Kedves Miklós!
A hagyomány szerint Istennek hét olyan szent neve van, amelyet tilos fölöslegesen szánkra venni, vagy feleslegesen leírni. Ezek közül is a legszentebb név az úgynevezett négy betűs istennév, a tetragrammaton (ה-ו-ה-י). Isten nevei egy-egy tulajdonságát fejezik ki, ez a név pedig kifejezi a „teremtő Isten” attribútumát és azt, hogy Isten az idő felett áll, ugyanis a négy betűből kirakható mind a három létidő.
A hagyomány szerint ezt a nevet még az imádkozás vagy Tóratanulás során sem vesszük a szánkra, egyedül a kohén gádol, a főpap mondta ki az év legszentebb napján, jom kipurkor, a Szentélyben. A név szentségére való tekintettel tehát nem úgy ejtjük és olvassuk a nevet, ahogy az le van írva, hanem ehelyett Ádonájnak, azaz Úrnak olvassuk a tetragrammatont.
Ez az oka, annak, hogy a zsidó fordításokban mégiscsak a név valódi jelentését – az időfelettiséget – jobban kifejező Örökkévalót írunk, mintsem hogy az „Úr” nevet használjuk. Egyes vélemények szerint azért is inkább ez a kifejezés vált elterjedté, mivel így jobban megkülönböztethető a keresztény fordításoktól, amelyekben az „Úr” formulát használják leginkább.
Üdvözlettel
Köves Slomó
