Kedves olvasónk, György, több a közösségi imával kapcsolatos kérdéssel fordult a rabbihoz. Ezeket válaszoljuk meg a következő lapszámokban. Lássuk a következő kérdést!
Kérdés: Többször előfordul, hogy többen mondanak kádist egyszerre. A közösség általában a leghangosabbra mondja az omént. Baj-e, ha valakinek a kádisára senki nem válaszol?
Válasz: A közeli hozzátartozók kádismondása nagyon fontos, amivel sokat tehetnek az elhunyt lelkéért (lásd SÁ JD 376: 4. RöMÁ; A Sulchán áruch kivonata 26:1.), ezért a gyászolók nagyon komolyan szokták venni, hogy naponta háromszor közösségben imádkozva elmondhassák. Jó, ha a gyászoló vezeti az imát előimádkozóként, de ha ez nem lehetséges, akkor a kádist mindenképpen mondja el (RöMÁ uo.).
Régen az volt az áskenáz szokás, hogy minden kádist csak egy ember mondott. Ennek oka, hogy ez egy szent szöveg, így nem szabad, hogy fölöslegesen hangozzon el (Nité Gávriél – Ávélut 2. kötet 47:1.). Ha egyszerre több gyászoló volt jelen a zsinagógában, akkor egy „hierarchikus” sorrend alapján határozták meg, kinek volt elsőbbsége. Így pl. aki a sivában, a hét gyásznapban van, elsőbbséget élvezett a többiekkel szemben, ahogy az is, akinek aznap volt jorcájtja. Számításba vették, hogy az adott helyen élt-e az illető, hitközségi tag volt-e stb. (RöMÁ uo.; A SÁ kivonata uo. 2–13.)
Ez a szokás azonban mára megváltozott (NG uo. 2.), nem is tudom, hogy még létezik-e olyan közösség, ahol ezt követnék. A SÁ kivonata erről ezt írja (uo. 18.): „Ha több gyászoló is volna jelen, hogy a kádis miatt ne jussanak viszályba és ne perlekedjenek, több közösségben az a szokás, hogy ketten vagy hárman is mondanak egyszerre kádist”. Ilyenkor arra kell figyelni, hogy legyen, aki válaszol ezekre. Például egy nagy zsinagógában ne egymás mellett álljanak a kádist mondók, hanem a teremben szétszóródva, hogy mindannyiuk szavaira legyen legalább két ember, aki válaszol (Káf háChájim 55:32. végén; NG uo. 4.).
Jó, ha egyszerre mondják, mivel ilyenkor a közösség egyszerre tud válaszolni az összesre. Mi a teendő, ha ez mégsem sikerül?
Ha csak pár másodperc az eltérés (toch kdé dibur), akkor az elsőre kell válaszolni és ez vonatkozik majd a többire is. Ha ennél több az eltérés, akkor külön-külön kell felelnie rájuk a közösségnek. Más vélemény szerint ilyenkor az ember válassza ki a kádismondót, akihez fizikailag a legközelebb áll, akire figyel, és neki válaszoljon (NG uo. 5.).
Ha, ne adj Isten, úgy adódik, hogy a közösségben mindenki gyászol és mindenki kádist mond, így senki nem tud válaszolni, az elfogadott (Káf háChájim uo. 31.). Áldott emlékű édesapám sokszor mesélte, hogy a világháború után szinte mindenki egytől egyig mondott kádist a közösségben azokért, akiket a holokausztban elveszített. Előfordult, hogy ezekre a kádisokra csak ők, az Oberlander gyerekek válaszoltak, mert nekik, hála Istennek, mindkét szülőjük túlélte a vészkorszakot.
A kádis lényegében a közösség felhívása a válaszolásra, ezért nem helyes, ha valaki halkan, a többiektől elkülönülve mondja, és így senki nem válaszol rá (NG uo. 41:11.). De van olyan vélemény, amely azt mondja, hogy legyen egy, aki hangosabban mondja a kádist és mindenki vele egyszerre, halkan mondja. Így nem lesz kiabálás, mégis mindenkinek a kádisára érkezik válasz, mert a közösség válasza még arra is vonatkozik, akit nem lehetett hallani, mivel egyszerre hangzott el (Káf háChájim uo. 32.).
Oberlander Báruch
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 11. szám – 2022. december 8.
