Kedves Zsolt!
Az Ámidá, vagy ahogy régiesen szokták fordítani a Főimádság, az imádkozás központi eleme. Amikor mondjuk, olyan, mintha közvetlenül Isten előtt állnánk és szemtől szembe adnánk elő neki a kívánságainkat. A hétköznapi Ámidá 18+1 áldásból áll (Sámuel imája – Zsidó imakönyv 57–69. oldal), amiből az első három a bevezető rész, utána jönnek a kéréseink, majd a három záró áldás. Hasonló ez ahhoz, mintha egy uralkodó elé járulnánk, akkor is úgy illik, hogy először köszöntjük őt, elmondjuk, hogy milyen nagyra becsüljük és mennyire jóságos, aztán adjuk elő a kívánságainkat, amiért érkeztünk, majd búcsúzás előtt megköszönjük a lehetőséget és megint dicsérő szavakkal illetjük (Talmud, Bráchot 34a.). Így tehát, az első és az utolsó három áldás, ami dicséretekből áll, egy egységnek számít, a közbeesőkben pedig a kívánságainkat soroljuk fel. Mivel ez egy személyes audiencia az Örökkévalóval, ezért nem szabad megszakítani (RSZ Sulchám áruch 104:1.): onnantól, hogy belekezdtünk odáig, hogy befejezzük, halkan, állva, összezárt lábakkal mondjuk el az egészet.
Az első és az utolsó három áldás egy-egy egységnek számítanak, hisz azokban nincs kérés csak dicséret, ezért, ha hibásan mondtuk el valamelyiket, akkor meg kell ismételni az egész egységet. Pl. ha a tíz bűnbánó napon nem úgy fejeztük be a harmadik áldást, ahogy ekkor kell, vagy nyáron kértünk esőt, amit nem kellene, akkor az egész hármas egységet újra kell kezdeni. Ha azonban a közbeeső áldásoknál hibáztunk, akkor csak az adott áldás elejéig kell visszamenni (SÁ uo. 114:4., 8.).
Az Ámidát alapesetben megszakítani nem szabad semmiképpen. Ha például csörög a telefon, nem lehet felvenni stb. Ha azonban valami olyan helyzet áll elő, ami annyira elvonja az ember figyelmét, hogy lehetetlenné teszi az imádkozást, mint például nagy zaj, ami egy nyitott ajtón át behallatszik, akkor a zavaró helyzetet a legrövidebb úton meg lehet szüntetni, így pl. oda lehet menni és becsukni az ajtót. Ilyenkor is igyekezni kell, hogy az imádkozást a lehető legkevésbé szakítsuk meg, ne forduljunk pl. el a keleti iránytól és ne szólaljunk meg (lásd erről írásom: Heárot ubiurim folyóirat 991. szám 61–70. oldal).
Ha valaki mégis megszakította az Ámidát azzal, hogy „kibeszélt” belőle, akkor, ha a nyitó vagy a záró egység során szólalt meg, az egység elejétől kell ismételni, ha valamelyik közbülső áldásnál, akkor csak annak az áldás elejétől. Ez a lehetőség azonban csak abban az esetben áll fenn, ha nem szándékosan szólalt meg, vagy mert nem tudta, hogy nem szabad „kibeszélni”, vagy pl. ösztönösen felkiáltott. Ha tudatában volt, hogy nem szabad és mégis szándékosan megszólalt, akkor bárhol járt is, a legelejéről kell kezdeni az egész Ámdiát (SÁ uo. 104:4., 114:9.).
Mindez arra az esetre vonatkozik, amit kérdezett, ha tényleg csak egy pillanatra szakadt meg az ima. Ha olyan hosszú volt a megszakítás, amennyi idő alatt a saját tempójában el tudta volna mondani (lásd SÁ uo. 65:1.) az egész Ámidát az elejétől a végéig, akkor mindenképen a legelejéről kell kezdeni az egészet (SÁ uo. 104:4.).
Bár nem szabad kézzel-lábbal sem jeleket adni az Ámidá elmondása közben (lásd SÁ uo. 63:7.; Misná brurá 104:1.), de ha mégis megtörtént, akkor az nem számít megszakításnak, nem kell miatta újra mondani semmit (lásd Sááré tsuvá 104:1.).
Ettől eltér a háláchá az imarend más részeinél, ahol szintén nem szabad megszakítani az imádkozást:
– Ha a pszuké dözimrá alatt (Zsidó imakönyv 33–48. oldal) szólalt meg, akkor nem kell megismételnie, hanem onnan kell folytatni, ahol abbahagyta (Háláchá brurá 4. kötet 8. oldal).
– Ha Smá Jiszráél és áldásai közben „beszélt ki”, akkor ugyancsak a megszakítás hossza határoz: ha röviden szólalt meg, akkor folytathatja onnan, ahol abbahagyta. Azonban, ha olyan hosszan foglalkozott mással, hogy az alatt az elejétől a végéig el tudta volna mondani az egész áldást vagy a Smá adott fejezetét a háromból, akkor a megszakítás okát kell vizsgálni. Ha kényszerhelyzet volt, ami miatt nem is tudta volna folytatni az imát, akkor az adott áldás vagy fejezet elejétől kell kezdenie, ha pedig nem kényszerhelyzet volt, akkor onnan folytatja, ahol abbahagyta (SÁ uo. 65:1.).
Üdvözlettel:
Oberlander Báruch
