tilalmat, hanem ezzel a zsoltáros királyt követte nagyon is helyénvalóan.
Hozzá kell tennem, hogy véleményem szerint, a fentiek alapján nem volt helyénvaló egy rabbit a nem-zsidó közösség előtt lejáratni azzal a váddal, hogy áthágott egy tórai tilalmat. Ha így is gondolja az illető, akkor is helyesebb lett volna erre négyszemközt vagy magánlevélben felhívni a figyelmét.
Oberlander Báruch
