A rabbi válaszol

Perselyek kalapács alatt

Gyerekkoromban édesanyám minden péntek délután, a sábeszi gyertyák meggyújtása előtt kinyitotta az egyik konyhaszekrényt, aminek a legmagasabb polcán volt körülbelül húsz cödókó persely (jiddisül, a kiejtéstől függően piske vagy puske) elővette valamelyiket, beledobott egy kis pénzt és ment gyertyát gyújtani. A perselyeken fel volt tüntetve, hogy melyik szervezethez tartozott, milyen célra gyűjtöttek vele: a pápai chéder (vallási elemi iskola), a jeruzsálemi árvaház stb. Időről időre a különböző intézmények nevében érkezett egy bácsi, elkérte a hozzátartozó piskét, kis kulccsal kinyitotta alulról, kiürítette, megszámolta és hagyott egy nyugtát, hogy mennyi pénzt vitt el. Később anyukám megváltoztatta a rendszert és mindig csak a piskék mellé tette az adományba szánt pénzt: amikor jöttek valamelyik szervezettől beszedni az összegyűlt pénzt, akkor ebből a kupacból adott oda valamennyit.

A szokást először Ganzfried Slomó (1804–1886) ungvári dáján említi a Kicur Sulchán áruchban (75:2., lásd még Héchál HáBest folyóirat 11. szám 156. oldal), ahol leírja, hogy gyertyagyújtás előtt szokás egy kis pénzt adományozni. Miért pont a gyertyagyújtás előtt? Egyesek szerint mert írva van, hogy ez az időpont nagyon alkalmas a személyes imákra (lásd uo.), és ezért, miután eltakart szemmel elmondták az áldást a gyertyagyújtásra, az istenfélő nők még letakart szemmel szoktak különféle dolgokért imádkozni. A Talmud szerint (Bává bátrá 10a.) mindig előbb kell adakozni és aztán imádkozni, ezért alakult ki így a szokás (Vájvárech Dávid – Cödáká 221. fejezet eleje).

(Azért is fontos, hogy gyertyagyújtás előtt adják, mert amikor a nők meggyújtják a gyertyát, azzal már fogadták a sábeszt, és ezután már nem szabad pénzhez nyúlniuk, ami mukce [Likuté szichot 24. kötet 298. oldal 75. lábj.]).

Az apropója, ami miatt az adományperselyekkel szeretnék most foglalkozni az az, hogy a napokban egy izraeli aukciós oldalon találkoztam a Vasvári Pál utcai zsinagóga egykori piskéjével, ami korábban árverésre került és már elkelt. A persely létezéséről már tudtam régebben, mert Raj Tamás-Szelényi Károly 2002-ben megjelent, A zsidó tárgyak művészete című könyvében (73. oldal) már szerepelt egy pici kis kép az egyik oldaláról. Az aukciós oldal azonban nagyon szép színes képeket közölt, amiken jól látható mind a négy oldala.

A persely elején a zsinagógáról található rajz az első és egyetlen ismert ábrázolása az épületnek a háború előttről, ezen kívül csak egy fotóról tudunk, ami a belső térről készült. A kép alatt a hivatalos elnevezés: „Budapesti Talmud Egylet”, fölötte pedig az általános használt „Schasz Chevra” elnevezés található, alatta egy a Példabeszédekből (4:2.) származó mondat héberül „Ne hagyjátok el a Tórámat!” – ami itt arra utal, hogy ne hagyják abba a Vasváriban történő tóratanulás támogatását. Aztán magyarnyelvű szöveg: „Ne hagyjátok el a 80 év óta fennálló tanházunkat ás templomunkat!”. Mivel az egylet 1842-ben alakult, így az, hogy a szöveg szerint 80 éves, arra mutat, hogy valamikor 1922 után közvetlenül készült a piske a Magyar Fémlemez Ipar Rt-nél.

Az aukciósháznak mindezek ellenére sem helyesen sikerült azonosítania az épületet…

A doboz jobboldalán egy héber idézet található az Atyák bölcs tanításaiból (1:2.), majd a fordítás: „Három dolgon áll a világ, a Tórán, az Istenszolgálaton és a jótékonyságon. Mind e hármat gyakorolja a SCHASZ CHEVRA”. A szemközti oldalon egy további talmudi idézet szerepel: „Nagy a Tóra ereje, mert életet, gyógyulást és boldogságot biztosít az ő támogatóinak”.

A persely hátulján egy hébernyelvű imarészletet közöl, amit a Jeruzsálemi Talmud (Jomá 5:2.) szerint a főpap Jom kipurkor mondott, amikor kijött a Szentek szentjéből, alatta pedig szerepel a fordítása: „Örökkévaló Istenünk óvjál meg irgalmadban e napon és minden napon bajtól, veszteségtől, nélkülözéstől. És ha veszteség határoztatott volna el rólunk, úgy engedd el azt, ezen adomány érdeméért, melyet szent célokra áldoztunk”.

Szerintem a fordítás pontatlan, helyesen úgy hangozna: „És ha veszteség határoztatott volna el rólunk, úgy ez a veszteség csak a micva által álljon elő”, vagyis, annyi veszteségünk legyen csak, amennyiről önként lemondunk, hogy adományba adhassuk.

A persely aljához úgy tűnik, hogy utólag rögíztettek hozzá egy plusz elemet, amivel valószínűleg a kiürítő nyílást zárták le. Az általam ismert piskéknek az alján volt egy rés, amit egy icipici kulccsal lehetett nyitni zárni.

Az ilyen perselyeket általában felakasztották a falra a tetején lévő akasztóval: otthon a konyhában, vagy zsinagógában, boltban jól látható helyen.

Régen a cödokó perselyek nagyon elterjedtek voltak, minden család otthonában többféle volt megtalálható, amibe időről időre egy kis aprót dobtak, azon az elven, hogy sok kicsi sokra megy. A cödókó perselyt, a piskét, történészek szerint Dovber rabbi (1773–1827) a második lubavicsi rebbe találta ki 1815-ben (lásd Igrot kodes – Ádmor háemcái 117. oldal, Héchál HáBest uo. 132–133. oldal) és elterjedt Kelet-Európában majd azon túl.

Milyen szép lenne, ha valahol még fellelhető lenne ennek a perselynek egy másik példánya, ami visszatérhetne a Vasváriba…

Oberlander Báruch