Kohéni esküvő a temetőben?
1883-ban Bukovinából egy rabbi a galiciai Sálom Mordecháj Hákohén Schwadron (1835–1911) Brzeżany (Berezhany) rabbihoz fordult egy kérdéssel. Mint írta, városában egy gyermekbetegség tört ki: „és elterjedt a tömeg között, hogy ilyenkor egy szegulá, egy jó ómen hüpét állítani egy árva menyasszonynak és vőlegénynek a temetőben”. Levelében rögzítette, hogy új temetőjük van, ami részben már be van kerítve, és van már benne néhány sír. Kérdése, hogy szabad-e esküvőt tartani a kerítésen belül, különös tekintettel arra, hogy a vőlegény kohén.
Mint írja, közte és a dáján között nézeteltérés van arról, hogy egyáltalán szabad-e olyan áldásokat és imákat mondani a temetőben, amik nem az elhunytakhoz kapcsolódik, mivel létezik egy olyan háláchá (Sulchán áruch, OC 45:1.; JD 367:1–2.), miszerint nem szabad micvákat gyakorolni a temetőben, mert ez olyan, mintha „kigúnyolnák a halottakat” (Példabeszédek 17:5.), hogy ők már nem képesek ezt megtenni. (Innen ered az az előírás, hogy be kell dugni a zsebükbe a férfiaknak a ciceszüket a temetőben, hogy ki ne lógjon [SÁ OC 23:1–2.].) A másik probléma a vőlegény kohén volta volt, akinek kérdéses, hogy szabad-e a temetőbe mennie az esküvője kedvéért, hisz bibliai tilalom írja elő, hogy nem szabad halottól tisztátalanná válnia (3Mózes 21:1.).
Schwadron rabbi mindkét kérdésre azt válaszolta (MáHáRSáM responsum 4. kötet 40. fejezet; idézi Cic Eliezer responsum 4. kötet 15:5.), hogy meg van engedve, ha 4 ámá (kb. 2 méter) távolságra vannak a síroktól és nincsenek fák, amelyek lombkoronája mintegy tetőt képezve összekötné az kohént és a sírokat (SÁ JD 369:1.). Ott már lehet imádkozni, és az üres részen a kohén is állhat, „mindez meg van engedve, hogy a nép felzúdulását és félelmét elűzzük ebben az időben.”
A záró megjegyzésből látjuk, hogy Schwadron rabbi nem volt teljesen meggyőződve a szokás hitelességéről, inkább néphitként aposztrofálta.
Eljegyzés a temetőben már a 13. században
Ehhez Sálom Sáchná Cherniak (1861–1937) ukrajnai rabbi hozzáfűzte (Cháim ubráchá lömismeret Sálom, Ávélut, bét 13., chet 40.), hogy furcsának találja, hogy Schwadron rabbi nem idéz a témában a 13. századi bécsi Jichák ben Mose rabbi Or záruá könyvéből (Ávélut 448. fejezet), ahol azt írja „annak, hogy szoktak temetőben eljegyzést tartani, már a Talmudban van alapja”. Ebből egyértelmű, hogy háláchikus aggálya annak, hogy a temetőben tartanak meg egy esküvőt, nincsen. Erre hivatkozik később Lebovics Jichák Cvi (1875?–1944) csapi rabbi is (Sulchán háezer 2. kötet 7. fejezet Szimlá láCvi 8. paragrafusa). Számomra nem egyértelmű, hogy hogyan kapcsolódik ez a Schwadron rabbi által tárgyalt témához. Egyértelmű, hogy a forrásban nincs szó sem járványról, sem esküvőről, csak eljegyzésről. Az pedig a régi időkben elkülönült az esküvőtől (lásd SÁ EH 56. fejezet), és nem feltétlenül járt vele nagy ünneplés. Az azonban egyértelmű, hogy régi, ismert szokás járvány idején esküvőt tartani temetőben.
1831-ben a menyasszony az esküvő pillanatában megbetegedett
Egy 1831-ből származó korábbi forrás felidézi (Böérot hámájim – Böér lácháj roi, Szatmárnémeti 1942, 20b.), amikor a nagy járvány idején a lengyel Rymanówban szerveztek a szokás alapján esküvőt, ám a menyasszonyt akkor döntötte le a lábáról a betegség szó szerint, amikor már kísérték volna a hüpéhez. „Amikor ezt elmesélték a híres rymanówi csodarabbinak, Cvi Hirs rabbinak (1778–1847), a Talmudból idézett: »félre kell tenni a halottat a menyasszony miatt« (Ktubot 17a.). [Ennek az eredeti értelme az, hogy egy esküvő prioritást élvez egy temetéssel szemben. A rabbi azonban arra utalt ezzel, hogy a menyasszonynak fontosabb kell legyen az esküvője, mint a halál, azt a »szerepét«, hogy halott, félre kell tennie, hogy menyasszony lehessen.] A menyasszony ekkor rögtön meggyógyult, és olyan egészséges lett, mint előtte volt”.
(folytatása következik)
Oberlander Báruch
