Előző héten a közismert péntek esti, angyalokat köszöntő dallal, a Sálom áléchemmel kapcsolatban felmerülő kérdéseket kezdtük el vizsgálni. Most pedig átterünk az utolsó, legtöbb kérdést felvető versszakra.
A búcsúzással elküldjük őket?
A negyedik versszak, amiben elbúcsúzunk az angyaloktól: „Távozzatok békén…”, szintén kérdéseket vet fel. A korábban említett Jáákov Emden rabbi ezt is kifogásolja, mondván, „miért kell elküldeni őket, nem lenne jó, ha itt maradnának vigyázni ránk?” – kérdezte. Azt a választ adta, hogy talán félünk tőlük, és attól tartunk, hogy ha nem fogunk rendesen viselkedni, akkor az angyalok mérgesen távoznak majd [lásd 2Mózes 23:21.] és ezt megelőzendő időben elbúcsúzunk tőlük”. Emden rabbi – mivel ezt a mentegetőzést nem érezte kielégítőnek – ezt a versszakot is kihagyta inkább, de hozzáteszi, hogy tulajdonképpen hasonló szöveg van Ábrahámnál is, amikor azt mondja az angyaloknak (1Mózes 18:5.): „És én hozok egy darab kenyeret… azután tovább menjetek (mehettek?)”. A CháTáM Szofér is kifogásolja hasonlóan (Ál háTorá 3. kötet 123. oldal).
Ezt a versszakot mások mellett Chájim Halberstam rabbi (1797–1876), a cánzi rebbe, Teitelbaum Jekutiél Jehudá (1808–1883), a máramarosszigeti rabbi és Dukes József pozsonyi rabbi (1792–1846) is kihagyta (Boné Cánz folyóirat 4. szám 48. oldal; Likuté MáHáRICH 2. kötet 26b.; Ávné bét hájocér 81b.).
Mások a dilemmát azzal oldják fel, hogy egy kis módosítással éneklik: a םכתאצ („Távozzatok…”) helyett, םכתאצב, „Amikor távoztok”-ot énekelnek (lásd lásd Hánhágot kábálijot bösábát 297. oldal). Azonban a cánzi rebbe fia, Jechezkél Srágá Halberstam rabbi (1815–1898), a szreniawa-i rebbe másként oldotta meg a nehézséget: hozzátett egy szót: םכאובו םכתאצ, „Távozzatok és jöjjetek vissza békében…”. Vagyis nem elküldjük az angyalokat, hanem egy bibliai kifejezésre való utalással („Áldott leszel jöveteledkor és áldott leszel elmeneteledkor” – 5Mózes 28:6.) búcsúzik az angyaloktól.
Az időt értékelni kell
Joszéf Jichák Schneersohn rabbi (1880–1950), az előző lubavicsi rebbe nevében hallottam két történetet. Az egyikben azt mondta, hogy innen tanuljuk, hogy mennyire kell értékelni az időt. Abban a másodpercben, ahogy az angyalok befejezték a dolgukat az áldás átadásával, kétségen kívül már azonnal el is mennek… (lásd Torát Menáchem 58. kötet 96. oldal, 62. kötet 176. oldal).
A másik ahhoz kapcsolódik, amivel a lubavicsi rebbék kitűnnek más haszid rebbék közül. Más haszid rebbéknél nagy tist, nyilvános szombati étkezést tartanak, amin a haszidok jelen vannak, figyelik az étkezést, ami alatt a rebbe egy rövid tanítást is tart. A haszidok nagy kiváltságnak érzik, ha a rebbe ételmaradékából, a sirájimból tudnak kóstolót szerezni. A lubavicsi rebbéknél azonban az étkezés családi környezetben történt és nem volt sirájim. A történet főszereplője egy jesiva bócher, aki segédkezett a rebbénél és arra gondolt, hogy ha eléggé elhúzza az időt, akkor meg fogja tudni nézni a szombati étkezést. Amikor a rebbe látta, hogy minden áron szeretne maradni, akkor magához hívta és azt mondta: „nem furcsa, hogy az angyaloktól elköszönünk a Sálom áléchem végén? Ez arra mutat, hogy amikor étkezünk, akkor csak azok legyenek jelen, akik oda tartoznak, még angyalok se!”.
Furcsa, hogy több forrás említi, hogy az Álter rebbe imakönyvéből hiányzik a negyedik versszak, de ez nem igaz (lásd pl. Likuté MáHáRICH uo.).
Végezetül érdemes hangsúlyozni a félreértés elkerülése végett, hogy a fentiek ellenére a teljes dal éneklése az elterjedt szokás szinte az egész zsidóságban, legalábbis az askenázoknál, haszidoknál és nem haszidoknál egyaránt. Adja Isten, hogy megkapjuk az Örökkévaló áldását, amit az angyalok hoznak nekünk és be is teljesüljön! Gut sábeszt kívánok mindenkinek!
Oberlander Báruch
