Kedves Anna!
„Az Izraelt sújtó terrorhullám újra meg újra borzalmas helyzetbe hozza az ártatlanokat. Olyan helyzetbe, amiben nincs jó megoldás, csak kevésbé rossz. Minden kioltott élet veszteség, ám az izraelieknek, mint bárki másnak, joguk sőt kötelességük megvédeni magukat.” – ezzel a gondolattal zártam 2015. novemberében a Szabad-e terroristára lőni című kétrészes írásomat (Gut sábesz magazin, 18. évf. 7-8. szám). Röviden felidézném ennek az összefoglalónak a gondolatmenetét:
- Az önvédelem Talmudi alap-
elve: „ha valaki meg akar téged ölni, előzd meg és öld meg te őt!” (Szánhedrin 72a.) - A zsidóságban 2000 éve, mióta a Nagy Szánhedrin nem ülésezik, nem lehet testi fenyítést vagy halálbüntetést kiszabni (Ávodá zárá 8b., Römá a Sulchán áruch, Chosen mispát 425. fejezet elejéhez).
- A megtámadottnak lehetőleg úgy kell védekeznie, hogy ne okozzon sérülést a támadónak, például meneküljön el. Ha ez nem lehetséges, akkor ne okozzon halálos sérülést, de ha azt látja, hogy csak úgy tudja magát megvédeni, hogy megöli a támadót, akkor az is engedélyezett (SÁ uo. 1., 4.).
- Ha azt látja valaki, hogy egy ártatlan embert veszélyeztet valaki, akkor meg kell védenie (SÁ uo.) a fenti alapelv betartásával.
- A háláchá szerint az önvédelemnek addig van helye, amíg a támadó nem követte el a bűntettet. Ha már elkövette, pl. leszúrta az áldozatát, onnantól nem önvédelemről van szó és a bíróság dolga ítélkezni (lásd SÁ, Chosen mispát uo. 3.).
A kérdéses esetben a bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a terrorista közvetlen veszélyt jelentett volna. Mivel az eset körülményeinek megállapításában nem vagyok kompetens, ebből a tényállásból indulok ki. Így a kérdés az, hogy szabad-e valakit azért megölni, mert a későbbiekben veszélyt jelenthet.
A háláchá egyértelműen leszögezi, hogy életmentés céljából meg szabad szegni a vallási törvényeket, de csak akkor, ha a veszély már létezik. Egy jövőbeli esetleges veszély miatt nem szabad megszegni a törvényt (Nodá biJhudá responsum, tánjáná, Jore déá 210. fejezet). Például ismert, hogy a kohénoknak nem szabad holttest közelébe menni, mert az tisztátalanná tenné őket (3Mózes 21:1.). Felmerül a kérdés, lehet-e egy kohénból orvos, tudva, hogy legalábbis a tanulmányai során az anatómia ismeretek megszerzéséhez holttesteket kell majd boncolnia. Felmenthető-e a kohénokra vonatkozó szabályok alól annak reményében, hogy később, az egyetem elvégzése után, orvosként majd életeket menthet? A válasz az, hogy nem, mert az életveszély elhárítása az itt és most zajló veszélyes eseményekre vonatkozik, nem pedig a jövőben talán felmerülőkre (lásd még Igrot Mose responsum, Jore déá 2. kötet 151. fejezet, 3. kötet 155. fejezet).
Ugyanez áll a mi esetünkre – egy jövőbeli esetleges veszély nem jelent mostani önvédelmet, így nem lehet erre hivatkozva elvenni egy életet. Gondolkozhatunk úgy, hogy ez a terrorista, akinek most nem sikerült halálos támadást véghez vinnnie, biztos veszélyt jelent a jövőben, mint egy időzített bomba (lásd Encyclopedia of Jewish Medical Ethics [héber] 2. kötet 83. oldal). Azonban ebben az esetben van más lehetőségünk a jövőbeli bűn megakadályozására (ti. bíróság elé állítani és börtönbe zárni), így ebben az esetben sem szabad a terroristát megölni (lásd fent 3. szabály). Egy magánember – legyen civil, vagy katona – nem veheti kezébe a bíráskodást és nem hozhat, nem hajthat végre saját hatáskörében halálos ítéletet.
Oberlander Báruch
