Itthon utánanéztem, és csodálkozva vettem észre, hogy a várakozásaim ellenére erről a témáról szinte nincs rabbinikus irodalom. Az alábbiakban a tórai alapelvek alapján legjobb tudásom szerint mutatom be a kérdést.
Kohénok
és halottak
A probléma alapja a következő tórai vers: „És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Szólj a papokhoz, Áron fiaihoz és mondd nekik: Holttesttel ne tisztátlanítsa meg magát népe között.” A tilalom részleteit a Sulchán Áruchban találjuk (Jore Déá 369-374. fe-jezet).
A barcelonai rabbi Áháron Hálévinek (13. sz. közepe) tulajdonított Széfer Háchinuch (263. micva) egyértelműen leírja, hogy ez kötelezi a kohénokat, hogy „minden helyen és minden időben” tartsák magukat távol a holttestektől, vagyis akár áll a Szentély és ott szolgálnak, akár nem, akár Izraelben vannak, akár külföldön.
A tilalom maga három részből áll: 1. nem szabad megérintenie vagy közel mennie holttesthez; 2. nem szabad megérintenie egy sírt, vagy ahhoz közel mennie (SÁ uo. 369:1.); 3. nem szabad egy fedél alatt lennie a halottal vagy a sírral (4Mózes 19:14.).
Mit jelent az, hogy közel? Azt jelenti, hogy nem mehet a kohén négy ámánál közelebb, ami 196 cm-t jelent (SÁ uo. 371:5.). Ezért van az, hogy nagyon sok te-metőben a kerítés melletti sor fenn van tartva a kohénoknak, mert így a kohén ro-konok, akik csak a kerítésig mehetnek, nem lesznek nagyon távol a szeretteiktől.
A fenti tilalmak még arra a kohénra is vonatkoznak, aki egyszer már tisztátlanná vált, mert például egy helyiségben volt egy holttesttel, vagy volt temetőben: továbbra is fennáll a tilalom, hogy nem szabad neki újra tisztátalanná válni a halott miatt (lásd Maimonidész A gyász szabályai 3:4., 7. és a RÁVáD jegyzete uo., Dágul Mérvává a Jore Déá 373:2-höz).
A mártírok
hamvai
Mielőtt rátérnék Auschwitz kérdésére, tisztáznunk kell egy másik problémát, ami érinti a fenti kérdést: sok helyen az emlékművekbe a haláltáborokból hozott hamvakat helyeztek el, így kérdéses volt, hogy azok is tisztátalanná teszik-e a kohént, és kell-e, micva-e a hamvakat eltemetni. Hiszen Tórai előírás a mielőbbi temetése a holttestnek (5Mózes 21:23.), kérdés, hogy ez vonatkozik-e a hamvakra is vagy csak ép holttestre?
Ennek a második kérdésnek, az erede-tivel ellentétben nagy irodalma van, hiszen többször hoztak el hamvakat Auschwitzból és más haláltáborokból emlékművekhez, vagy kegyeleti okokból. Többek között írt erről a kérdésről Izrael második főrabbija, Yitzchak Halevi Herzog rabbi (1888-1959) – Chaim Herzog (1918-1997) ké-sőbbi államelnök édesapja – Pszákim uKtávim című könyvében (V. kötet 158:7.), valamint Grünwald Josuá (1909-1969) huszti főrabbi is (Cheszed Jehosuá res-ponsum I. kötet 4. fej.).
Mindketten idézik az a Talmudi misnát (Ohálot 2:1.), amely szerint a Bölcsek véle-ménye az, hogy „az elégettek hamvai tisz-ták”. A Talmud (Nidá 27b. végén) ehhez még hozzáteszi, hogy ha van egy teljes holttest, ami elégett, de épen, eredeti for-májában megvan, akkor az tisztátalanságot okoz a kohénnak. De ha csak a hamu van meg, az már nem okoz tisztátalanságot. Maimonidész ezt hálácháként idézi (A halott általi tisztátalanság szabályai 3:9-10.).
A Jeruzsálemi Talmud (Nidá 3:3.) idézi Jochánán rabbi mondását, hogy valójában, még amikor egy teljes, épen megmaradt, elégett holttest van, az is elvileg tiszta kell, hogy legyen, a Bölcsek csak az elhunyt iránti tisztelet megtartása miatt mondták, hogy legyen tisztátalan, amíg esetleg rá lehet ismerni.
Ezek alapján mondja Grünwald rabbi, hogy a mi esetünkben biztos, hogy a mártírok hamvai nem okoznak egy fedél alatt lét miatti tisztátalanságot a kohénnak. Kér-dés, hogy ha esetleg megérinti a hamvakat, akkor talán tisztátalan lesz, mivel előfordulhat, hogy épen maradt a hamuban egy csont, ami nagyobb, mint egy árpa-szem, ami pedig érintkezés esetében már tisztátalanságot okoz. Ilyen csont nagy valószínűséggel még van ott, hisz írva van (Toszáfot a Bává Kámá 16b-hez Vöhu cimszó, a Midrás nevében), hogy az ember gerincében van egy csont, ami olyan erős, hogy még tűz se égeti el, ez pedig az alapja a feltámadásnak – ebből fog az ember teste újjá alakulni.
Emiatt, idézi is Grünwald rabbi a Le-chem Hápánim (Jore Déá 364:2.) véleményét, aki azt mondja, hogy pont emiatt a csont miatt nem szabad a kohénnak megérintenie az emberi testből származó hamvakat. Hozzáteszi ugyan, hogy többen vannak, akik ezt nem fogadják el (lásd Söi-lát Jábéc II. kötet 169. fej.), de Grünwald rabbi véleménye szerint jobb ezt szigorúbban venni.
