A rabbi válaszol

Dezső bácsi kóser disznósajtja

Én már olyan régen élek Magyarországon (1989 nyarától), hogy jól emlékszem Kővári Dezső szalámiüzemére, ami a Kazinczy utca 41 szám alatti udvarról nyílt. Itt mindenféle „hungaricumot”, a saját maga által készített különleges, finom felvágottakat lehetett kapni. Emlékszem, amikor először jártunk ott, nagyon meglepett és zavart, hogy a pult mögött „sajtkrémet” láttunk. Csodálkoztam, hogy hogy lehet egy ilyen tejes termék egy felvágottüzemben, de Dezső bácsi, szép kisvárdai jiddisével elmagyarázta, hogy ez libazsírból készült finomság. Lehetett nála kapni inarszt, vagyis libaszalonnát éppúgy, mint marhahúsból készült kóser „disznósajtot”.

Kóser „szalonna” és kóser „sertéshús” Izraelben és az USA-ban

Érdekes, hogy míg ezek Magyarországon teljesen elfogadott ételnevek voltak még az ortodox zsidók által is, addig a jeruzsálemi rabbinátus szerint a “szalonna” jelentésű bacon kifejezés még akkor sem használható, ha kóser, bárányból készült termékről van szó. Annyira nem használható, hogy egy népszerű hamburgerezőnek új nevet kellett kitalálnia, hogy megtarthassa kósersági igazolását (https://www.jpost.com/judaism/crave-cant-save-their-bacon-as-rabbinate-declares-word-non-kosher-662083).

Ezzel szemben az Orthodox Union nevű kósersági szervezet az USA-ban engedélyezte a „bacon” szó használatát kóser termékeken, azonban a sertéshúst jelentő „pork” szóra nem adták áldásukat egy növényi alapú, de sertésízű étel esetében (https://www.jta.org/2021/09/27/food/plant-based-impossible-pork-is-here-but-will-it-be-kosher).

Jogosan merül fel a kérdés, van-e háláchikus akadály az ilyen elnevezések terén és ha igen, miért volt mégis elfogadott Magyaroszágon.

„Minden olyan dolog mellett, amelyet megtiltott nekünk, megengedett egy hasonlót”

A Talmud (Chulin 109b. végén) elmesél nekünk egy történetet, aminek főszereplője ráv Náchmán és a felesége Jáltá, aki így szólt férjének: „Általában minden olyan dolog mellett, amelyet az Irgalmas megtiltott nekünk, megengedett egy hasonlót. Megtiltotta nekünk a vér fogyasztását (3Mózes 3:17., 7:26–27.), de megengedte nekünk a [kiégetett] májét [ami tele van vérrel és megőrzi annak az ízét]… Ezenkívül a Tóra tiltja a tiltott háziasított állatok (böhémá, pl. a marha) zsírjának fogyasztását (uo. 3:17.), de engedélyezte a vadon élő állat (chájá, pl. a szarvas) zsírjának fogyasztását. Sertéshúst enni tilos (uo. 11:7.; 5Mózes 14:8.), de a hasonló ízű sibutá hal agyát meg lehet enni… Hasonlóképpen, a Tóra megtiltja a nemi érintkezést egy másik férfi feleségével (3Mózes 18:20., 20:10.), de megengedi, hogy valaki feleségül vegyen egy elvált nőt még az előző férj életében (5Mózes 24:2.). [Jalta végül így fejezte be:] A Tóra tiltja a tejben főtt hús fogyasztását (2Mózes 23:19.); én olyan ételt szeretnék enni, aminek olyan íze van, mint annak a húsnak, amit tejben főztek meg. Amikor ezt meghallotta, Náchmán rabbi így szólt a szakácsaihoz: Süssetek meg egy tőgyet neki nyárson”.

A sertésízű manna megengedett volt

A fenti talmudi példázatot Chájim Joszéf Dávid Ázuláj rabbi, a CHIDÁ (1724–1806) kommentrájában (Petách énájim uo.) egy midrási tanítás (idézi RáSI kommentárjában a 3Mózes 20:26-hez) alapján magyarázta, miszerint az ember ne mondja, hogy „a lelkem undorodik a disznóhústól [és ezért nem vagyok képes megenni azt], hanem mondja azt, képes vagyok rá, de Mennyei Atyám megtiltotta nekem”. Isten azzal, hogy megengedte olyan dolgok fogyasztását, amikhez hasonló ízű étel tiltott, megmutatta, hogy maguk a dolgok tiltottak ugyan, de nem a rossz ízük miatt, mert az az engedélyezett.

A gondolatmenetet folytatva ezt írja (uo.): „ez alapján válaszoltam valakinek, aki azt kérdezte, hogy »írva van, hogy a manna íze mindig olyan volt, mint amit az ember kívánt (Midrás Smot rábá 25:3.). Ez alapján felmerül a kérdés, mi van, ha sertéshúst kívánt, vagy más tiltott ételeket. Ha megkapta annak az ételnek az ízét, akkor megszegte a parancsolatot, vagy sem«? Azt válaszoltam, mivel az illető nagyon jól tudja, hogy amit eszik az nem maga a tiltott étel, akkor ez rendben van. Ennek a bizonyítéka a talmudi mondás, hogy a tiltott dolog íze meg van engedve, ha nem a tiltott ételbél ered”. Ez alapján a sertés ízű, növény alapú ételt is meg kéne engedni.

Mikor kell tartani a megtévesztéstől (márit ájin)?

A probléma az a nem kósernek tűnő ételek fogyasztásával, hogy megtévesztő lehet (márit ájin): előfordulhat, hogy aki látja, azt fogja hinni, hogy az illető valódi sertéshúst fogyaszt. Sőt előfordulhat még rosszabb, ha követni fogják a példáját, mondván, ha ez az istenfélő ember megengedheti magának a sertéshús fogyasztását, akkor nekem is szabad (lásd Kánfé Joná 1. kötet 6:2., 23:3.).

