A test és a lélek szerves egységet alkotnak. Csakúgy, ahogy a lelket ért hatások testi folyamatokat stimulál(hat)nak, így testi, fizikai behatások is elindíthatnak lelki folyamatokat.
Szakismeret és tapasztalat híján – minden szkepticizmusom mellett – nem tartom kizárhatónak, hogy mágneses stimulálásnak hatása lehet az ember agyműködésére, hangulatára.
Itt valójában számomra az a kérdés, hogy ilyen jellegű kísérlet, és az arról szóló, félrevezető üzenetű „beszámolók” képesek-e az emberek gondolataira, hitére hatni? Tartok tőle, hogy nem véletlenül van ilyen nagy sikerük, ugyanis azt sugallják, hogy az Istenbe vetett hit nem valamilyen észérvekkel is alátámasztható belső meggyőződés, hanem egy aktuális hangulatfüggő babona, amelynek semmilyen objektív támpontja nincsen.
A judaizmus lényegi tanítása azonban, hogy az Istenbe vetett hit nem csak egy belső emóció, hanem egy a kognitív gondolkodással is alátámasztható megállapítás. A zsidó filozófia érvelése szerint, ha csak a logikai gondolkodásra hagyatkozunk, akkor is lényegesen logikusabb Isten létét elfogadni, mint elutasítani.
Az istenhitben nem azért vagyunk hajlamosak kételkedni, mert az irracionális, hanem vagy azért, mert az Istenhit erkölcsi felelősséggel is jár, vagy azért, mert eleve nem foglalkoztunk a témával eleget ahhoz, hogy az érveket kellő mélységgel megismerjük.
Nem véletlen, hogy a héber hit szó „emuná” „gyakorlást”, „edzést” is jelent. Az erős hit előfeltétele, hogy ebben a témában ne bízzuk magunkat pillanatnyi hangulatunkra, környezetünk normáira és szlogenekre. Hanem szellemi aktivitást nem kímélő módon mélyüljünk el a téma filozófiai és gyakorlati mélységeiben, és ezáltal edződjünk rá a hitre.
Köves Slomó rabbi
