Sok ember kerül az élete során olyan helyzetbe, amit teljesen reménytelennek lát és úgy érzi, nincs tovább értelme a létezésének, mert nem tudja elképzelni, hogy jobb napok várnak rá. Ebben a kilátástalan helyzetben az egyetlen kiútnak az tűnhet számukra, ha véget vetnek az életüknek. Magyarországon 2018-ban 1656-an követtek el öngyilkosságot. Ezzel világviszonylatban a 35. helyen állunk a felmérések szerint. Az öngyilkosság indikátora lehet komoly trauma, de akár a külső szemlélő számára egész kicsinek tűnő dolog is. Vezethet öngyilkossághoz egy súlyos betegség, egy rosszul végződő szerelmi kapcsolat vagy egzisztenciális válság is. Amellett, hogy támogatnunk kell a krízisben levőket, fontos, hogy szem előtt tartsuk a zsidó jog és etika morális útmutatását is és világossá tegyük az öngyilkossággal kapcsolatos vallási véleményt.
Gyilkosság-e az öngyilkosság?
A zsidóság tiltja az öngyilkosságot: ugyanolyan súlyos bűnnek tekinti, mint egy másik ember meggyilkolását, vagyis nem tesz különbséget, hogy az ember a saját életét oltja-e ki vagy egy embertársáét1.
Úgy vélem, az emberek általában azért elnézőbbek és elfogadóbbak az öngyilkosság esetében, mint egy gyilkosságnál, mert a modern etika szerint csak olyan dolgot nem lehet megtenni, amibe a másik fél nem egyezett bele. Azért helytelenítik a lopást, mert az illető nem egyezett bele, hogy átadja a tárgyát, azért elfogadhatatlan az erőszak, mert a másik fél nem egyezett bele a szexuális kapcsolatba és azért tilos a gyilkosság, mert a másik nem egyezett bele a megölésébe. Azonban eszerint a logika szerint a nagykorú ember szuverén joga ezek bármelyikébe beleegyezni, és etikai kifogást nem igazán lehet emelnie, ha a fentiek bármelyike megtörténik vele. Ebből következik, hogy ha valaki öngyilkos lesz, akkor kvázi a saját beleegyezésével végez önmagával, így nem igazán lehet elítélni, legfeljebb sajnálni.
A zsidó etikának azonban más az alapja. A „szeresd felebarátodat”2 és a „ne tégy felebarátodnak olyat, amit nem kívánsz magadnak”3 elvén felül léteznek olyan cselekedetek, amiket önmagukban tilosnak tekint a zsidó jog, függetlenül attól, hogy az adott ember beleegyezett-e vagy sem.
Az élet szentsége egyike azoknak a sarokköveknek, amelyeket mindenáron védeni kell: az életünkről önként sem lehet lemondani. Egy példa erre az a háláchá4, mely szerint, ha valaki megengedi a másiknak, hogy megkínozza őt, akkor annak ellenére, hogy hozzájárult ehhez, mégis követelhet kártérítést, mert ilyet beleegyezéstől függetlenül nem lehet megtenni. Az életről semmilyen körülmények között nem lehet lemondani, és egy gyilkosság súlyát nem lehet azzal enyhíteni, hogy az áldozat saját akaratából történik. Az élet egy abszolút érték és az értékességét semmi nem csökkentheti. Az, hogy mennyire fontos az élet védelme, látszik abból az előírásból, hogy életmentés céljából bármelyik bibliai parancs áthágható5 (három tilalom kivétel ez alól, ezeket még az életünk árán sem szabad megszegni. Ezek a bálványimádás, gyilkosság és tiltott nemi kapcsolatok6)
Önös érdekek az öngyilkosság mögött?
