A rabbi válaszol

Szabad-e a zsidónak zenét hallgatni?

A most véget ért három hét alatt több kérdés is érkezett hozzám az éneklésről és a zenehallgatásról. Szabad, nem szabad, mikor, kinek, milyet szabad… a gyásznapok alatti zenehallgatásról már korábban írtunk (lásd Gut sábesz 26. évf. 38. szám), ám a zenélés kapcsán van egy kérdés, ami fel sem merül az emberekben: szabad-e egyáltalán évközben, a gyásznapokon kívül énekelnie és zenélnie a zsidóknak. Amint látni fogjuk, nem is olyan egyértelmű a válasz.

Zene a Bibliában

De hogy merülhet fel egyáltalán a kérdés, miközben a zenélés és az éneklés a Bibliában is előfordul? ”A tenger dalát” énekelték Izrael fiai, amikor Egyiptomból menekülve átvonultak a tengeren. Mózesről azt írja a Tóra ott (2Mózes 15:1.), hogy Azjásir Mose, vagyis énekelt, míg a nővére, Miriám hangszerrel kísérte az énekét (uo. 15:20–21.). Azt is olvassuk, hogy amikor Saul király letargikus volt, zenélt neki Dávid, amitől jobb kedvre derült (1Sámuel 16:23.).

Dávid király zsoltárai között szerepelnek a Szentélyben énekelt dalok, hisz bizonyos áldozatok vagy italáldozatok bemutatását zenével és az énekkel kísérték. Ennek a nyomai a mindennapi imában maradtak fel, a Sir sel jom, a Napi zsoltár formájában (Sámuel imája – Zsidó imakönyv 93–96., 250. és 253. oldal), amiket a leviták hangszerkísérettel énekeltek a Szentélyben. A Talmud (Éráchin 10a.) egy sor különböző hangszert felsorol, amivel zenéltek a Szentélyben, sőt a leviták megkérhettek másokat is, hogy segítsenek nekik az éneklésben. Ezek után, hogy merülhet fel bárkiben, hogy nem szabad a zsidóknak énekelnie és zenélnie?

Amikor az erkölcs miatt tilos a zene

Márpedig ezt olvassuk a Talmudban (Szotá 48a. Misná), hogy amikor a Szentélyben ülésező nagy Szánhedrin, a legfelsőbb bíróság, száműzetésbe vonult és elhagyta a Szentélyt, onnantól kezdve tilos volt énekelni és zenélni. A Misna itt a„mibét hámistáot” kifejezést használja, ami egy lakomákkal egybekötött ünnepségre utal, idézve Jesájá könyvéből (24:9.), ahol az van írva „Básir lo jistu jájin”,vagyis, hogy innentől„dal mellett nem isznak majd bort”.

Mindez a polgári i.sz. 30-ban történt, negyven évvel a Szentély lerombolása előtt (Ávodá zárá 8b.). Innentől tehát nem volt szabad zenés evés-ivásokat tartani, mégpedig a Jeruzsálemi Talmud szerint (Szotá 9:12.) azért, mert onnantól, hogy a Szánhedrin nem volt a helyén, már nem volt, aki felügyeljen a rendre, a morálra. Enélkül pedig egy zenés lakomán könnyen előfordulhat, hogy illetlen dalok hangzanak el, gondoljunk csak a mai zenék szövegére és hatására. A Szánhedrin érezhető jelenlétének hiányában csökkent az önkontroll, emiatt vált szükségessé a zenélés korlátozása olyan lakomákon, ahol bort is fogyasztanak.

Amikor a gyász miatt tilos a zene

A következő korlátozás a Szentély lerombolása után következett: ez minden hangszeres zene tilalmát jelentette (lásd Möromé száde a Szotához uo.). Ez már nem az erkölcsösség fenntartása miatt lépett életbe, hanem a gyász miatt, ami a hétköznapjainkat is átjárja a Szentély pusztulása miatt (Maimonidész, A böjtök szabályai 5:14., de lásd lent Hámöiri rabbi véleménye).

Ennek magyarázataként a Talmud (Gitin7a.) az előző tilalom kapcsán Jesájá mellett egy másik forrást is idéz annak alátámasztására, hogy a zene tiltott dolog. A Gittin traktátusban szerepel Hoséá könyvéből (9:1., lásd még 8:14.) idézve: „Ne örvendezz Izráel oly vígan, mint a pogányok” (lásd még Zsoltárok 69:13.). Ez pedig – áll a Talmudban – kiegészíti Jesáját, míg az csak a hangszerre utal, ez már az éneklést is megtiltja a Szentély lerombolása miatti gyász részeként. Azonban RáSI kommentárjában (uo.) azt hangsúlyozza, hogy az éneklés és a zenélés tilalma csak „lakomákon” érvényes.

