Múlt héten a saját bőrömön tapasztaltam meg mindezt. New Yorkba készültünk a feleségemmel Gitty lányunk eljegyzésére. Mivel szerettük volna a közösségünkkel tölteni a Purimot, kénytelenek voltunk péntekre halasztani az utazást. A tervek szerint a sábeszt édesanyámnál töltöttünk volna Gitty-vel együtt.
Az időjárási körülményeket figyelembe véve Párizson keresztül utaztunk és gondoskodtunk róla, hogy ott is legyen szállásunk, ha elakadnánk. Azonban gond nélkül eljutottunk New Yorkig, ahol azonban a gépünk nem tudott a hóvihar miatt leszállni. Tájékoztattak bennünket, hogy Detroitba irányítanak bennünket. Mivel ott él a feleségem egy unokatestvére, nem aggódtunk a változás miatt. Csakhogy kiderült: Detroitban nem engednek bennünket kiszállni, a gépen ülve kell majd megvárnunk a vihar elültét, hogy New Yorkba repülhessünk.
Hamar kiderült, hogy összesen nyolc szombattartó zsidó utazik a gépen (azonnal whatsapp csoportot is alakítottunk az információáramlás megkönnyítése érdekében…), és engem kértek fel, hogy rabbiként képviseljem a csoportunkat.
Rögtön eszembe jutott feleségem anyai nagyszüleinek, a Steinmetz családnak az esete, akik Debrecenből Budapestre menekültek, ahol bujkálva élték túl a háborút, majd Bécsen keresztül az USA-ba emigráltak 1952 elején. A hajójukon utazott az akkori izraeli főrabbi, Yitzhak Halevi Herzog (1888–1959). (A hajó másik híres utasa Winston Churchill volt.) A hajó pont sábeszkor kötött ki New Yorkban. Csakhogy, háláchikusan olyan volt ez számukra, mintha több mint 960 méternyire elhagyták volna szombaton a városukat, amely esetben nem szabad tovább menniük (SÁ uo. 405:1.). Így nem tehettek mást, minthogy a hajón Herzog főrabbi gyönyörű szép lakrészén üldögélve várták ki a szombat végét.
Először úgy tűnt ez alapján, hogy mi sem fogunk tudni leszállni a gépről, ha New Yorkba már sábeszkor érkezünk (a személyzet közölte, hogy akkor a rendőrség fog kötelezni minket a gép elhagyására), de szerencsére eszembe jutott, hogy különbség van a hajó és a repülő között, hisz ha a repülő már sábesz bejövetele előtt a levegőben, a „senki földjén” utazik, akkor ha egy lakott területen landol, az egész városban lehet bármennyit sétálnia az utasoknak (Nötivot sábát 45:15., lásd még Émek hatsuvá responsum 7:26.). Eközben kiderült az is, hogy New Yorkban van olyan szervezet, mely kóser ételt juttat azoknak, akik sábeszre a reptéren ragadnak, így értesítettük őket, és azt is ellenőriztük, hogy 3,5 óra alatt el tudnánk sétálni édesanyámhoz a reptérről.
Ezzel párhuzamosan Detroitban is felkészültek a fogadásunkra. Leszállás után a pilótafülkébe hívtak, ahol a légitársaság képviselőivel és a pilótával egyeztettem, akik mind nagyon segítőkészek voltak. Meglepő módon a sábeszi törvényeket ismerték, és nekem csak a sábesz bejövetelének New York-i és detroiti idejét kellett megmondanom, és hamar nyilvánvalóvá vált, hogy – mivel New Yorkba indulnunk egyelőre nem biztonságos – az egyetlen megoldás, ha mégis mindenki leszáll a gépről és a szombattartó utasok a városban maradnak. Az utasok is megértőek voltak – egyikük elmesélte nekem, hogy hét évig segített szombatonként egy zsidó családnak, így aztán teljesen megérti, hogy ez a helyes megoldás.
Így is történt, és a detroiti lubavicsi közösségnek hála, nagyon szép, tartalmas sábeszt töltöttünk a városban.
Oberlander Báruch
