A zsidó jog és a zsidó kultúra hozzáállása a sertésekhez I. rész
Korszakalkotó műtét
Lassan két hete, hogy az Egyesült Államokban, Marylandben egy genetikailag módosított sertésszívet ültettek be egy emberbe. Ezzel az 57 éves David Bennett lett az első a világon, akin ilyen beavatkozást hajtottak végre.
Magáról a szervátültetésről hatoldalas fejezet található a nemrégen újra megjelent Zsidó jog és etika című művem első kötetében (16. fejezet). A 2003-ban született tanulmányban elsősorban az emberi szervek beültetésével foglalkoztam. Ezeket nem kell újra tárgyalni itt.
Fontos alapelv, hogy a háláchá1 szükség esetén minden olyan orvosi műveletet megenged, amiről tudható, hogy reálisan sokkal többet nyerünk vele, mint amennyit vesztenénk nélküle, és amelyekkel komoly betegséget lehet elkerülni vagy gyógyítani.
Bennett állapota annyira rossz volt, hogy ez volt az utolsó esélye az életben maradásra. Ilyen esetben a háláchá támogatja, hogy akár elsőként próbáljunk ki új, embereken még nem tesztelt eljárásokat is akár, hiszen kizárólag ezzel új lehetőséget kapunk az életre.
A disznó tisztátalansága
A disznóról mint tisztátalan állatról, két helyen is ír a Tóra2: „És a sertést, mert hasadt patájú az, de nem kérődző, tisztátalan az nektek: húsukból ne egyetek és dögükhöz ne nyúljatok”.
Később egy sajnálatos eset kapcsán a bölcsek3 ezt a tilalmat kiterjesztették a sertés tenyésztésére is: még akkor sem szabad disznót tartania zsidóknak, ha nem saját fogyasztásra szánják.
Később a disznó lett a szimbóluma az undorító, piszkos állatnak éppúgy, mint a rituális tisztátalanságnak is – annyira, hogy a háláchá4 azt mondja, hogy ugyanúgy, ahogy legalább 4 ámá (1.92 m) távolságot kell tartani emberi ürüléktől5, hasonlóképpen ugyanekkora távolságot kell tartani a disznó szájától, mert azzal eszi a moslékot.
Távolságtartás a disznóktól
A disznó szimbolikus tisztátalanságát az is jól mutatja, hogy a héberben már a talmudi időkben6 és később a jiddisben is elterjedt az a szokás, hogy nem is ejtik ki a „disznó” szót, hanem a „más dolog” jelentésű dovar áchér (dávár áchér) kifejezést használják helyette.
Nagyon erősen látszik ez a hozzáállás azon is, hogy Izrael földjén már az államalapítás előtt is tiltották a disznótenyésztést. Ezt a Kneszet végül hivatalos törvényként 1962 júliusában fogadta el, nem vallási törvényként, hanem mint zsidó kulturális szimbólumot.
Honnan tudta édesanyám, undorító-e a sertéshús?
Egyike vagyok annak a nagyon kevés vallásos haszid gyereknek, aki vallásos haszid családban nevelkedett, és a szülői házban egyértelművé tették számára, hogy a disznóhús nem undorító. Hat-hét éves lehettem, amikor a chéderből hazaérve felajzva meséltem anyukámnak, hogy a disznóhús milyen undorító. Erre anyukám rám nézett, és azt mondta: „drága fiam, ez nem így van. A disznóhús nem undorító étel, finom az!” Megdöbbentettek ezek a szavak, rákérdeztem, anyu, honnan tudod ezt? Erre ő: „mert ettem, mégpedig úgy, szabad volt nekem azt ennem”. Majd elmesélte, hogy a háború alatt, amikor Bécsbe deportálták őket7 és alig volt ételük, akkor volt, hogy disznóhúst kaptak enni. „A felnőttek nem ették meg”, mesélte édesanyám, „de nekünk, gyerekeknek odaadták, mert muszáj volt a fiatal testünket táplálniuk”.
Ehhez a történethez érdemes felidézni Lichtenstein Hilél (1900–1979) szilágykrasznai rabbi szavait8, melyeket a holokauszt során mondott, amikor arról akarta meggyőzni a zsidókat, hogy nyugodt szívvel megehetik azt a kevés ételt, amit kapnak, mert ez életben fogja tartani őket és nem kell figyelniük a kóserságra: „Ha lenne most disznóhúsom, én mennék körbe és osztogatnám, mert ennek az evése most micva lenne”9.
Mindezek után elképzelhető lenne, hogy a háláchá megengedne disznószívet ültetni az emberbe?
A válasz az, hogy igen, ahogy a következő cikkemből ki fog derülni.
Oberlander Báruch
Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 151. szám – 2022. február 7.