Munkadalok nincsenek tiltva

Ezt Ráv Hunára hivatkozva azzal egészíti ki a Talmud (Szotá uo.), hogy azoknak, akik nehéz fizikai munkát végeznek, pl. a hajóvontatók, vagy azok, akik ökörrel szántanak, énekelhetnek, ha ez megkönnyíti a munkájukat. Azonban az olyan munkáknál, mint a szövés, ami nem ennyire nehéz fizikai munka és csak a hangulat miatt énekelnének, ez tiltott, mert tilos énekelni „otthon és lakomákon is” (RáSI uo.). Azonban a Toszáfotban (Gitin uo. zimrá bekezdése) az szerepel, hogy csak a „fölösleges” zene és éneklés tiltott, de micva céljából szabad énekelni, pl. egy esküvőn, hogy a vőlegényt és a menyasszonyt megörvendeztessék.

Mikor, hol és milyen zene tiltott?

Itt azonban nem tiszta már, hogy miután Ráb Huná megtiltotta az éneklést otthon is és lakomákon is, van-e még mindig különbség a hangszeres zene és az éneklés között. A Sulchán áruch (Orách chájim 560:3.) segítségével tekintsük át, pontosan mikor hol és mi tilos!

1.JoszéfKáro rabbi: minden zene tilos a lakomákon

Az első vélemény Joszéf Káro rabbié (1488–1575), a Sulchán áruch szerzőjéé, ami megegyezik Maimonidész (1138–1204) véleményével (uo.): „Ugyanígy a bölcsek elrendelték, hogy nem szabad hangszerkísérettel énekelni. Mindenféle hangszer és mindenféle zeneeszköz tilos. [Ami azt jelenti, hogy a hangszer teljesen tilos, lakomán kívül is.] A borral kísért lakomára szigorúbb előírás vonatkozik, ott már énekelni is tilos, ahogy írva van: „dal mellett nem isznak majd bort”.

2. RöMÁ: szabad keveset zenélni

Erre a RöMÁ (a krakkói MoseI szerlisz rabbi, 1530–1572) idézi, a Turból Rábénu Jáákov (1269?–1343) véleményét, ami szerint tilos hangszeren zenélni, lakomán kívül is, de csak annak, aki annyira megszokta, hogy folyamatosan zene van körülötte, mint a királyok, akik zenével kelnek fel és fekszenek le. Tehát egyszer-egyszer egy kis zene vagy éneklés megengedett, csak annak tilos, akinél már szinte függőséget okozott. De a RöMÁ is elfogadja, hogy ha borra kísért lakomáról van szó, és borivással kapcsolódik össze a zene és az éneklés, az mindenképpen tilos.

3. Istent szabad dicsőíteni zenével

Csakhogy itt egy nagyon fontos engedményt tesz a Sulchán áruch, amit Maimonidész és mások is említenek: „…de egész Izrael szokott borra mondani istendicséreteket, emlékezni az Örökkévaló jóságára”. Ami azt jelenti, hogy ha vallási tartalmú és Isten dicséretéről szól, az nemcsak hogy megengedett, de még akkor is szabad, ha borivás kíséri. Azonban ez az engedély nem vonatkozik a zenélésre, hanem csak arra, hogy bor mellett ilyen dicsérő énekeket énekeljenek. Ehhez még hozzáteszi a végén a RöMÁ, hogy a micva éneklés, például vőlegény és menyasszony házában, hogy őket megörvendeztessék, az sem tiltott.

4. Legszigorúbb vélemény: mindig minden zene tilos

Rábánu Jáákov a Turban még egy véleményt idéz, ami Maimonidész egy responsumában szerepel (Sut HáRáMBáM 2. kötet 224. fejezet Blau kiadásában). Ez egy szigorúbb vélemény, mint az, amit előbb idéztünk a nevében a Misné Torá című könyvéből, ami szerint egyszerűen tilos minden éneklés és zenélés, akár lakomán, akár nem lakomán, akár van bor, akár nincs. A Mágén Ávrahám (uo. 9.) és mások is ezt a legszigorúbb véleményt tekintik követendőnek.

5. Hámöiri rabbi: minden nem negatív zene megengedett

Ezt azonban a provance-i Rábénu Menáchem Hámöiri (1249–1316) kiszélesíti (Bét hábchirá a Gitin traktátushoz 20. oldal) azzal, hogy meg van engedve az Isten dicséretére a zenélés, sőt szerinte lényegében mindenféle éneklés, ami szigorú kereteken belül van, vagyis megtartja a morált és a morális hangulatot, és a szövegnek teljesen pozitív a tartalma, még ha nem is istendicséret, szintén meg van engedve. Véleményének alapja az, hogy szerinte a morálnak a megőrzése minden zenei tilalomnak az alapja, ezért, hanem negatív a tartalma, meg van engedve. Ma lényegében ez az elfogadott vélemény (lásd Jöcháve dáát responsum 1. kötet 45. fejezet).