Herzog rabbi egy lépéssel tovább megy ebben a kérdésben, mivel szerinte attól nem kell tartani, hogy bárki oda fog menni és megérinti a mártírok hamvait. A kérdés inkább olyan formában merülhet fel, hogy ha eltemetik a hamut, és van benne csont, akkor, ha valaki megérinti a sírt tisztátalan lesz-e, okoz-e tisztátalanságot?
A válasz erre, hogy nem okoz. A bizonyítékot pedig a fent említett Talmudban találjuk, ami azt mondja, hogy a hamu nem okoz tisztátalanságot, és nem említi, hogy kivételt képez ez a csont. Miért nem? Mert, ha nem tudjuk biztosan, akkor nem kell feltételeznünk, hogy van a hamu között csont. Illetve, ha ilyen kis mennyiség el van temetve, az nem okoz a sírnak tisz-tátalanságot.
Herzog rabbi ezenkívül hozzátesz még egy gondolatot: „úgy tudjuk, hogy ezek a gonoszok úgy égették el a mártírjainkat, hogy semmi nem maradt, csak por”. Ennek kapcsán megkerestem a Brooklynban élő, kassai születésű Nissan Mangel lubavicsi rabbit (szül. 1934), aki maga is Auschwitz túlélője. Azt mondta nekem, hogy még Auschwitzban mesélték neki azok a zsidók, akiket a krematóriumok ürítésére kényszerítették, hogy csodálkozva vették észre, a legnagyobb tűzben sem égett el minden, icipici csontok megmaradtak a hamvasztás után is.
Grünwald rabbinak is van egy másik ér-dekes megjegyzése ezzel kapcsolatban, ő ugyanis arról ír, hogy „talán nem lettek teljesen elégetve, hanem csak megperzselődtek a holttestek”. Ha ez így van – teszi hozzá –, akkor tisztátalanságot okozhatna. Er-ről is kérdeztem Mangel rabbit, aki szerint talán arra az ismert tényre gondolt Grünwald rabbi, hogy, amikor nagyon sok „munka” volt, előfordult, hogy sietve égették el a holttesteket krematóriumban, és ilyenkor maradhattak nagyobb csontok is épen. Azonban tudjuk, hogy nem fordult elő olyan, hogy megperzselődött holttestek kerültek volna ki a krematóriumokból. Azt feltételezem, hogy a háború utáni első években nem jutottak tudomására Grün-wald rabbinak a pontos részletek.
Abban mindenképpen egyetért Herzog rabbi is, hogy el kell temetni a hamvakat, két ok miatt: (a) ezzel elkerülve azt a helyzetet, hogy ezt a hamut bármire felhasználják, hiszen az tilos (ászur behánáá, lásd Talmud, Tmurá 34a.), valamint (b) kétség-telenül jár az a minimális tisztelet a mártíroknak, hogy a hamvaikat eltemessék. Hisz a Talmud (Gitin 57a.) szerint büntetés számba megy a hamvak szétszórása, ahogy azt a Szentélyt leromboltató Titusz, római császár esetében írják, hogy külön büntetés és megszégyenítés volt az, hogy a hamvait szétszórták. Ezek szerint a hamvak szétszórása még az elégetés után egy külön megszégyenítés, amitől, ha csak lehetőség van rá, meg kell kímélni a mártírokat.
Szabad-e
hamvasztást kérni?
Ennek kapcsán tegyünk egy kis kitérőt, és vizsgáljuk meg a hamvasztásnak, mint temetési formának a kérdését!
Méir Lerner (1857-1930), Altona, Hamburg rabbija, azzal a kérdéssel fordult a kor nagy rabbijaihoz, hogy a hamvasztás engedélyezett-e, és ha már megtörtént, el kell-e temetni zsidó temetőbe a hamvakat.
A kérdéssel kapcsolatban egész Európából érkeztek hozzá levelek, így sok magyar ortodox rabbi is írt neki. A válaszokat 150 oldalas könyvben jelentette meg, Chájé Olám címmel (Berlin, 1905). A rabbik szinte kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy a hamvasztás tilos, mert ezzel megtagadjuk a temetés micvájának teljesítését, ami a hamura már nem vonatkozik. Arról is sokan írnak, hogy ha már elégették a holttestet, nem szabad zsidó temetőben eltemetni a hamvakat. Ehhez azt a kiegé-szítést tették sokan, hogy más megítélés alá esnek a mártírok elégetett földi maradványai, ugyanis nekik jár, hogy temetéssel adják meg a végtisztességet. Ezzel szemben azok, akik rendelkeztek erről még életükben és kérték a háláchá által tiltott hamvasztást: ők nem érdemlik meg azt a tiszteletet, ami kijár a meggyilkoltaknak vagy azoknak, akik tűzvészben vesztették életüket. Megjegyzendő, hogy közel két év-tizeddel később még a neológ rabbik is hasonló álláspontra helyezkedtek, ahogy az 1933-as Magyar Zsidó Szemlében meg is jelent.
Beléphet-e egy kohén
a haláltábor területére?
A hamvak háláchájának tisztázása után térjünk vissza Auschwitzba és az eredeti kérdéshez: szabad-e egy kohénnak a haláltáborba bemenni?
Első kérdés, amit tisztáznunk kell: vannak-e Auschwitzban sírok, temettek-e el itt holttesteket. Erre más egyebek mellett bizonyíték, hogy Himmler 1942-es látogatásakor a tömegsírok megnyitására és a holttestek megsemmisítésére adott parancsot: „minden tömegsírt nyissanak fel és a holttesteket égessék el. Ezen kívül, a hamut úgy szórják szét, hogy a későbbiekben ne lehessen kiszámítani az elégetett holtestek számát” (Saul Friedlander: The Years of Extermination, New York 2009, 404. old.).