Spira Lázárhoz (1871–1937), a munkácsi csodarabbihoz egyszer egy hányattatott sorsú zsidó látogatott el, hogy a tanácsát kérje. Elpanaszolta, hogy nem bírja tovább szenvedéseit: „Komolyan megfontoltam, hogy véget vetek az életemnek és akkor vége lesz a problémáknak!” – mondta. Erre a rebbe azt válaszolta: „Ki mondta, hogy véget érnek a problémák, ha véget vetsz az életednek? A problémák csak akkor fognak kezdődni, az égi bíróság előtt!” Az, aki hisz a halál utáni életben, tudja, hogy valójában nem áll rendelkezésére az a lehetőség, hogy véget vessen a problémáinak egy öngyilkossággal, hiszen az élet továbbfolytatódik a halál után, és a gondjait csak súlyosbítja ezzel a bűnnel.
Valójában ez nem hit kérdése, hiszen az embernek figyelembe kell vennie azt is, milyen nagy szenvedést fog okozni a halálával a házastársának, a gyerekeinek, szüleinek, testvéreinek, barátainak vagy más szeretteinek. Sokszor az az önző hozzáállás áll az öngyilkosság mögött, hogy az a lényeg, hogy az ember önmaga ne szenvedjen tovább, és nem foglalkozik vele, milyen nagy terhet ró ezzel a környezete lelkére. Pont ellenkezőleg: a családja és a szerettei erejével kell megpróbálnia szembenézni a problémáival és megoldást találni a gondokra.
Az isteni kegyelem határtalan
Az embernek el kell fogadnia, amit az Örökkévaló számára kiosztott, és meg kell látnia a jót az életében. A legkilátástalanabb helyzet is meg tud fordulni, ahogy a mondás tartja: „Az isteni segítség, mint egy szempillantás”1.
Semmilyen helyzetet nem szabad reménytelennek tekinteni, hanem bízni kell az Isten határtalan kegyelmében, amitől egy pillanat alatt minden rossz jóra fordulhat, és nem csak, hogy helyreállhat, ami elromlott, de még jobbá is válhat, mint korábban volt2. „Még amikor az éles kard függ a nyakad fölött, akkor se mondj le az isteni kegyelemről!” mondja a Talmud3. Ne engedje az ember, hogy elveszítse a reményt, mert amíg az megvan, addig még van egy nagy kincse. Akkor lesz igazán szegény, ha ezt is elveszíti.
Az ember élete isteni küldetés
Az ember élete nem az ember sajátja, amivel azt csinál, amit akar. Nem is isteni ajándék, mert Isten nem adta a tulajdonába4, hanem egy isteni küldetés. Az ember a születésével megkapta azt a küldetést, hogy éljen, és igyekezzen az életét a lehető legjobban felhasználni és a legnemesebb célokat elérni vele. Ehhez a küldetéshez nem kéri az Örökkévaló senkinek az előzetes beleegyezését. Ahogy a Talmud fogalmaz5: „a beleegyezésed nélkül születtél meg és a beleegyezésed nélkül fogsz meghalni”. Ahogy az ember nem tudja késleltetni a halált, amikor elérkezik az ideje, ugyanúgy nem is hozhatja előrébb ezt a pillanatot. Amíg él az ember, addig minden pillanatot hasznosan kell kitöltenie és igyekeznie kell tartalmas életet élni a saját és a társadalom javára, amíg a küldetése véget nem ér, amikor Isten magához szólítja.
Miközben foglalkozunk a bajba került ember lelkiállapotával és gondolataival, nagyon fontos a környezetének, a közösség, a barátok, a család felelősségéről is beszélnünk. Felelősségünk van abban, hogy észrevegyük a bajban levőket és támogassuk az elesetteket jó tanáccsal, jó szóval. Szükség esetén gondoskodjunk róla, hogy megfelelő szaksegítséget kapjanak, de sokszor az is elegendő, ha van kinek kiönteni a szívüket. Ezzel sok erőt tudunk adni az ember lelkének, és segíteni visszaállni a boldog élethez vezető útra, hogy beteljesíthesse az isteni küldetést.
Oberlander Báruch