TEHÁT ÖSSZEFOGLALOM

Tilalomból részleges engedély

A Hámöiri rabbi által megfogalmazott és általánosan elfogadott véleménnyel egy teljes kört tettünk meg. Onnan, hogy a Szánhedrin hiányában nem lehet megbízni abban, hogy a zenélés nem vezet erkölcstelenséghez, továbbléptünk arra, hogy a gyász miatt nem szabad énekelni és zenélni. Innen tovább szigorodott, hogy csak a nehéz fizikai munkához szabad énekelni, majd eljutottunk oda, hogy szabad énekelni és zenélni, és az emberekre van bízva, hogy csak pozitív tartalmú zenét hallgassanak. Érdemes megemlíteni a galíciai származású, Svájcban élt Mordecháj Jáákov Breichs-t (1896–1976), aki szerint (Chelkát Jáákov responsum OC 64:2.) ha nem élőzenéről van szó, hanem felvételről játsszák le, az nem is számít igazi zenének a fenti tilalom szempontjából, és így még inkább állnak rá a könnyítések.

Zene, mint a feszültség ellenszere

Más vélemények szerint (lásd Piszkét suvot 560:11.) a könnyítés oka az, hogy az emberek élete ma elég nehéz és feszült így is. Ahogy meg van engedve a nehéz fizikai munkát végzőknek a zene, úgy meg lehet engedni akkor is, amikor olyan nehéz helyzetben élünk, olyan sok zsidóellenesség és a gyűlölködés, amitől az emberek idegesek.

Szabad-e élő zenét játszani a Carmel étteremben?

Azonban még mindig felmerül a kérdés, hogy a könnyítés vonatkozik-e a lakomákra is. Ezzel a kérdéssel keresett meg tavaly egy londoni rabbi, aki a Carmel étteremben hallott élő zenét a vacsorája mellé, de nem volt benne biztos, hogy ez megengedett-e. Én Hámöiri rabbira hivatkozva azt válaszoltam (a héber nyelvű könyvemben: Ámár RáVÁ responsum 1. kötet 101. fejezet), hogy ha nem negatív a szöveg, akkor meg van engedve az éneklés és a hangszeres zene is, még a lakomán is.

Idéztem emellett egy forrást (idézi a Misná brurá 560. fejezet Sáár hácijon23.), ami szerint a lakoma nem csak egy akármilyen étkezést jelent, még akkor sem, ha isznak mellé egy-két pohár bort. Ezen vélemény szerint a zene tilalma tulajdonképpen az ivászatokra vonatkozik, ahol csak az alkoholfogyasztás a lényeg, ezeken kell vigyázni, hogy hova vezethet a zenélés. Egy olyan lakomán, ami akár ünnepséggel is van egybekötve, ahol az ivás mellett rendes étkezés is zajlik, ott kevésbé kell ettől tartani. Ehhez hozzátettem, hogy ha létezik egy megalapozott vélemény, amely megengedi az élőzenét, akkor miután az étterem tulajdonosai szerint ez növelni fogja a forgalmukat, akkor meg kell nekem ezt engedni, hiszen nincs jogom a másik ember megélhetését nehezíteni egy szigorítással.

Az engedmény csak a gyászidőn kívül érvényes

A fentiek alapján egész évben, a speciális gyászidőszakokon kívül, a Szentély pusztulása feletti általános gyászra való tekintettel zenét hallgatni és énekelni csak akkor lehet, ha az nem negatív tartalmú, főleg, ha nem élő zene, hanem felvételről szól. Azonban mindezek az engedélyek, amikről beszéltünk csak akkor érvényesek, amikor nincs külön oka a gyásznak (lásd Gut sábesz uo.; Rác kácvi – Bömááglé hásáná 2. kötet 15. fejezet; Ari Enkin: Halichot V’halachot 257–259. oldal).

Dédnagymamám testvére, Grünwald Mózes (1853–1910), huszti rabbi könyvében, az árugát háboszem responsumban (OC 68. fejezet) szerepel egy válasz a jánosi rabbinak egy gazdag zsidó kapcsán, akinek az idegeivel volt probléma, és csak akkor tudott megnyugodni, amikor zenét hallgatott. Emiatt egy fonográfot is szerzett magának, és az a kérdés, hogy szabad-e neki megkérni egy nem zsidót, hogy ő kapcsolja be ezt neki szombaton, hogy megnyugodjon. Hétközben ugyanis nincs annyira szüksége a zenére, mert amíg el van foglalva a munkával, addig nem lesz ideges, búskomor, ám szombaton nem elfoglalt. Grünwald rabbi a részletes válasz végén (amiben arra a konklúzióra jut, hogy nagyon nehezen lehetne megengedni a zene bekapcsoltatását) azt írja, nem érti, hogy ha el kell foglalnia magát és akkor nincs szüksége zenére, miért nem tud elfoglaltságot találni magának sábeszre is. Van mindenféle szent könyv, azokat olvasva, tanulva el lesz foglalva és nem lesz szüksége zenére!

Adja Isten, hogy végleg megszűnjön a gyász, felépüljön a Szentély, és akkor minden további nélkül meg lesz engedve a zene mindenkinek. És addig is mindenképpen lehet hálát adni az Örökkévalónak a zenén keresztül!

Oberlander Báruch