Az ilyen félreérthető helyezeteket a Sulchán áruch több helyen is tilalmasnak nevezi:

1. „A hal vére meg van engedve, de ennek ellenére, ha összegyűjtötte a vért egy edénybe, azt már tilos [fogyasztani] a megtévesztés miatt. Ezért, ha látszik rajta, hogy halvér, pl. van benne pikkely, akkor meg van engedve” (Sulchán áruch JD 66:9.).
2. „Ember vére, ha eltávolodott tőle, azt már tilos [lenyelni], mert megtévesztő, ezért, ha valaki beleharapott egy szelet kenyérbe és a foga kicsit vérzett, akkor el kell távoltani [a vért], de ha a szájában van még, akkor szabad lenyelnie” (uo. 10.).
3. „Mandulatejet nem szabad használni hússal, mert megtévesztő, kivéve, ha mellé tesznek mandulát, [mert akkor az ember felismeri, hogy a tej nem valódi]” (uo. 87:3. RöMÁ).

Ovádjá Joszéf (1920–2013) izraeli szefárdi főrabbi azt a kérdést tárgyalja (Jábiá omer responsum 6. kötet JD 8. fejezet), hogy helyes-e az a gyakorlat, amit sok szállodában bevezettek, hogy húsos étkezés után a kávé mellé szója vagy más növényi alapú tejpótlót adnak. Megtévesztő-e és kell-e mellé mandulát vagy szójababot tenni jelzésül? Válaszában Ovádjá Joszéf rabbi megengedi a tejpótlót, mert ez nagyon ismert és nem kell tartani a megtévesztésből adódó félreértésből.

A miskolci rabbi tartott a kókusztejtől

Azonban Gottlieb Chájim Mordecháj Jáákov (1876–1936) miskolci rabbi, amikor hasonló kérdéssel fordultak hozzá 1927-ben, másként döntött (Jágél Jáákov responsum JD 23. fejezet). A kérdés itt az volt: szabad-e olyan kókuszvajat használni, ami teljesen úgy néz ki, mint az igazi vaj és annak helyettesítésére használják húsos ételekben? Kell-e mellé egy kis kókuszt tenni a félreértések elkerülése végett?

A miskolci rabbi válaszában azt írta, hogy ott, ahol a kókuszvaj elterjedt és mindenki ismeri, nincsen elvi akadálya a használatának, engedélyezett egy kikötéssel: „mindezt csak a magánembereknek engedem meg otthon, de kókuszvajjal megkent kenyeret enni hússal nyilvános helyen, pl. pályaudvaron, azt szerintem nem lehet megengedni jelölés nélkül, pl., hogy olyan legyen a papírja, amiről rá lehet ismerni, hogy az kókuszvajjal van. Azért kell tartani a botlástól, mert sajnos ma van sok olyan vétkes zsidó, akik nyilvánosan fogyasztanak marhahúst tejjel, ezért komoly gyanút vethet fel a helyzet, és eltévelyedéshez vezethet, ami miatt könnyen veszik majd ezt a tilalmat”.

Peszáchkor kenyér formájú sütemények?

A megtévesztés, félreértés veszélye áll fenn pl. a peszáchra maceszlisztből sütött, kenyér kinézetű süteményeknél. Ezeket Eliezer Jehudá Waldenberg (1915–2006) jeruzsálemi rabbi pl. megengedi peszáchkor (Cic Eliezer responsum 19. kötet 22:5.), hozzátéve, hogy „érdemes ezt szigorúan venni, ahogy említve van a Sulchán áruch kommentrájaiban is (Böér hétév OC 460:10.), mert már volt, hogy félreértették ezt” (lásd még Jábiá omer uo. 5.). Ez lehet az oka annak, hogy az izraeli rabbinátus úgy döntött, a peszáchi „kenyérnek” más formájúnak kell lennie, hogy ne nézzen ki úgy, mint a hétköznapi, élesztővel vagy kovásszal készült, peszáchkor tiltott kenyér (lásd Kánfé Joná uo. 6. fejezet végén).

Báál tsuváknak szabad a sertés íz

Innen kanyarodjunk vissza a sertésízű ételre. Joszéf Sálom Eliashiv (1910–2012) jeruzsálemi rabbi tiltotta (lásd Chásuké chemed a Pszáchim traktátus 44b-hez; Mökor Neemán responsum 2. kötet 597. fejezet), míg más rabbi megengedte (Divré chéféc responsum 1. kötet 60. fejezet). Azonban van, aki fenntartásokkal engedi meg és csak a báál tsuváknak, akik már megszokták a sertéshús ízét mielőtt megtérték és nehéz nekik leszokni róla (Kánfé Joná uo. 23:8.). Eszerint a vélemény szerint továbbra is tilos a sertésízű étel olyan vallásos zsidóknak, akik soha nem ismerték ezt az ízt, mégpedig azért, hogy nehogy rászokjon és a végén a valódi sertést fogyassza.

Magyarországon valószínűleg azért használták ezeket a nem kóser megjelöléseket a kóser ételekre, mert mindenki tudta, miről van szó, ezért nem kellett a megtévesztéstől tartani ebben az esetben.

Moshe Feinstein rabbi (1895–1986) a sertésízű kóser ételen lévő hechser kapcsán a következő megjegyzést tette: „semmi kifogásom nincs a kóser pecsét ellen, amely erre az ételre került, mert teljesen kóser. A problémám a rabbival van, aki rátette a pecsétet erre”… (Journal of Halacha and Contemporary Society 50. szám 103. oldal).

Oberlander Báruch