Tisztelt Vezetőség!
Minden zsidónak „jár”, hogy zsidó neve legyen, amit ideális esetben születése után rövid idővel meg is kap. Ilyenkor a szülők döntenek a gyerek nevéről és azt ki is hirdetik a lányok esetében a tóraolvasások (lásd A rabbi válaszol 1. kötet 63. fejezet eleje), fiúk esetében a körülmetélési szertartás folytatásaként (lásd uo. 2. kötet 26. fejezet).
Sajnos napjainkban sok zsidó van Magyarországon is, aki születésekor nem kapott héber nevet. Ez azonban az ember élete során bármikor orvosolható: van lehetőség akár felnőttként is dönteni erről, és felvenni egy héber nevet, amit az illető magának választ. Ezt ugyanúgy, mint az újszülöttnél, kihirdetik, és onnantól ezt a nevet viselheti. Azonban a névadásról kiskorú esetén a szülő, felnőtt esetében pedig csak ő maga dönthet, másnak nincs joga elnevezni őt az akarata és beleegyezése nélkül.
Rábénu Áser (1250?–1327), akit leginkább a ROS mozaikszóból eredő nevével ismert, beszél egy emberről, aki annyira szégyellte, hogy az apja kitért, hogy felvett egy kitalált apai nevet a valódi helyett, és ezt használta pl. amikor felhívták a Tórához. Később el szeretett volna válni és a válólevélen ezt a kitalált apai nevet akarta használni. A ROS azonban úgy döntött (Sut háRos 17:12.), hogy az ember csak a saját nevét változtathatja meg, az apjáét nem, így a válólevélben nem használhatja a kitalált nevet. A véleményét idézi a Sulchán áruch (EH 129:10. lásd még Oholé sém 1:3.).
Schreiber-Szofér Mose (1762–1839) pozsonyi rabbi még ehhez hozzátette (Chátám Szofer responsum EH 2. kötet 17. fejezet), hogy ha senki már nem ismeri őt az apja valódi nevével, akkor azzal sem írhat válólevelet, amíg ismertté nem teszi. Egyetlen lehetősége az, hogy visszaveszi apja valódi nevét, azt használja 30 napon keresztül, ami idő alatt legalább háromszor fel kell hogy hívják a valódi apai nevével a Tórához. Így ez a név eléggé ismert lesz ahhoz, hogy érvényes válólevelet tudjon ezt viselve adni.
Egyetlen eset kivételével egy halottnak nem lehet zsidó nevet adni. A kivétel az, ha chász vösólem, Isten őrizzen, egy kisbaba még a névadása előtt meghal. Neki ilyenkor, temetésekor adnak nevet a szülők, azért, hogy „Isten emlékezzen meg róla és keljen fel a halottak feltámadásakor” (SÁ JD 263:5.). Fontos kiemelni, hogy egy elhunyt újszülött még semmilyen nevet nem kapott, márpedig jár neki az elnevezés, ráadásul a szülőknek joga van gyermekük számára nevet választani és kihirdetni azt. Ez azonban nem áll a kérdésben említett esetre, hiszen ő nagykorú, és már használt egy (polgári) nevet.
Aki tehát úgy, mint esetünkben, felnőttként, de zsidó név nélkül hunyt el, annak halála után – vagyis a beleegyezése nélkül – senki nem tud zsidó nevet adni. Ezt sajnos korrigálni már nem lehet. Ha vele kapcsolatban valaki mondjuk a kitalált Áron nevet használná, akkor az egyáltalán nem kapcsolódna hozzá. Ezt az itt maradottaknak – ha szívfájdalommal is, de – el kell fogadniuk, és az elhunyt által egész életében viselt polgári nevet használni a temetési szertartás során is, és László ben Avrohomként emlékezni az elhunytra.
Tisztelettel
