Amikor kitört a háború Ukrajnában, rögtön aktívan bevonódtam – na nem a harcokba, hanem a háláchikus kérdésekbe, mivel már ekkor elkezdtek záporozni a kérdések ukrajnai rabbikollégáktól. Hiszen még ilyen félelmetes helyzetben is, amikor az ember felkészül a legrosszabbra és magával ragadja az aggodalom, felvetődnek különleges háláchikus kérdések, amelyekre gyorsan kell megoldást találni. A háláchá – ahogy már sokszor láttuk – nemcsak békeidőben ad útmutatást, hanem háborús helyzetekben is. Folytatjuk sorozatunkat, amelyhez ukrajnai rabbik hozzám intézett kérdéseiből válogatok.
A múlt hetihez hasonlóan ugyancsak a meneküléshez kötődik a harmadik típusú kérdés, melyet menekülők két csoportja kapcsán tettek fel nekem.
Az egyik csoportnak Ungvárra kellett megérkeznie szombat délelőtt. Itt ételt kellett küldeni nekik, hogy a hosszú út után legyen mit enniük. A másik csoportban várandós anyák voltak, akiket Varsóba menekítettek szintén a szombat folyamán.
A kérdés mindkét esetben az volt, meddig utazhatnak, hiszen a szombatszegés megengedett menekülés miatt és megérkezésükkor milyen ellátást lehet nyújtani nekik. Emellett a Varsóba tartó csoport szervezői azt kérték, hogy a rabbi folyamatosan legyen velük telefon kapcsolatban addig, amíg meg nem érkeznek a varsói szállodába.
Arra, hogy meddig utazhatnak, nehéz objektív választ adni, hiszen senki nem tudja, mennyire lesz kiterjedt a háború, meddig érnek el a frontvonalak, hol lesznek biztosan biztonságban. Alapelv, hogy meneküléskor olyan messzire szabad utazni, ahol már biztonságban érzi magát az ember. Az ukrán-magyar határ közelében, de még az ukrán oldalon fekvő Ungvárig elutazni tehát biztosan szabad volt a háború első szombatján, így nem volt akadálya, hogy addig utazzanak a menekülők. Emellett, amikor megérkeztek, el szabad őket látni étellel, aminek szállítására nem-zsidót kell megkérni.
Más a helyzet, ha valaki már elhagyta Ukrajnát. A határt átlépve már elvileg megszűnik a veszély. Elfogadható, hogy nem biztonságos közvetlenül a határon maradni, így biztosan megengedett 50-100 km-t utazni még. Azonban Varsó ennél jóval messzebb van az ukrán határtól, odáig eljutni már nem számíthat életmentésnek. Ebben a helyzetben ajánlatosabb volt megszállniuk egy szállodában pl. 100 km-re a határtól, ahova nem-zsidók segítségével szállíthatnak nekik ételt Varsóból, és a szombat kimenetele után folytatni az útjukat. A rabbinak addig szabad velük telefonkapcsolatban lenni, amíg átlepik a határt, illetve amíg szükség van a segítségére ahhoz, hogy biztonságba kerüljenek.
Összességében azt látjuk, hogy ha életmentésről van szó, akkor sábeszkor is olyan, mintha „hétköznap lenne” (Maimonidész, A szombat szabályai 2:2.), de fölöslegesen szombatot szegni akkor, amikor már nem áll fönn a veszély, nem szabad.
Itt is fontos hangsúlyozni, hogy minden helyzetet egyenként kell mérlegelni, felmérve, amennyire lehet, hogy meddig van életveszély és honnantól van biztonság, ahol újra érvénybe léphet a szombat. Tragikus példa erre néhány lubavicsi fiú esete, akiknek 1948-ban sikerült megszökniük a Szovjetunióból és átlépni a határt Románia felé. Mivel ez szombaton történt, a határ után nagyjából egy-két kilométerrel megálltak. Csakhogy még mindig túl közel voltak a határhoz, a határőrök elkapták őket és visszaküldték a Szovjetunióba (Pöilut choce gvulot 1. kötet 292. oldal). Végül 25 évvel később szabadultak csak onnan.
Adja az Örökkévaló, hogy mihamarabb véget érjen a háború és ukrajnai testvéreink biztonságban visszatérhessenek otthonaikba.
Oberlander Báruch
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 28. szám – 2022. március 17.
