A rabbi válaszol

A hatféle ételáldás

A zsidóság egyik alapja, hogy mindenért köszönetet mondunk az Örökkévalónak, amit csak ad nekünk (Maimonidész, Az áldások szabályai 1:1–4.). Így az étkezésre is van áldás, nem is egyféle. Bölcseink úgy döntöttek, hogy az ételek evése előtt a maga neme szerint mondunk különböző áldásokat.

Alapvetően három kategória van, a fán termő gyümölcsöké, mint alma (…boré pri háéc, „ki a fa gyümolcsét teremtette!”), a földön termőé, mint eper vagy a zöldségek (…boré pri háádámá, „ki a föld gyümölcsét teremtette!”) és az egyébé, mint húsfélék vagy a tejtermékek stb. (…sehákol nihjá bidváro, „kinek szavára minden termett!”).

Vannak azonban kivételt képező, különleges ételek, mint a kenyér, mely hiába készül gabonából, s ezért azt gondolhatnánk az első megközelítésre, hogy mint a földön termőkre mondunk áldást, a kenyér azonban egy magasabb szinten áll, ezért külön áldást mondunk rá, melynek a vége: …hámoci lechem min háárec, „aki kenyeret ad a földből”.

Egy másik kivétel szintén a gabona kategóriájában a süteményé, mely, míg a kenyér főételnek, addig a sütemények finomságoknak számítanak, s így másik áldást is kapnak, …boré miné mözonot, „aki mindenféle ételt teremtett!”. A harmadik kivétel pedig a bor, mely szőlőből készül, s ezért gondolhatnánk, hogy a fán termőkre mondott áldással fogyasztjuk, de a különlegessége miatt kap egy külön áldást, …boré pri hágáfen, „aki a szőlő gyümölcsét teremtette!”.

Mindegyik ételáldás úgy kezdődik, hogy Báruch átá Ádonáj Elohénu melech háolám…, „Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, Világ Ura, …”, majd a fentiek szerint fejezzük be, attól függően, hogy mit eszünk.

Az áldások megtalálhatók a Sámuel imája– Zsidó imakönyvben (110., 118. oldal).

Főétel és kiegészítő rész

Az áldásmondás szempontjából két fontos fogalommal kell megismerkednünk, az ikár és a táfel jelentésével. Hogy mi a főétel és mi az, ami a főétel járulékos része, kvázi a „utánfutó”. Ha van egy étel, aminek van egy fő meghatározója, akkor csak arra mondunk áldást, nem mondunk külön a kiegészítő részére is (Sulchán áruch OC 212:1.).

Például ha egy saláta áll föl­dön ­termő és fán termő gyümölcsökből egyaránt, de utóbbi van többségben, így az alma, körte, barack dominál a banánnal szemben, ami egy földön termő gyümölcs, akkor csak a fán termőkre mondunk áldást és elfogyaszthatjuk az egész sa­látát. Ugyanígy, ha például egy pa­radicsomot megsózunk, akkor csak egy földön termőkre mondott áldást mondunk, a sóra külön nem mondunk egy sehákolt.

A fő-főétel

Az előbbi kapcsán azt állapítja meg a háláchá, hogy a kenyér a fő-főétel. Ennek az alapja a bibliában is megtalálható, völechem lö­váv enos jiszád,„…a kenyér pe­dig erősíti a halandónak szívét” (Zsoltárok 104:15.).

Ez tehát azt jelenti, hogy ha akár van egy nagy lakoma, ahol többféle hal, leves, húsétel és mindenféle köret, saláta is van, az mind a kenyéráldás alá fog tartozni, nem kell elmondani a többi ételre az áldását a maga neme szerint (SÁ uo. 177:1.).

Kivétel ez alól a desszert, mert az édesség nem számít az étkezésbe bele, ezt már „nem fedi le” a kenyéráldás, hanem külön mezonot áldást kell mondanunk (uo.).

Pár szó az utóáldásról

Volt a New York-i pápai jesivában egy tanárom, Wéber Benjámin Joszéf zl rabbi, eredetileg Soltvadkertről, aki mindig nagyon mérges volt, hogy „ezek az amerikai fiúk bőségesen étkeznek, de mivel nincs kenyér hozzá, ezért csak egy pici kis utóáldást mondanak. Milyen dolog ez? Egy étkezéshez kell lennie kenyérnek, és aztán egy komoly áldást kell mondani az Örökkévalónak.”

Mire is gondolt hát Wéber rabbi? Az utóáldás egy tórai parancsolat, „És midőn eszel és jóllaksz, áldd az Örökkévalót, a te Istenedet…” (5Mózes 8:10.) Ez az úgynevezett asztali áldás (bencsolás), mely három plusz egy áldásból áll (Sámuel imája 112–117. oldal), melyet akkor mondunk, ha jóllaktunk, azonban ez a kenyérhez kötődik, tehát, ha nem ettünk kenyeret, akkor ezt az áldást nem mondhatjuk el.

Azonban Bölcseink úgy rendelkeztek, hogy a hosszabb, kenyérevés után mondott áldás mellett két másik utóáldás is legyen.Így egy, Izrael hét gyümölcsére (búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya, lásd: 5Mózes 8:8.), valamint az ebből készült süteményre és borra, melyet a Talmud (Bráchot 37a.) úgy nevez, hogy bráchá méén sálos, „az [egy]áldás, mely háromból áll össze”. Azért kapta ezt az elnevezést, mert tartalmazza a szokásos három asztali áldás rövidített változatát (Sámuel imája 118–119. oldal). A harmadik utóáldás, a boré nöfásot pe­dig mindössze három sorból áll (uo. 119. oldal), és akkor mondjuk, ha az előző kategóriákba nem eső étke­zé­sünk volt.

Ezért volt hát mérges Wéber rabbi, hogy sokan úgy ettek egy kiadós ebédet, hogy nem ettek hozzá kenyeret, ezért az egészet elintézték egy rövidke utóáldással…

Oberlander Báruch