Kedves Laci!
A haj és szakáll megtépése régen egy formája volt annak, hogy kifejezzenek valami nagyon fontos, megrázó érzelmet, ahogy Ezránál olvassuk (Ezra 9:3., 5.): „S midőn hallottam e dolgot, megszaggattam ruhámat s köntösömet s kitéptem fejem és szakállam hajából s ültem eliszonyodva”. A Tórában (5Mózes 14:1.) azonban tilalom van arra, hogy gyászban megtépjük a hajunkat – ebből látjuk, hogy ez a környező népeknél elterjedt gyászforma volt, de a zsidók között nem.
Eszter könyvében (4:1., 9.) találjuk a másik kérdés említését, hogy Mordecháj felvette a zsákruhát, amikor Hámán gonosz tervét hallva imádkozott. Ugyanígy Dávid király is írja (Zsoltárok 30:12., 35:13., 69:12.), hogy felveszi a zsákját imára. Amikor Jónás proféciája után a király gyászt hirdetett, akkor „Ninive lakosai pedig hittek Istenben, böjtöt hirdettek, és apraja-nagyja zsákot öltött” és imádkoztak (Joná 3:5–6., 8.), Isten pedig rájuk figyelt: „Isten pedig látta, mit tettek, hogy abbahagyták gonosz viselkedésüket, s így meggondolta Isten a veszedelmet, amit rájuk akart hozni, és nem tett úgy” (uo. 10.). A Talmud (Táánit 15a.) a megfogalmazásból (ti. nem az van írva, hogy „látta a zsákruhát”, hanem az, hogy „látta, mit tettek, hogy abbahagyták gonosz viselkedésüket”) azt vezeti le, hogy nem az öltözéket kell hangsúlyozni ilyenkor, amit bárki magára vehet, hanem inkább teljes szívvel kell megtérni. Szerintem e talmudi tanítás alapján maradt el véglegesen a zsidóságban a zsákruha öltés szokása.
Üdvözlettel:
Oberlander Báruch
