A kérdés, amivel a napokban hozzám fordultak, egyszerre aktuális a gázai háború miatt és az elmúlt két hét holokauszt emléknapjai miatt is. A kérdés arról szól, hogy egy izraeli katona, aki Gázában szolgál, mondja-e el az életveszélyből menekültek gomél áldását (birkát hágomél vagy gajmél bencsolás), ha valamennyi időre hazamehet. Cikkünk első felében az áldás általános szabályait tekintjük át.
A gajmél bencsolást az eredeti előírás szerint akkor mondjuk, ha az alábbi négy életveszélyes helyzet valamelyikéből megszabadultunk: súlyos betegség, tengeri utazás, börtön, sivatagi út (Talmud, Bráchot 54b.). De az elfogadott vélemény az, hogy minden más életveszélyes helyzet után is gajmelt bencsolunk (Sulchán áruch, OC 219:9.). Az áldást a tóraolvasáskor kell elmondani.
Betegség
Az askenázi vélemény szerint betegség esetén csak akkor mondunk gomél áldást, ha az nagyon súlyos, életveszélyes állapot volt (uo. 8. RöMÁ). Csak a teljes (RSZ: Széder birkát hánehenin 13:5.), vagy majdnem teljes (Sévet hálévi responsum 4. kötet 152:3., de lásd Divré Jáciv responsum 1. kötet 86:5.) gyógyulás után lehet gajmelt bencsolni. Édesapámmal például egyszer úgy tudatta a szombattartó zsidó orvosa, hogy túl van az életveszélyen, hogy azt mondta neki: Oberlander úr, már mondhat gomel áldást…
Mi a helyzet akkor, ha valaki olyan betegségben szenved, amelyből mivel már egyszer-kétszer visszatért, hiszen feltételezhető, hogy ismét ki fog újulni, még akkor is, ha most teljesen meggyógyult. Ilyenkor a gyógyulást gyógyulásnak tekintjük, a kiújulást pedig egy új betegségnek, és nem mondjuk azt, hogy mivel már többször elmúlt nála, akkor az bizonyíték, hogy nem veszélyes, mivel a visszatérő betegség sajnos gyakran súlyosabb, mint korábban volt. Az első gyógyulásra el kell mondani a gajmelt, és ha később mégis visszatér a betegség, ne adj Isten, akkor az újabb gyógyulás után megint el kell mondania az áldást (SÁ uo. 8. és Mágén Ávrahám 7.).
Utazás
Ahogy a betegség esetén csak a teljes gyógyulás után mondunk áldást, úgy egy utazás után is csak akkor, ha megérkeztünk a szárazföldi úti célhoz. Még akkor is, ha a hajó egy különösen veszélyes viharból menekül meg, másnap nem mondunk gomél áldást akkor sem, ha van minjen és közösségi ima tóraolvasással, mert az utazásnak még nincs vége (Olát támid a SÁhoz uo. 1.).
Van olyan vélemény, hogy ha megáll valahol a hajó és partra szállnak az utasok, akkor már lehet gajmélt bencsolni (lásd Birké Joszéf a SÁhoz uo. 3.). Az általánosan elfogadott vélemény azonban az, hogy erre csak akkor kerül sor, ha elértük az úti célt, és útközben semmiképpen nem mondjuk gojmélt még akkor sem, ha akár három napra megszakítjuk az utazást (a SÁ kommentárjai uo.: Eljá rábá 1.; Misná brurá, Sáár hácijun 1.).
Sok vélemény szerint a repülés után is kell mondani a gomél áldást (Piszké tsuvot 219:4.), de ezt is csak akkor tesszük meg, amikor az úti célhoz értünk.
Utazzunk akár hajóval, akár repülővel, ha a célállomáson kevesebb, mint három napot tartózkodunk, akkor az elfogadott vélemény szerint az egész egy nagy utazásnak számít és csak a hazatértünk után mondunk birkát hágomélt (PT uo. 7.).
Oberlander Báruch
Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 21. szám – 2024. február 1.
