Kedves Viktor!
A chánukiják formája sokféle lehet, ám vannak bizonyos megkötések a rabbinikus irodalomban.
A Sulchán áruch (OC 671:4.) a Talmud (Sábát 23b.) alapján a következőket mondja: „Ki egy tálat töltött meg olajjal és körülrakta gyapotfonallal, ha egy edényt borított föléje [külön lyukkal minden kanóc számára], akkor minden gyapot külön mécsnek számít, ha nem borított föléje edényt, még egy mécsesnek sem számít, mert olyan mint egy fáklya”. Mivel az előírás az, hogy nért azaz gyertyát kell gyújtani, a micvát nem lehet fáklyával teljesíteni (lásd RáSI uo.; Or záruá, Chánuká 326. fejezet, ídézi a Dárké Mose uo.; a prágai Löw rabbi: Nér micvá, Bné Brák 1972, 25. oldal végén).
Ehhez a RöMÁ hozzáteszi, hogy „emiatt oda kell figyelni és egy sorban egyenesen elhelyezni a mécseket, és nem körben, mert akkor olyan lesz, mint egy fáklya”.
Érdemes figyelmet szentelni az egy sorban, egyenesen kifejezésnek. Mit jelent ez? Hiszen egy sor, az egyenes, miért kell mindkét kifejezést használni? Erre Ábrahám Danzig (1748–1820) vilnai rabbi a Chájé Ádám című könyvében (154:10.) és Ganzfried Slomo (1804–1886) ungvári rabbi a Sulchán áruch kivonata című könyvében (139:9.) azt a magyarázatot adják, hogy a két szó két külön követelményt jelent. Az egyik, hogy egy sorban legyenek, ne összevissza, a másik pedig, hogy egyenesen álljanak, vagyis egy szintben legyenek: „A mécsek egy sorban egyforma magasságban álljanak, hogy az egyik ne legyen magasabb, mint a másik.”
De Áron Levin (1879–1941), a galiciai Rzeszów (jiddisül: Rájse) rabbija, aki egyébként a lengyel parlamentben, a Szejmben képviselte az ortodox zsidóságot, azon a véleményen volt (Ávné chéfec responsum 55. fejezet, idézi a Nité Gávriél, Chánuká 22:3.), hogy ez utóbbi nem követelmény. Szerinte kóser egy olyan chánukijá is, amelyben nem egy magasságban vannak a lángok, annak ellenére, hogy így teljesen máshogy néz ki, mint a szentélybeli menóra, aminek emlékére meggyújtjuk a chánukai lángokat.
Álláspontját azzal támasztja alá, hogy sehol nincs írva, hogy azoknak, akik gyertyával gyújtanak és nem olajjal, oda kell figyelniük arra, hogy minden gyertya egy magasságban legyen.
Sőt Jiszráél Bruná (1400–1480) német rabbi azt írja a könyvében (MáHáRI miBruná responsum 39. fejezet), hogy előnyös, ha minden gyertya egy kicsit magasabb, mint az előző napi, jelképezve, hogy mindig emelkedni kell a szentségben. Ezzel utalt arra a talmudi véleményre (Sábát 21b.), miszerint azért gyújtunk minden nap eggyel több lángot, hogy emelkedjünk a szentségben. Bruná rabbi szerint a gyertyák elhelyezkedésének is ezt kell szimbolizálnia. A fenti alapján úgy vélte Levin rabbi, hogy ha a gyertyák lehetnek különböző méretűek, akkor a gyertyatartó ágai is lehetnek egyre magasabban.
Azonban véleményem szerint ezekkel az érvekkel nem lehet elutasítani Danzig és Ganzfried rabbik explicit tiltását. Különbséget lehet tenni a gyertyák és a gyertyatartó között. Aki viaszgyertyával gyújt, az tudja, hogy nem lehet biztosítani, hogy a gyertyák egyformán égjenek le, mindig van, amelyik gyorsabban vagy lassabban ég. Talán ezért nem is foglalkoztak a törvényhozók a gyertyák azonos magasságának kérdésével.
A fentiek alapján Danzig és Ganzfried rabbi véleménye marad érvényben, miszerint azok a gyertyatartók, amelyekben nem egy magasságban vannak a lángok, nem használhatóak Chánukákor.
Oberlander Báruch
