A sírkertben nyugvó mártírok
A Klauzál téri játszó kapcsán már írtunk róla, hogy a gettóban a felszabaduláskor mintegy 3000 temetetlen halott hevert, egy részük a Dohány zsinagóga kertjében. Elhantolásuk elsődleges feladat volt. Közülük 2281 halottat a mai sírkertben helyeztek el 24 tömegsírban, a továbbiakat már a temetőkbe vitték ki és egyenként temették el őket.
A sírkertben ma látható kis sírkövek, emléktáblák többségében az ott nyugvók egy részének állítanak emléket. Sokakat azonban nem sikerült azonosítani, nem maradtak hozzátartozóik vagy más ok miatt nincs emléktáblájuk.
A kihajló ágak tetőt képezhetnek
Mivel a templomkert lényegében temetőnek minősül, a kohénoknak nagyon kell figyelniük, amikor a Wesselényi utcán járnak.
Amikor pár éve a Scrantoni Egyetem judaisztika professzora, Marc Shapiro Magyarországra látogatott egy csoporttal, felhívta a figyelmemet arra, hogy a kertben lévő fák akkorára nőnek, hogy ágaik kinyúlnak az utcára, így azok alatt sem szabad elsétálnia a kohénnak. Ilyenkor ugyanis a lombkorona összeköttetést teremt az alatta lévő dologok közt: így, ha valaki elsétál alattuk, az olyan, mintha egy tető alatt lenne a sírokkal, hiába van köztük kerítés (3Mózes 21:1.; Sulchán áruch JD 369:1.).
Köszönet jár a sírkert gondozóinak, akik azóta megfelelően megmetszették a fákat, így a kohénok is meg tudják közelíteni a sírkertet a kerítésen kívülről és járhatnak a Wesselényi utcán.
Áldás a temetőbe lépéskor
A Sulchán áruchban (OC 224:12–13.) le van írva, hogy ha az ember már legalább 30 napja nem járt zsidó temetőben, akkor a belépéskor el kell mondania két áldást, melyek deklarálják az Örökkévalóba, a megváltásba és a halottak feltámadásába vetett hitünket (lásd Zsidó Naptár 5782 173–174. oldal). A törvényhozók között (Nité Gávriél – Ávélut 2. kötet 85:5., 8.) vita van arról, hogy a harmincnapos határidő ugyanannak a temetőnek a meglátogatására vonatkozik, vagy bármilyen zsidó temetőre. Ebben a kérdésben az Álter rebbéé (Széder birchát hánehenin 13:13.) az elfogadott vélemény, miszerint nincs különbség temető és temető között, tehát az áldást akkor kell mondani, ha egyáltalán semmilyen zsidó temetőben nem jártunk a megelőző 30 napban.
Felmerül a kérdés, hogy aki nap mint nap elmegy a Wesselényi utcában a sírkert mellett, annak kell-e áldást mondania, ha ellátogat egy másik temetőbe a harmincnapos határidőn túl.
A válasz ahhoz a kérdéshez kapcsolódik, hogy ha valaki csak messziről lát temetőt, mond-e áldást vagy sem (lásd Böcél háchochmá responsum 3. kötet 40. fejezet). A válasz az, hogy az áldást akkor mondunk, amikor be is lépünk a temetőbe, nem akkor, amikor csak látjuk (NG uo. 9.). Ahogy Schwartz József (1875–1944) bonyhádi dáján írja (Vájicbor Joszéf responsum 34:13.): „Mádon az otthonunkból rá lehetett látni a zsidó temetőre, ám amikor édesapám kiment a temetőbe, hogy imádkozzon a nagyapám [Schwartz Ávrahám Jehudá (1824–1883) korábbi mádi rabbi] sírjánál, akkor elmondta az áldást”. Ezek szerint hiába jár az ember a Wesselényi utcában és látja akár minden nap a temetőt, ha 30 napnál több kihagyás után belép egy temetőbe, akkor áldást kell rá mondania.
Adja az Örökkévaló, hogy mihamarabb, még napjainkan eljöjjön a megváltás!
Oberlander Báruch
