A szokásról rabénu Josuá Ibn Suaib (1280?–1340?, Spanyolország) könyvében (Krakkó 1573, 89b.) olvashatunk, melyben Maimonidész szavait idézi (A megtérés szabályai 3:4.): „Bár az újévi sófárfúvás kifejezetten bibliai parancs (3Mózes 23:24., 4Mózes 29:1.), jelentőségére nézve tanulságos utalásokat nyerünk a Szentírás más helyein is, úgymint: »Ébredjetek alvók álmotokból és szunnyadozók keljetek fel mély alvásotokból és vizsgáljátok meg cselekedeteiteket. Térjetek meg és gondoljatok Teremtőtökre!«”. Ehhez Ibn Suaib hozzáfűzi: „Ebből következik, hogy az alvásból fel kell ébredni. Ez alapján írja a Jeruzsálemi Talmud, hogy az embernek nem szabad aludnia Ros hásánákor, ahogy mondják ott, hogy ha az ember alszik Ros hásánákor miközben ítélkeznek fölötte odafönt, az lustaságra utal, ahogy írva van Jónás történetében (Jonás 1:6.): »Ekkor közeledett hozzá a kormányos mester és mondta neki: mi van veled, hogy mélyen alszol? Kelj föl, szólítsd föl Istenedet, hátha ügyet vet ránk az Isten és nem veszünk el«”.
Rábénu Mose Isserles (1530–1572), a RöMÁ idézi ezt a Sulchán áruchban (OC 583:2. végén): „Szoktak nem aludni Ros hásánákor napközben, és ez egy helyes szokás.”
A szokás lehetséges
magyarázatai
A szokás mélyebb értelmének feltárásához több magyarázat is rendelkezésre áll a rabbinikus irodalomból (lásd Minhág ávoténu uo. 69–72. oldal).
Ibn Suaib rabbi szavaiból az vehető ki, hogy értelmezése szerint azt látjuk Jónás próféta esetéből, hogy amikor baj van, akkor nem lehet aludni, hanem tenni kell a helyzet javításáért. Hasonlóképpen Ros hásánákor, amikor Isten ítélkezik fölöttünk, szintúgy nem lehet aludni, hanem tenni kell a jó ítélet érdekében, spirituális ébredéssel a tóratanulásra és a micvákra.
A RöMÁ (Dárké Mose, OC 583:2.) kicsit máshogy idézi a Jeruzsálemi Talmud szavait: „Aki alszik Ros hásánákor, elalussza a mázálját (szerencséjét)”. Mivel ezt a szokást abban a fejezetben említi a Sulchán áruchban, ahol fel vannak sorolva azok az ételek, amiket újévkor fogyasztunk, jó jelként egy jó évért, ebből az következik, hogy az alvást valószínűleg rossz jelként kell értelmezni. Ugyanis, ha valaki ébren van, Tórát tanul és imádkozik, az egy jó jel egy pozitív dolgokkal teli évre, és ha alszik és nem tesz semmit, az egy rossz, elpazarolt évre mutató jel.
További magyarázatot ír Joszéf Kosman Szegál (1685?–1759) frankfurti rabbi (Nohég kácon Joszéf, Tel Aviv 1969, 270. oldal 16. paragrafus). Eszerint minden embernek van egy spirituális képviselője az égben. Ha az ember alszik és nem tesz semmit, nem igyekszik itt lent, akkor a képviselője, akinek az lenne ezen a napon a feladata, hogy az érdekeit képviselje odafent, ő is el fog maradni az égi bíróságról és nem igyekszik az ember érdekében eljárni.
Alvás sófárfújás után
A Mágén Ávrahám című Sulchán áruch kommentár idézi (uo., lásd még SÁ RSZ 583:8.), amit a híres Jichák Luria rabbi (1534–1572), az ÁrIZáL, a kabbala leghíresebb mestere mondott, miszerint délután már lehet aludni, „mert már felébredt az angyal az ima és a sófárfújás által.” Ennek alapja az a hagyomány, hogy a sófárfújás pillanata indítja az új évet, ahogy a Midrás (Vájikrá rábá 29:3.) írja: „ekkor Isten átül az ítélet trónjáról az irgalom trónjára”. Ezért, amikor a sófárfújás megtörtént, már nem kell rossz jeltől tartani.
Felmerül a kérdés, ha már délelőtt megfújták a sófárt, akkor lehet-e már akkor aludni, de erre nincs egybehangzó válasz (lásd Minhág ávoténu uo. 74. oldal).
Oberlander Báruch
