Kedves Gábor!
A bicikli első említése a háláchikus irodalomban Indiából ered: Joszéf Chájimhoz (1835–1909), a bagdadi rabbihoz (aki híres könyvének címéről, mint a „Ben is cháj” ismert), kb. 1901-ben intéztek erről kérdést (Ráv páálim responsum 1. kötet OC 25. fejezet). A kerékpárról, mely a 19. század utolsó évtizedeiben kezdett elterjedté válni, így ír: „kaptam egy levelet Bombayból, hogy van ott egy jármű, aminek két kereke van, de nem állat vagy ember húzza, hanem magától megy azáltal, hogy az ember, aki ül rajta, nyomja. Kérdés, szabad-e ezzel sábeszkor utazni”.
Nagyjából ebben az időben ugyancsak Indiából a pozsonyi születésű Schlesinger Akiva Joszéf rabbitól (1838–1922) is ugyanezt kérdezték (responsum könyve OC 1. kötet 127. fejezet).
A kerékpárral kapcsolatos har-madik háláchikus leírás egy-két évvel későbbről származik Ada és Péterréve rabbijától (ma a szerb határnál fekvő települések) Práger Jáákovtól (1843–1918) ered (Söilát Jáákov responusm 1. kötet 45. fejezet).
Közülük a Ben is cháj volt az egyetlen, aki megengedte a sábeszi biciklizést, bár egyes vélemények szerint később, amikor jobban megismerte a kerékpár működését és használatát, megtiltotta ő is (Jászkil ávdi responsum 3. kötet OC 12:5:4.). Tekintsük át, milyen érveket hoztak fel a rabbik a témában (lásd részletesen Nismát sábát 6. kötet 278. fejezet)!
Az első a szombati cipelés tilalma: ahol nincs éruv, ott csak a magunkra vett ruhánkat és az ékszerünket szabad vinni közterületen (Sulchán áruch OC 301:7.), így biztosan nem szabad biciklivel menni, mert cipelésnek számítana. Tehát mindenképp csak ott merül fel, hogy esetleg szabad használni, ahol van éruv vagy jom tovkor, amikor szabad cipelni.
Egy másik érv, hogy a biciklizés ún. hétköznapi cselekedet (Bécá 25b.). Ez alatt a háláchá olyan cselekedeteket ért, melyek definíció szerint munkának számítanak, de lehet nem munkaként is végezni őket (lásd Keren löDávid responsum 96. fejezet).
A mi esetünkben a bicikli elsődlegesen nagyobb távolságok áthidalására alkalmas, akár a városon kívül is, ami sábeszkor tiltott munka (SÁ uo. 396–397. fejezet), de lehet városon belül is használni.
A harmadik érv azzal állítja analógiába a kerékpározást, hogy nem szabad olyan tárgyat használni sábeszkor, ami tönkre mehet és esetleg meg kell szerelni (ilyen pl. egy hangszer vagy egy több darabból álló lámpa [SÁ uo. 279:7., 339:3.]) Amikor a 20. század elején háláchikus kérdésként felmerült a bicikli sábeszi használata, már általános elterjedt volt a felfújható abroncs használata (elsőként 1889-ben használtak ilyet) így a rabbik úgy vélték: biciklinél félő, hogy a kereke leereszthet vagy defektet kaphat, és akkor újra fel kell fújni, meg kell javítani a kereket.
Azonban az előbb a bicikli kapcsán felsorolt tiltó érveket nem lehet egy tömör kerekű járműre vonatkoztatni, mint pl. egy roller, görkorcsolya vagy egy kismotor, amivel jellemzően nem szoktak kimenni a városból, vagyis nem nagy távolságok megtételére valóak. Mivel ezek inkább gyerekjátéknak minősülnek, a nem felfújt kerekű járgányokkal szabad bár micva vagy bát micva kor alatti gyerekeknek közlekedni éruvval körülzárt helyeken sábeszkor vagy a városon belül jom tovkor (Smirát sábát köhilchátá 2010-es kiadás 16:18.).
Oberlander B
